A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Lehallgatnak, tehát vagyok - Dési János jegyzete
Lehallgatni a közvélekedés szerint csúnya dolog, ráadásul a mesterséges intelligenciák korában lassan felesleges is, azt és annak a hangján, képén állítjuk elő, amit csak akarunk.
Fogadjisten – Józsa Márta jegyzete
"... az is lehet Orbán Viktor békepárti, illiberális barátja szellemében, hogy a somorjai nagybani piacon az ősteremelő Béla csak szlovákul alkudhat meg a zöldséges Lajossal, elvégre mindketten üzletemberek. Akiknek fontos a szuverenitás, mert, ahogy ezt a törvény indokolja: a szlovák nyelv használata a Szlovák Köztársaság szuverenitásának megnyilvánulása."
Mindig jövőre - Rózsa Péter jegyzete
Azt halljuk minden évben, hogy jövőre aztán beindul a gazdaság, jövőre lesz jobb. E rövid üzeneten túl semmilyen előrelátás, jövőterv nincs.
És majd elérnek a hídhoz - Szénási Sándor jegyzete
A biznisz az biznisz. Orbán Viktor meg barát, akinek csak a felemelt hüvelykujj jár biztosan.
Nincsenek csodák - Orbán és az amerikai elnökválasztás
Az egész ügy nem olyan egyszerű, mint ahogy az Orbán retorikájában megjelenik. Nem lesz például "egy nap alatt béke" Oroszország és Ukrajna között. Nincsenek csodák, csak halandó és gyarló emberek.
Gábor György: A béketábor jogvédői
9/02/2023 08:00
| Szerző: Gábor György
Az én nemzedékemnek aligha felejthető Kurt Waldheim, aki 1972 és 1981 között az ENSZ főtitkára volt, 1986 és 1992 között pedig az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke.
Kiváló ember hírében állt, ragyogó, tüzes szónoka lehetett az ENSZ sok nagyszerű eseményének, így például az emberi környezetről, a tengerjogról, s a harmadik világról szóló konferenciának, vagy a Nők Világkonferenciájának. Elszánt jogvédő volt, az emberi méltóság, minden létező kisebbség, s az emberi környezet ügyének rendíthetetlen bajnoka.
1974-ben ő volt az egyik kezdeményezője és legnagyobb támogatója az ENSZ 3379-es, az arab országok és a szovjet blokk ösztönözte szégyenteljes határozatának, amely a cionizmust rasszizmusnak mondta ki, s a dél-afrikai apartheiddel hozta közös nevezőre. Az már nem a nagyszerű Waldheim érdeme, hogy az ENSZ a fenti határozatot 1991-ben visszavonta.
1976. július 7-én, az ún. „Entebbe hadművelet” során, egy repülőgép-eltérítést követően az ugandai Entebbe repülőtéren túszként foglyul ejtett több mint száz izraeli és palesztin civil utast szabadítottak ki izraeli kommandósok, tűzpárbajt vívva a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) és a Német Forradalmi Sejtek (RZ) terrorista gerillaszervezetekkel, valamint az őket támogató, véreskezű ugandai diktátornak, a sok százezer ember meggyilkolásáért felelős Idi Aminnak a fegyveres erőivel. A sikeres túszszabadító akciót – amelynek áldozatai között izraeli kommandósok is voltak – azonban nem várt fordulat követte: Kurt Waldheim kezdeményezésére és újfent a szovjet blokk támogatásával az ENSZ a „nemzeti szuverenitás súlyos megsértésének vádjával” elítélte Izraelt.
Aztán teltek-múltak az évek, s a jogvédő Kurt Waldheimről szépen lassan sok mindent megtudhatott a művelt világ. Olyan információkat, amelyekről a KGB-nek már jó ideje tudomása volt, ám elhallgatta azokat, hogy az ENSZ főtitkárát kedvére és politikai érdekeire tekintettel zsarolhassa. Csak röviden: kiderült róla, hogy a II. világháború idején a Wehrmachtban szolgált, magasabb tiszti rangig vitte, tagja volt a Nemzetiszocialista Diákszövetségnek, szolgált a nyugati és a keleti fronton, a jugoszláv partizánok elleni küzdelemben tanúsított bátorságáért a horvát usztasa rezsimtől kitüntetésben részesült, 1944-ben Háborús Érdemkeresztet kapott, hadifogoly-kihallgatási jegyzőkönyveket vezetett, tudott egy sor háborús bűnről, koncentrációs- és megsemmisítő táborok létezéséről, dolgozott a felderítésnek és így tovább. Waldheim sokáig igyekezett tagadni a fentieket, félrevezető nyilatkozatokat tett, perrel fenyegetőzött, önéletírásában mindent letagadott vagy bagatellizált, ám végül az USA Igazságügyi Minisztériumának Különleges Nyomozó Hivatala (OSI) nyilvánosságra hozott egy sor bizonyító dokumentumot, így azt is, hogy a Szovjetunió lényegében mindent tudott.
Miért érdekes most mindez?
Azért, mert olvasom, hogy Roger Waterst, a Pink Floyd együttes alapítóját kérte fel Moszkva, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, amelyet az Ukrajnába tartó fegyverszállításokról rendeznek, képviselje Oroszország érdekeit, amit Waters örömmel elvállalt, minthogy közismert oroszbarátként ő is Ukrajnában látja az agresszort.
Roger Watersről viszont nem csak a KGB tudhat sok mindent, hanem a szimpla újságolvasó is. Ő az, akinek a koncertjein hatalmas, felfújható disznó szokott lógni a mennyezetről, decens díszítő elemekkel, így a Dávid-csillaggal, egy horogkereszttel és a dollár közismert jelével; ő az, aki szakmányban zaklatja azokat a művészeket, akik Izraelbe tartanak koncertezni, követelve a koncertjük lemondását (így érte részéről súlyos kritika például a Rolling Stonest); ő az, aki Izraelt fasiszta és rasszista államnak tartja, s folytonosan etnikai tisztogatást emleget; ő az Izrael elleni palesztin vezetésű bojkott (Boycott, Divestment and Sanctions) nemzetközi nagykövete stb., s az ő interjúinak nagy részét jellemzi éles zsidó- és Izrael-ellenes hangütés.
Egykori zenésztársának, David Gilmournak a felesége meglehetősen szókimondóan, kerülve minden felesleges kitérőt, jelzőt vagy attribútumot, kizárólag a lényegre koncentrálva, s férje határozott egyetértését tudva maga mögött, imigyen nyilatkozott Watersről: „Waters velejéig romlott, antiszemita, tolvaj, képmutató, adócsaló, soviniszta, féltékeny és megalomán.”
Waldheim, Wehrmacht, KGB, Izrael-gyűlölet, Szovjetunió versus Roger Waters, Izrael-gyűlölet, Oroszország, KGB, Putyin.
Similis simili gaudet! A hasonló örül a hasonlónak!
És ehhez képest komoly emberek voltak képesek elcsodálkozni azon a hamisítatlan hazai esztrádkombón, amelyet egy múltbéli MIÉP-, jelen állapotában Mi Hazánk-os politikus, továbbá a kezében lengedezett orosz zászló, valamint a politikus köré sereglő Munkáspárt „Békét Oroszországgal!” (még véletlenül sem Ukrajnával) jelszavát skandáló aktív kommunista szimpatizánsai képeztek altogether, feledhetetlenül kedves és derűs eklektikáról gondoskodva a hazafelé igyekvő budapesti lakosságnak.
Épp itt az ideje hát, hogy Szijjártó Péter végre Roger Waterst is felterjessze Nobel-békedíjra.
És lehetőleg a Gilmour-házaspár egyik tagja laudálja.
