Korruptopoly – Józsa Márta jegyzete
Indul az integritásérzékenyítés, először tanároknak, hogy aztán majd a gyerekek is játékos formában ismerhessék meg a korrupció társadalmi következményeit.
Mi marad utánuk? – Rózsa Péter jegyzete
Ennek a kurzusnak a jó törvények csak akadályt jelentenek önkényen alapuló kormányzásuk fenntartásában. Mégsem az a fő kérdés, vége lesz-e a rezsimnek belátható időn belül.
Péter a rengetegben - Hardy Mihály jegyzete
Ez a külügyminiszteri látogatás minden elemében súlyos diplomáciai katasztrófa. Magára valamit is adó európai vagy nyugat-európai politikus az elcsalt 2020-as választások és a vérbefojtott belarusz tüntetések óta be sem teszi a lábát Minszkbe.
Min-Ho nem Ryan - Szénási Sándor jegyzete
"Amikor neked, katona, azt parancsolják, hogy tüzelj, nem azt válaszolod, hogy igenis, parancsnok elvtárs. Te a politikai tiszthez fordulsz, és megkérdezed az elvtársat hogy jóváhagyja-e a másik elvtárs utasítását. Ha igen, lőhetsz."
Orbán Lenin-rendje - Kárpáti Iván jegyzete
Magyarország kormánya jelenleg hatékonyabban képviseli Oroszország érdekeit, mint maga a moszkvai külügyminisztérium, már ha elfogadjuk azt a jóindulatú feltételezést, hogy Orbán Viktor egyáltalán magyar miniszterelnök és nem osztályvezető Szergej Lavrov hivatalában.
A család az első - Dési János jegyzete
"Kedves Tiborcz/Orbán/Mészáros – örülök, hogy hozzájárulhattam a gazdagodásotokhoz."
Víz, villany – Józsa Márta jegyzete
Magyarországon százezrek küzdenek úgynevezett vízszorongástól. Ők azok, akik sokszor naponta órákat töltenek azzal, hogy vödrökben hazacipeljék a legközelebbi közkútról az ivásra, főzésre, mosásra, tisztálkodásra használható vizet.
'56 emléke és újraértelmezése – Hardy Mihály jegyzete
Máig sem tudjuk, hogy az amúgy gyomorbeteg könyvelőre emlékeztető új orosz cár mivel tartja ennyire rövid pórázon, sőt egyenesen fojtónyakörvön Orbán Viktort és csapatát, de minél többet hadoválnak Budapesten ún. "nemzeti szuverenitásról", annál kevésbé hihető, hogy még önállóan döntenek, dönthetnek bármiben is.
Kardos András: A diktatúra és "ellenzéke"
28/02/2023 11:51
| Szerző: Kardos András
Avagy meddig létezik egy olyan "önkényuralmi páholy", melyben az "ellenzék" dideregve melengeti kebelén az ország szétverését?
Az elmúlt tizenvalahány év állandó műsorszáma lett, hogy Orbán egy mozdulattal szétveri mindazon intézményeket, melyek valaminő okból szerinte a diktatúra egyre fokozódó kiteljesedésének útjában álltak, vagy egyszerűen csak zavarták a kormány általi „közízlést.” Se szeri, se száma az MTA-tól a CEU- keresztül az SZFE-ig és tovább, a megszűntetett intézményeknek, a kisajátított egyetemi alapítványrendszertől a fékek és ellensúlyok leépítéséig. A földrajzi nevek bizottságától a meteorológusokig. Semmi kedvem sincs ezeket örökké sorolni, és tudom, hogy attól, hogy most a MOK, az Orvosi Kamara kerül sorra, csak ugyanaz folytatódik, mint évtizede mindig.
Nem is beszélnék már erről, ha nem hallom meg véletlenül, hogy egy ellenzéki képviselő holnap nagy beszédet fog tartani a MOK védelmében a Parlamentben, miközben ő maga mondta, hogy a törvényt egy nap alatt úgyis átveri a Fidesz. Na most, szegény ellenzéki képviselő azt is tudja, hogy holnapi okos érvei ugyan nem fogják meghatni a diktatúra 133 bátor képviselőjét, tudja ő ezt jól, persze, hiszen önkényuralom van, persze, de mégis, akkor is, legalább a jövő számára dokumentálva lesz, hogy a DK, vagy bármelyik „ellenzéki” erő azt mondta, hogy nono. És ez már katasztrófa. Éppen szétverik harmincezer orvos kamaráját, ütik-vágják a tanárokat, nem sorolom, és az „ellenzék” meg azt mondja a parlamentben, hogy nono.
Tudom nem vagyok igazságos, egy nap alatt nem lehet országos tiltakozó mozgalmat szervezni, csak hát az a helyzet, hogy nem a MOK kinyírásával kezdődik a diktatúra tombolása. Mi a túrónak kell ahhoz történnie, hogy azok a mindenkik, akik nem szeretnek élni önkényuralomban, akiknek elege van a maffiaállamból, azok ne esetről esetre, mindig pukkanjanak egyet, hanem megszerveződjön egy valódi, RENDSZERKRITIKUS ELLENÁLLÁSI MOZGALOM, mely új embereket, új csoportokat, új, bátor közösségeket teremt, és akikből egy ÚJ SZABAD NÉPPÁRT jön létre, amely végre leváltja ezt a rendszert.
Ezek a hümmögések, meg nonok, meg „ez aztán mégiscsak sok” sajtótájékoztatók, az ég egy adta világán nem vezetnek sehova. Hiába: tetszik vagy sem, a jelenlegi parlamenti ellenzék soha nem fogja Orbánt leváltani. Se ereje, se képessége, se tehetsége. De hát akkor minden demokrata és szabad ember kutya kötelessége, hogy minden módon egy valódi változás esélyein dolgozzon, mert ez a hümmögés, még akkor sem, ha 25-ször belemondjuk az éterbe, hogy Európa, Európa, nem elég már semmire. És közben mennek tönkre tanárok, orvosok, független színházak, egyetemek, menekülnek el a fiatalok, mi meg duzzogunk.
Igen, egyre inkább mindannyiunk sara az, hogy ez a helyzet. De akkor is igaz, hogy új eszmék, új nyelv, új közösségek, új mozgalmak nélkül marad az, hogy ölbe tett kézzel várjuk, hogy holnap vajon kit vagy mit tesznek tönkre. Nyilván nem a közírás dolga, hogy leváltsa a rendszert. De egy szempontból mégis: a közírás hozzájárulhat a köz felvilágosodásához, egy új nyelvhez, és egyáltalán: egy új kritikai magatartás elterjesztéséhez. Minden lázadáshoz kellenek eszmei, morális és narratív fogódzók. Azt hiszem, hogy aki billentyűt ragad, vagy mikrofonhoz jut, annak minimális feladata, hogy mindezen értékek napvilágra kerüljenek és kibontakozzanak.
Ám ehhez az kell, hogy felhagyjunk a „szakpolitikai helytelenítések” sehova nem vezető önáltatásával. Ezzel a diktatúrával kiegyezni, tárgyalni, vitatkozni értelmetlen. Ahol mindenki, aki nem azt szajkózza, amit a kormány sugall, az idegen érdekek szálláscsinálójává válik, az ügynök lesz és ellenség, ott józan ésszel felfogva nincs se vita, se szakpolitika. Ha valamiben engednek netán, az is a saját érdekeik miatt van, és nem azért, mert bárki bármiről meggyőzhetné az önkényuralmat. És amíg mindent el lehet bábozni, mint „nemzeti konzultációt”, vagy mit, amikor a debreceni akkumulátor gyár elleni tiltakozás egyből az ellenség betelepített ügynökeivé teszi a tüntetőket: nos, egy ilyen világban nincs szakpolitika, csak érdek. Kőkemény hatalmi érdek.
És ha nem fogunk össze egy békés, határolt forradalmi változás érdekében, ha nem teremtünk meg Bibó István értelmében egy valódi demokratikus és szabad világ eljöveteléért küzdő Nemzeti Ellenállási Mozgalmat (NEM), nos akkor marad a duzzogás, felszólalás, dünnyögés.
És marad a diktatúra.