Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Beszélgetés Vologyával - Szénási Sándor jegyzete
publiSok-sok jutifali jön még, amíg Putyin kegyesen beleegyezik abba, hogy csak nagyot nyerjen, de nem mindent, és Trump végre megengedi, hogy a Nobel-békedíj tiszteletét tegye a markában.
Gábor György: V, mint lópikula!
10/02/2023 21:05
| Szerző: Gábor György
Nézem a fotót: két férfiember mosolyog a kamerába. A magasabb barátságosan pihenteti a kisebbik vállán a kezét, óvó-féltő baráti gesztus, míg a kisebbik, nem érvén föl a magasabb vállát, ellenkező kezének mutató- és középső ujjával büszkén V betűt formáz: V, mint Viktória. A magasra nőtt, jelentős barát mellett bizonyára van mit ünnepelnie, ő tudja, hogy éppen mit.
A felmutatott ujjak jelentése a történeti beszámolók szerint nem volt egyértelmű. Egyesek a százéves háború egyik legfontosabb ütközetére, az 1415-ös azincourt-i csatára vezették vissza, ahol a kiválóan nyilazó angolokat foglyul ejtő franciák kegyetlen brutalitással levágták az ellenfél két ujját, hogy ne tudjon többé nyilazni. A harcképes angolok ettől kezdve büszkén mutatták fel ujjaikat a franciáknak, hogy rettegjenek, mert ők viszont még képesek nyilazni.
Más beszámolók szerint a két felmutatott ujj sértő gesztus is lehetett, a nemi aktusra való felszólítás trágár metakommunikációs jele. Máig vitatott, hogy amikor Churchill miniszterelnökként gyakorta mutatta fel az ujjait, vajon a győzelem jelét szándékozta-e megképezni, avagy a németeknek kívánt odaüzenni valami egyértelműt, ami – s akik közelről ismerték Churchillt, tudták róla – habitusától mindez cseppet sem állt oly távol.
A fotó most annak apropóján látott napvilágot, hogy Dézsi Csaba András, Győr polgármestere egyfelől boldogan konstatálta, hogy a polgármestereknek még nem kell lemondaniuk az alapítványi egyetemek kuratóriumaiban betöltött szerepükről, másfelől pedig búsongva jutott arra a következtetésre, hogy a képen látható, s kezét a polgármester vállán pihentető magas barátnak, Szijjártó Péternek, miniszter lévén, alighanem távoznia kell a kuratóriumból. Csakhogy a polgármesternek ez még nem volt elég: bizonyítani szeretné, hogy méltán képezte az ő válla a külügyér pihenni vágyó kezének aládúcolását szolgáló támasztékot, s kifejezendő roppant háláját és a nagy ember iránt táplált végtelen szolidaritását, azt mondja: „nem az a politikai döntés, hogy egy miniszter bekerül egy egyetemi kuratóriumba, s ott lobbistaként sokat tud segíteni, hanem az, hogy onnan kikerül uniós nyomásra.”
Hát akkor most képzeletben visszamutatom a V jelét a polgármesternek, találja ki, melyik értelemben.
Ugyanis határtalan lojalitását kimutatva éktelen marhaságot mondott Győr első embere, csúsztatva és füllentve egy kiadósat, s önfeledten felcserélve minden következtetés alapját, az okot és az okozatot.
Mert nem az volt a politikai döntés, hogy a magas barát kikerül a kuratóriumból „uniós nyomásra” (tessék megnyugodni, a magas barátnak Budapesten is egészen biztosan akad sok más alacsonyabban fekvő karpihentetője), a politikai nyomás nem itt vette kezdetét.
Mondjuk már el Győr polgármesterének, hogy a politikai nyomás azzal vette kezdetét, amikor a Fidesz az egyetemek több ezermilliárdos vagyontömegét kedélyes egyszerűséggel áttolta saját alapítványaiba, s így a nemzeti vagyonnak egy brutális része „elvesztette közpénz jellegét” – ahogy ezt szoktuk mondani a Fidesz megannyi hasonló eljárását pontosan leíró újdonsült szakterminológiával.
Aztán a politikai nyomás azzal folytatódott, hogy a Várhegy tetején valaki két ujjat mutatott fel az egyetemi autonómiának, s az oktatási és tudományos testületektől megvonva minden beleszólási- vagy vétójogot, sürgősen teletömte saját kádereivel, miniszterekkel, államtitkárokkal, kormánybiztosokkal, polgármesterekkel és a csókosoknak aposztrofált, s rettentő bizonyítási vágytól fűtött rokonokkal, haverokkal, kormánypárti potentátokkal, a megszokott oligarchákkal, barátokkal és üzletfelekkel.
Ahogy ez lenni szokott, lenni szok és lenni fog szokni. (Épp, mint Lenin.)
Ám a politikai nyomás még itt sem állt meg, folytatódott tovább. Többek között azzal, hogy a kuratóriumokba beültetett párttársakat élethossziglan betonozta be a Párt, egészen az exitus beálltáig, szó szerint, de nem kizárt, hogy a gránitszilárdságú törvényt idővel itt is átfarigcsálják, módosítgatják saját képükre és hasonlatosságukra, s üdvtörténeti megfontolásokból a kurátori megbízatást kiterjesztik a végső feltámadást követő időszakra is.
És a politikai nyomás még mindig folytatódik. Az egyetemi alapítványokhoz befolyó összegek, vagyis az európai adófizetőktől származó pénzek felett a fideszes kurátorok diszponálnak, miközben ők maguk is kedvezményezettek, s egyszerre döntéshozatali jogkörrel is rendelkeznek, nemes példázataként az átláthatatlanságnak és a korrupciónak.
És ha politikai nyomás, hát van másik! A Várhegy ura kiadta az ukázt: naná, hogy mostantól csak fideszes, vagyis nemzeti elkötelezettségűek kerülhetnek a kuratóriumokba, még szép, nehogy már befurakodjon közibük a nemzetietlen internacionalista-globalista szellemiség, mintha a tudomány művelésében és oktatásában bármilyen relevanciája lenne annak, hogy milyen világnézet tornyosul mögötte. Vagy ha mégis, majd a győri orvos foglalkozású polgármester elmondja, hogy az aranyér, a lúdtalp, a szamárköhögés, a szaruhártyagyulladás, a fitymaszűkület vagy a térdízület milyen módon kötődik a fenti miniszterelnöki ideológiai alapvetéshez.
És persze még mindig maradt a jó kis politikai nyomásból: a kuratóriumok továbbra sem ismerik az összeférhetetlenségi szabályokat, az egyetemeknek változatlanul nincs beleszólási joguk a kurátorok delegálásába, s az egyetemi szenátusok biodíszletté lényegtelenülnek.
És ekkor villámként becsap az unió „politikai nyomása” – dorombol rettentő fájdalmában Győr polgármestere, minthogy elveszíteni látszik maga mellől a karpihentető nagy barátot –, hogy az EU képet kapjon arról, hová jut a dán traktoros, a francia pék, a német autószerelő vagy az olasz olívaolaj-termelő pénze: az oktatásba és a tudományba, avagy a Párt kasszájába, továbbá a sógorok és komák külhoni számláira?
Az unió tehát két ujjat mutatott a magyar pártállami berendezkedésnek.
Jó nagyot, jut belőle még a győri polgármesternek is.
✷ ✷ ✷
A szerkesztő megjegyzése: A győri polgármester Facebook-oldalán egyébként csak egy évre visszamenőleg 141 ilyen V betűt formáló képet találtunk Dézsi Csaba Andrásról, melyek 10 másodpercben megtekinthetők a cikk közepén található videóban. (Tovább nem volt már energiánk görgetni a múltba.)
