Repülőrajt – Rózsa Péter jegyzete
A minap beszéltem egy szakemberrel, akit frissen rúgtak ki az egyik minisztériumból. Elmondta, ma már nincs olyan döntés a hivatalokban, amit nem maga a miniszterelnök kezdeményez, de legalábbis nem ő hagyná jóvá. Van, hogy a szemétszállítás megreformálásáról, egy nappal később mondjuk már az építészeti szabályok megváltoztatásáról delirál.
Békerakéták, békedrónok és a nagyobb barátunk - Selmeci János jegyzete
Ebben az új világban, amiben sajnos nem kizárt, hogy Donald Trump példája megtetszik majd a nagyobb uniós tagállamok vezetőinek is, tényleg az erősebb kutya fog izé, és a mindenkori magyar miniszterelnök alighanem még jelentéktelenebb lesz, ami nem jó, de „mi magyarok” ugyebár ezért a világért szurkoltunk.
Eszement alattvalói buzgalom - Hardy Mihály jegyzete
Hiába, a jelek szerint nem jut minden magyar faluba egy őrjöngő Menczer Tamás, hogy megakadályozza, vagy legalábbis megpróbálja megtorpedózni az ajándékok átadását.
Végkiárusítás – Szénási Sándor jegyzete
Hogy ebből lesz-e valami, úgy értem, valami direkt reakciója a honi populációnak, olyasmi, amit Szerbiában, Szlovákiában az ottani népségnek már sikerült előcsalogatni magából az utcai tüntetéseken, arról nekem fogalmam nincsen. Az biztos, egy ilyen, hosszan tartó építkezés botrányról botrányra, visszaélésről még nagyobb lenyúlásra, parasztvakításról még több nemzeti kincs elkótyavetyélésére fog haladni, ez nem is lehet másképpen. Mondom: végkiárusítás van.
Bőven van mit elfedni - Kárpáti Iván jegyzete
Magyar Péter megint jó ritmusban beelőzte Orbánt és fél órával a győzelmi jelentés közzététele előtt előadta a saját narratíváját. Egyben lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa, rajta kívül is vannak azért emberek a pártban, akik meg tudnak szólalni.
Egy kivégzett impala balladája - Dési János jegyzete
Semjén fővadászt persze azért tartják, mert kell egy közhülye is a csapatba, akinek politikai súlya kisebb, mint egy elejtett kolibri tömege.
Zöld föld – Józsa Márta jegyzete
Nem tudom, hogy az inuit fiatalok hogy fogják viselni, ha egyszer egy majdani fővárosukban, teszem azt Washingtonban számítanak majd lenézett, másodrendű állampolgárnak, ferde szeműnek, rénszarvasszagúnak. Azt viszont látom, hogy nem kell messzire menni, ha azt keressük, hogy melyik diák érzi magát idegennek, elesettnek, szemüvegesnek, romának, szegénynek. Itthon és szerte a világon is szoronganak és kiszolgáltatottnak érzik magukat a fiatalok.
Akié a hatalom, azé a név? – Neuman Gábor jegyzete
Mit jelent, ha mondjuk Magyarországon, egy földrajzórán a tanár a Mexikói-öblöt mostantól fogva Amerika-öbölnek tanítja? Ezzel politikai állásfoglalást is tett, hogy ő Trump-párti, ami azt is jelenti, hogy Orbán-párti, vagyis fideszes, és várja a következő átnevezést, vagy kinevezést?
Somfai Péter: Ördög a falon
1/12/2023 14:34
| Szerző: Somfai Péter
A fideszes kormány az első napjától tucatjával követett el olyan "csínyeket", amelyekről korábban azt gondoltuk, közülük egy is elég lett volna ahhoz, hogy megbukjanak.
A napokban látott napvilágot egy nemzetközi felmérés, ami szerint, mi magyarok a világ egyik legbizalmatlanabb népsége vagyunk. Fenntartással fogadjuk, ha mondanak valamit a politikusok, a képviselők, vagy a reklámszakma emberei. Különösen, ha a pénzünkről, az összekuporgatott vagyonkánkról van szó. Elég egy félreérthető nyilatkozat, és máris beindulnak a vészreflexek.
Nagyapám kocsigyártó kovács volt. A ’nyockerben’ lévő Kőris utcai műhelye az első világháború idején virágzott, harci szekereket szállított a seregnek. Aztán beütött a húszas évek végén a nagy krach, és egyik napról a másikra mindenük odalett. A műhely, a ház. Az utolsó pénzbeli megtakarításokat végül az 1931-es bankcsőd vitte el. Apám csak egyszer mesélt erről, amikor kiderült, hogy a háború utáni jegyzett békekötvényei a kifizetés napjára már annyit sem értek, mint a papír, amire nyomtatták. „Soha többet ilyesmit!” – óvott dühösen.
Időről időre nagyon sok magyar család élt már meg hasonlót, persze elhalványodnak az emlékek, a következő generációk úgy gondolják, ilyen disznóság az ő életükben biztosan nem fog megismétlődni. Aztán mégis.
A fideszes kormány működése első napjától tucatjával követett el olyan „csínyeket”, amelyekről korábban azt gondoltuk, közülük egy is elég lett volna ahhoz, hogy belebukjanak. A Bajnai kormány konszolidált gazdaságot hagyott az útódaira, amit maga Orbán is elismert. Aztán két óvatlan „elefánt” belegyalogolt a porcelánok közé: Kósa Lajos, a Fidesz akkori ügyvezető alelnöke, június 4-én kiállt ország-világ elé azzal, hogy órákra vagyunk az államcsődtől. Másnap Szijjártó Péter, aki akkoriban még csak Orbán szóvivője és táskahordozója volt, rá is tett egy lapáttal. Az egyik londoni piaci elemző nem is értette az egészet. Azt mondta: „Évekbe telik a hitelesség megszerzése, de azt napok alatt le lehet rombolni. Saját maguknak okoztak kárt, amiből sok-sok hónapba telhet a felépülés.” 273 forintról az euró órák alatt olyan zuhanásba kezdett, hogy a Holdról is látszott, és a koppanástól a mai napig sem tért magához.
2010 novemberében elindult a magánnyugdíj-pénztárak államosítása is. A kormány 2011. január 12-én közölte: „Az állami rendszerbe való visszalépéssel semmilyen kár nem érhet senkit. Éppen ellenkezőleg, akinek vesztesége volt a kötelező magánnyugdíj-pénztárban, azt kompenzálja az állam, akinek esetleg hozama volt, az felvehető készpénzben, vagy önkéntes pénztárba utalható. Aki az állami nyugdíjrendszert választja, biztos lehet abban, hogy jogosult lesz állami nyugdíjra, egyéni számlája lesz, és nyugdíj-megtakarításához kapcsolódik hozzátartozói ellátás is.”
Már akkor sem gondolták komolyan, és máig sem történt ebben semmi.
Akiknek jelentősebb nyugdíjpénztári megtakarítása volt, az a háromezer milliárd forinttal ment a lecsóba. Illetve a tőzsdére, hogy a kormánynak legyen pénze visszavásárolni – csapnivaló feltételekkel - a külföldön lévő MOL részvényeket. A kormány a magyar emberek tizennégy évnyi megtakarításait egyetlen tollvonással a „magáévá” tette.
Tizenkét évvel később új szelek kezdtek fújdogálni a Pénzügyminisztérium meg az MNB felöl. Az országnak 2022-táján hitelekre lett szüksége. Beütött a világjárvány krachja, a gazdasági élet befagyott, valaki kitalálta, hogy ne kullogjunk vissza a 2010-ben kiebrudalt Világbankhoz, csalogassuk elő a magyar emberek párnacihájából, bankbetéteiből a sok ezermilliárdnyi megtakarításukat. Jobbnál jobb reálkamat ajánlatokkal rukkolt elő az állam, és nem is csalódtak. Dőltek a milliárdok az Államadósság Kezelő Központhoz (ÁKK).
Idén, nyár végén azt is megtették, hogy a bankokat kötelezték, ők „tájékoztassák” a saját ügyfeleiket: rosszul járnak, ha nem veszik ki tőlük a befektetéseiket, mert az állam mindenkinél magasabb reálkamatokat fizet! Mire ezek a levelek megérkeztek a címzettekhez, a beígért csodakamatokról már szó sem volt.
Aztán a napokban újabb hír kezdett keringeni: az ÁKK – minden hátsó gondolat nélkül - kíváncsi a befektetői véleményére. Hogyan lehetne „még sikeresebbé tenni” ezt a népszerű megtakarítási formát? Mi lenne ha, mondjuk, megváltoznának a visszaváltás szabályai? Vagy megszűnnének a lejárattól független visszavásárlási lehetőségek, a mindenféle adótól mentes utalások?
Egyik napról a másikra eltűntek a kínálatból a 10 százalék feletti hozamok. Azt suttogják, hogy az államháztartás fizetési mérlege bajban van. A pénzügyi kormányzatnak valamit tennie kell, mert egy-másfél év múlva hihetetlenül megnőnek a lakosságnak járó kamatkifizetések. Lehet, hogy csak híresztelés, de a közeljövőben megint sok ezermilliárdra lesz szüksége a kormánynak a repülőtér visszavásárlásához.
Az einstandolást, a konfiskálás ördögét valakik megint felfestik a falra?