Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Távolban egy fehér vitorla - Szénási Sándor jegyzete
Persze normálisan megélni mindenki szeretne, de az első szerelem elmúltával a legkonokabb tini is belátja, hogy a boldogság nemcsak ritka, de roppant múlékony is, jön is, megy is, ahogy épp kedve tartja, bízni benne, pláne felméréseket alapozni rá hülyeség.
Nagy Márton álmai – Kárpáti Iván jegyzete
Tulajdonképpen én is lehetnék nemzetgazdasági miniszter, nekem is vannak vágyaim, álmaim. Aztán vagy sikerül, vagy nem.
Miasszonyunk - Józsa Márta jegyzete
És ha túlélik, és ha még Magyarországon is átverekszik magukat, akkor egy hosszú-hosszú vándorlás után az újra a régi pompájában tündöklő Notre-Dame-hoz is eljuthatnak. Amelynek falai között, vagy mellett most éppen úgynevezett keresztény politikusok pókereznek emberéletekkel.
Képregény – Józsa Márta jegyzete
1/09/2024 06:00
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
"Mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye."
A múlt évszázad eleje óta tanuljuk azt, hogy a fényképnek és a filmnek mekkora társadalomformáló ereje lehet. A politikai elit Sztálintól Hitlerig hamar rájött erre, a fotó és mozi megjelenésével csaknem egyidejűleg ismerkedhettünk meg az udvari fényképészek és filmrendezők fogalmával. A kurzusfilmek kora ma nálunk is virágzik, a magyar történelem, tudomány, irodalom leghaladóbb alakjait is fenyegeti az a veszély, hogy egy zsák pénzért az aktuális hatalmat igazolni szánt figurát faragjon belőle az, akinek ehhez van gyomra.
No de ott van az érem másik oldala is, a kép akkor is hat, ha éppen nem a megrendelőt szolgálja. Vagy ha valami miatt elveszítette propagandajellegét, mondjuk változott a sulykolandó üzenet, vagy kiesett a pikszisből az ábrázolt személy. Közismertek a sztálini képhamisítások: a dicsőséges csoportképekről sorra kasírozták ki az árulónak kikiáltott egykori kommunista hősöket, mindenki tudta, hogy aki hiányzik a tablóról, az golyóval a fejében végezte, esetleg a Gulágon. Szóval a rezsimek nem csak élni tudnak a képekkel, hanem félni is tudnak tőlük.
Itt van például Debrecen, ahol idén, mint hosszú évek óta mindig, a Virágkarnevál társult eseménysorába illeszkedően fel is állították a Magyar Sajtófotó Kiállítást. Majd gyorsan le is szedték, mondván, hogy nagy a tömeg, és veszélyesek lehetnek a biztonságukra a képek. Azon persze lehet tűnődni, hogy hogyan válhat gyilkos eszközzé a magyar valóságot ábrázoló fotó, de valójában igazuk van. Csak feltételezni lehet, hogy volt-e ismeretlen feljelentő vagy a városatyák maguktól óhajtották megelőzni a bajt, de a félelem érthető. Mert mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye. Alaposan belerondított volna az államalapítás emlékezetébe. Így azonban a debreceniek és az oda látogató tízezrek biztonsága a kiállítás lebontása által garantálva vagyon, nem láthat senki semmit, ami nem az őáltala felkent kétharmad szemének kedves. Le lett véve a debreceni Csapó utca járókelőiről a rontás.
Most már csak a bűnben fogant budapestiek ideológiai épségéért retteghetünk. Az történt ugyanis, hogy a csaknem ötven éve minden ősszel nagy sikerrel megrendezett sajtófotó kiállításnak, a World Press Photo-nak alig, és csak az utolsó pillanatban, a NER által az alkalmatlan állandó jelzővel feldíszített fővárosi vezetés segítségével sikerült helyszínt találni. Az állami intézmények a Nemzeti Múzeumtól a Néprajzi Múzeumig elhajtották a szervezőket, ami nem csoda: tavaly a Nemzeti Múzeum igazgatója bukott bele a kiállításba. Hogy idén milyen balhé lesz belőle, azt még nem tudjuk, nyilván valamilyen rendszerazonos. Ne fanyalogjuk, inkább örüljünk annak, hogy az idei legjobb sajtófotókat minden gáncs ellenére mégis láthatjuk majd a Biodómban. Szóval amúgy az állatkertben. Történt mindez 2024-ben, Robert Capa hazájában.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. augusztus 29-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: Bánkuti András / Facebook
