A győztes mindent visz

A múlt héten Fazekas Gergely zenetörténész elmondta, hogy bár ma már óriási művészként kezeljük Haydnt vagy Bachot, a maguk korában „csupán” megbecsült szakemberek voltak, és korántsem övezte őket akkora kultusz, mint ma. Nem úgy az énekeseket. Úgy látszik, valami sosem változik. Még a legismertebb popegyüttesekből is a legtöbben a frontembert tudják megnevezni, és legfeljebb felismerik a dobost.

Viszonylag hamar kiderült, hogy a zenét nem csak hallgatni, nézni is lehet, csak legyen elég kreatív az alkotó. Persze nem mindegy, hogy milyen dallamhoz milyen képsor párosul, és hogy ki álmodja mozgóképre egy popdal világát. A könnyűzenei klipek különleges evolúciójával kezdtük a 216. epizódot. Nagy István zenei és filmes újságíró elmondta, hogy már az '50-es években készültek úgynevezett imidzsklipek, amelyeknek a célja az előadók bemutatása, reklámozása volt, és nagyon egyszerűen működtek. Nem volt dramaturgia, jellemzően összevágtak képeket arról, ahogy a zenekar játszik, vagy ha egy filmhez készült a nóta, akkor abból használtak jeleneteket. A szakíró hozzátette, ebben a műfajban komoly mérföldkő volt a Beatles 1967-es Penny Lane/Strawberry Fields Forever című kislemeze, amelyhez már a maihoz hasonló klipeket készítettek. Sokan ugyanakkor a Queen Bohemian Rhapsody című dalához készült videót tekintik az első zenei klipnek, mondta el. Nagy István szerint a '90-es évekre érte el a videoklip a legmagasabb fokát, amikor már olyan rendezők készítették ezeket, akik később a mozi világában is megvetették a lábukat, mint például David Fincher.

Ahogy manapság színészek vagy más hírességek feltűnése egy videoklipben teljesen megszokott, úgy a topmodellek szerepeltetése volt igen kedvelt egy időben. Láss csodát, szintén épp a '90-es években. Erről Keszeg Anna kultúrakutatóval beszélgettünk, aki kielemezte a modellek 150 éves csillogását, vagyis népszerűségük kialakulásától az elhalványulásig követtük sorsukat, az átlagember divat iránti érdeklődésének tükrében.

Keszeg Anna összefoglalta, hogy a 14. századig a természetes vonalú test volt az elfogadott, sőt vágyott, és a kor divattervezői is rájuk készítettek ruhákat, csak később kezdtek próbababákra tervezni. Hozzátette, a 19. században jelent meg a manöken, és hamar hozta magával a karcsú test ideálját, hogy a következő évszázadra ez már a túl vékonyba forduljon át, és egyfajta testabsztrakcióvá alakuljon a lényük. Ennek az volt az oka, magyarázta a kultúrakutató, hogy a tervezők elkezdték vállfaként kezelni a modelleket, mintegy a műalkotásuk közvetítőit.

Mára természetesen, hangsúlyozta, olyan szabályokat kell betartani a divatiparban is, amely megóvja mind a modellt, mind a fogyasztót az esetleges testképtorzulástól.

Tény azonban, tette hozzá Keszeg Anna, hogy a 2000-es évektől csökkent a modellek közönségre gyakorolt hatása, és helyüket az általános érvényű celebek vették át, hiszen hozzájuk már nem kellett brandet építeni, és színészi vagy énekesi minőségük mellett velük könnyebb volt bármit reklámozni. Vagyis ma, egészítette ki a kutató, aki egy területen már „valaki” lett, az mindenhol máshol is keresett lesz. Akár egy videoklipben is.

Az adást a fenti lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.