A hazugságról – Szénási Sándor jegyzete

Őszintén remélem, hogy már nem spoilerezés Tarantino új filmjéről beszélni, és még kevésbé bűn kedvelni ezt a valóban kissé szétfolyó, mondhatni közép nélküli mozit, de van itt valami, amiről beszélni kellene. A vigaszról, igazságról, jóvátételről tudniillik, mindegy, hogy hívjuk.

De lehet, hogy csak kérdezni is elég lenne.

A történet unásig ismert: 1969. augusztus 9-én a Manson család nevű álhippi szekta, amelynek pszichopata megalapítója egyszerre tartotta magát Jézus és a Sátán megtestesülésének, de a közelgő fekete dominancia miatt a fehér faj megmentőjének mindenképpen, négy agymosott követőjének megparancsolta, hogy rendezzenek vérfürdőt egy hollywoodi, a Pacific Palisades-en található házban. Az épület korábban Rudi Altobelli szórakoztatóipari menedzser tulajdona volt, zenészekkel, másokkal együtt csodálója Manson művészi és filozófiai hitvallásának, még szakmabelinek is elfogadták, holott egy csőd volt tetőtől talpig.

Hogy jut több tehetséges, a mesterség becsületére büszke művész odáig, hogy egy alig lappangóan a káoszt hordozó dilettánst csodáljon?

50 évvel ezelőtt tehát négy Manson-követő betör a házba, amelyben akkor már Roman Polanski és 8 hónapos terhes felesége, Sharon Tate lakott. A mészárlás után a gyilkosok vérrel írták fel a falra az ölést magyarázó és igazoló hitvallásukat.

Tarantino filmje erről szól, a Hollywood előtti tisztelgés fantasztikus háttere előtt.

Vagyis nem erről.

Tarantino már a Becstelen brigantykban meghamisította a történelmet, számon is kérték rajta, hogy Hitlert megölik, mielőtt újabb tömeggyilkosságokat hajtana végre. Ez egy amerikai filmgiccs, mondták, a vége mindig jó, hadd nőjenek fel generációk abban a hitben, hogy a Gonosz ellen tenni sem kell, felfordul magától. Az új film szintén hamisít, Sharon Tate életben marad, a gyilkosokat ronggyá veri Brad Pitt, és a néző minden ökölcsapásával egyetért.

Ez a lényeg: Tarantino a művészet nevében helyreteszi az ostoba valóságot. Életet ment, egy jobb múltat teremt, egy párhuzamos világot tulajdonképpen, ahol végre érdemes létezni. Ahol van igazság.

Hülyeség ez? Tényleg csak hazugság? Vagy olyasmi, ami a művészet dolga lenne: a vigasz?

Csak kérdezek.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2019. szeptember 12-i adásában hangzott el.