99,23 % – Szénási Sándor jegyzete

Mit tesz Isten, illetve a hő nemzeti kebel, avagy egy jó irányba tartott AK-47-es gépkarabély, ami ugyan fegyvernek öregecskedő, de elsülni azért tud, így az előző két instanciánál meggyőzőbb is bír lenni, mert azonnal hat – szóval a négy kelet-ukrán megyében tartott úgynevezett népszavazáson a lakosság 90%-a döntött úgy, hogy Oroszországhoz akar tartozni, ha lehet, azonnal.

Zaporizzsjában ez az arány egészen pontosan 93,11% volt, míg a sztahanovista területtől messze lemaradóan Herszonban csupán  87,05%, ami szégyen, már persze nem a lakosságra nézve. Hiszen ők megtették, amit lehet, a katonák előtt húzták be a keresztet; oda, ahová mutatták nekik, nem okoskodtak, hogy egyikük például igazából ortodox zsidó, aki csak a most 23 ezer újévi zarándok által ellepett Umány városából ugrott át a nagybácsit köszönteni, rohadt messziről, Cserkaszi megyéből.

A másik közölhette volna, hogy krími tatárként költözött ide húsz éve, amilyen hülye volt, a harmadik meg eredetileg bolgár lenne, de ő sem mondta ezt, mert minek. A katonák csak röhögtek volna, egy részük ugyanis dagesztáni, többen oroszok ugyan, de a Távol-Keletről, ami azért más tészta, a maradék csecsen.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a négy megye lakossága ne lenne jelentős mértékben európai orosz, sőt, miután a putyini hadsereg körülbelül egymillió ukránt deportált erről a területről, az orosz érzelmek hőfoka ezzel arányosan nőtt is. Bár az igazság az, hogy a gyarapodással párhuzamosan nőttek a veszteségek is, azoknak az orosz halottaknak, akikről az ukrán kormány a maga nyilván túlzó módján beszámol, jelentős része kelet-ukrajnai. A fronton általában ők állnak elől, a nemzetiségi területekről toborzottakkal együtt, és nem azért, mert a már említett hő nemzeti kebel ezt így kívánja. Az AK-47 meggyőző szerepét említhetném itt is.

Őket jön megmenteni 300 000 tartalékos, immár hivatalosan is az Oroszországhoz tartozó négy ukrán megyében, amit ugyan még Szerbia sem ismer el, de hát, mondják az okosok, a népszavazás átlátszó és durva színjátéka úgyis befelé, az orosz közvéleménynek szól.

Azért kíváncsi lennék, miféle eredménnyel. Más ugyanis ingyen ajándékba kapni egy Krím-félszigetet, vagy meghalni az állítólag 93, 11%-os Zaporizzsjában, ami (legalábbis a szovjet korszaktól kezdve) Rosszija Anyácskának soha semmiféle testrészét nem képezte, és kérdés, miért kéne képeznie egyáltalán? Aki ebbe belegondol, és nem teljesen idióta, behívott tartalékosként már túl van az orosz-mongol határon.

A többiek, a lánglelkű idióták, az értelmes, és tehetetlen szomorúak, az örök sodródók, a csalódottak, az alattvalók, akik a katonai buszokra szállva vodkák tonnáit öntik magukba, mert az önkívület jelenthet csak némi kívüllétet az egészen, mennek, vonulnak, aztán halnak, vagy megélnek, lesz, ahogy lesz.

El is felejtettük mondani, Donyeckben a szavazók 99,23 %-a választotta a szabadságot, Putyin Oroszországát.

1937-ben, a tisztogatások idején, amikor 6 millió ember került Szibériába, a választásokon Sztálin pártja, az Össz-szövetségi Kommunista / bolsevik) Párt 99,3%-ot kapott.

Azért nem lehet mondani, hogy semmi sem változott.

Szénási Sándor jegyzete a 2022. szeptember 28-i Esti gyorsban hangzott el.