A bűn bakjai - Szénási Sándor jegyzete

Érdekes találgatások láttak napvilágot Szergej Szurovikin tábornoknak, az ukrajnai orosz haderő parancsnokának egy héttel ezelőtti leváltásáról. Ahogy ez már lenni szokott, az egyik feltételezés kioltja a másikat, a második a harmadikat, és így tovább, de ez nem baj, a végén azért lesz egy vektor, és egy irány, amerre a vektor mutat.

Szurovikin tavaly novemberi kinevezését a héják, többek között Prigozsin, a Wagner csoport parancsnoka, és Kadirov csecsen hadúr lelkesen üdvözölték, és valóban, a már Szíriában is dúvadként viselkedő tábornok Ukrajnában is megfelelt vadállati hírének az infrastruktúra és a lakossági célpontok nagy pontosságú tüzérségi csapásokkal történő lerombolásával. De azért tudott mérsékletet is mutatni, ha a józanság azt kívánta. Herszont Putyin mindenképpen meg akarta tartani, Szurovikin azonban belátta, hogy a veszett fejsze nyeléről van szó, tehát kivonta a városból a haderőt, és kevés veszteséggel átmentette a Dnyeper jobb oldalára.

Az utóbbi hetekben sikeresen, bár kevés területi nyereséggel nyomult előre, azonban az ő idejében, január 2-án az ukránok sikerrel lőttek szét egy makiivkai orosz bázist, és öltek meg több száz katonát. Az orosz állami médiában ez az eset valamiért nagy hullámokat vetett, miközben a besorozott, tapasztalatlan oroszok tömeges halála úgyszólván mindennapos. De ennyi ember egy helyen való állomásoztatása valóban hadvezetési nonszensz volt, és a putyini média vicsorgói vért akartak inni.

Innentől ágaznak el a dolgok.

Az egyik verzió szerint Putyin megértette volna, hogy az ukrán infrastruktúra szétlövése után sem képes megadásra kényszeríteni Kijevet, vagyis vesztésre áll, ezért Szurovikin visszaléptetésével talált egy eljövendő bűnbakot Valerij Geraszimov vezérkari főnök személyében, akit a haderő parancsnokává tett meg. Az biztos, hogy merőben szokatlan vezérkari főnököket a terepre küldeni, talán innen az előbbi elmélet.

Mások azonban azt mondják, Putyin épp Szurovikint tette meg bűnbaknak, hiszen egy diktatúrában minden siker a diktátort fényezi, viszont minden balsiker is őt koszolja, Makiivka pedig balsiker volt, botrány, még ha Szurovikin nem is tehetett róla.

Mark Galeotti, az Al-Jazeera televízió elemzője azonban azt írja, hogy végül is majdnem mindegy, ki vezeti a hadsereget, amíg a Wagner-csoport, és Kadirov csecsenjei nem tartoznak alá. Márpedig sem Szurovikin alá nem tartoztak, és Geraszimov alá sem fognak. A közös hadvezetés hiánya, és az erők széthúzása miatt azonban a hadszíntéren semmi sem fog változni.

Ez a putyini taktika. A Kremlben is egymásnak ereszti a különböző politikai frakciókat, és Ukrajnában is versenyezteti a katonai erőket, a lényeg, hogy problémamegoldóként végül ő léphessen fel, ami után persze a győztes frakciót is meggyengíti majd. Erős csak ő maradhat.

Az oroszok eddigi ukrajnai sikertelenségének tehát az egyik fő oka maga a putyinizmus, nevezzük cárizmusnak, önkényuralomnak, despotizmusnak, diktatúrának, mindegy, a lényeg: amíg az ország egy ember hatalmi érdekeinek van alávetve, az az ország végül veszíteni fog, mert a kooperáció, a szakmai érvek, a logika, vagy mondjuk a józan ész bármikor elvérezhet a diktátor önző számításain.

Putyin bedönti a saját hazáját, hogy elnyerjen egy pusztasággá szétlőtt országot, amelynek megmaradt lakossága a terrort fogja ráhozni. Ezt ő persze majd győzelemnek nevezi.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2023. január 18-i adásában hangzott el.