A kibertechnológia fegyver lehet Kína vagy Oroszország kezében

Új ablakban

2021. december 07. Reggeli gyors - részlet 21.12.07. Kárpáti János lapszemléje

05:59

00:00

Fotó: Pixabay

 

A szerző olyan rémisztő eshetőségeket vázol fel az amerikai olvasónak, hogy egy ellenséges ország kódfeltörő kvantumszámítógépek segítségével hónapokra megbéníthatja New York áramellátását, hogy a kibernetikai térben garázdálkodó kalózok előzetes figyelmeztetés nélkül működésképtelenné tehetik az amerikai rakétavédelmi rendszereket, illetve hogy Kína hozzájuthat többmillió amerikai - beleértve kongresszusi tagok - személyes egészségügyi adataihoz, ellenőrizheti telefonos kommunikációjukat. Mindez már nem a távoli jövő zenéje - írja, és idézi Candace Rondeaux-t, a New America elnevezésű washingtoni elemző műhelynek a jövőbeli hadviseléssel foglalkozó kutatóját, aki szerint már eljutottunk arra a pontra, amikor a kibertérben kellően tehetséges emberek korlátozott létszámú csoportja képes megsemmisíteni olyan rendszereket, amelyekre nap mint nap támaszkodunk létfenntartásunk során.

A New York Times kommentátora szerint erre a kihívásra szánja válasznak a Biden-kormányzat olyan demokráciák maga köré gyűjtését, amelyek együtt fognak dolgozni az érintett hálózatok megvédése érdekében. Ezt a célt szolgálja az Egyesült Államok és az Európai Unió által közösen létrehozott Kereskedelmi és Technológiai Tanács, amely munkacsoportokat alakított ki új hálózatvédelmi technológiák kifejlesztésére. Ezért találkozott Biden Ausztrália, India és Japán - vagyis a Kínát körülvevő hatalmak - vezetőivel, hogy biztosítsák azt: a technológia megtervezése, kifejlesztése és alkalmazása a közösen vallott értékekkel és az egyetemes emberi jogokkal összhangban történjék. És ezért hívta össze az elnök a virtuális demokráciacsúcsot - állítja Farah Stockman.

Szerinte a találkozón elhangzik majd sok ismerős ígéret a korrupció kiirtásáról és az emberi jogok megvédéséről. Valószínűleg tördelik majd a kezüket a résztvevők amiatt, hogy katonai puccs fordította meg a törékeny haladást Szudánban és Mianmarban, valamint el fogják ítélni azokat a vezetőket, akik a világjárványt arra használják fel ürügyként, hogy lecsapjanak az ellenzékre és az eltérő nézeteket vallókra. Ebben a csoportban a szerző konkrétan megnevezi Salvadort, Magyarországot és Ugandát. A konferencia lényege azonban nem a demokrácia melletti kiállás lesz, hanem az, hogy miként védekezhetnek a nyílt társadalmak a létfontosságú technológiai fenyegetések ellen.

A kommentátor kifejti, hogy Kína és Oroszország sokat áldoz a mesterséges intelligencia és a kvantum számítástechnika fejlesztésére, miközben erőteljes állami ellenőrzést gyakorol az adatok fölött. Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek meg kell találniuk a helyes eljárásmódot, ki kell alakítaniuk úgymond a játéktervet. Milyen szabályokat kell elfogadni a mesterséges intelligencia használatát, a kvantum-számítástechnikát illetően? Hogyan biztosítsuk, hogy a technológiát nem fordítják fegyverként ellenünk? Farah Stockman felhívja a figyelmet arra, hogy a technológiai versengés kora, amelyre a Biden-kormány európai és ázsiai szövetségesekkel kíván közös frontot alkotni, egészen eltér majd attól a geopolitikai rivalizálástól, aminek eddig szemtanúja volt a világ. Az amerikai kormányzat erőfeszítéseinek közös hívószava a demokrácia - ez az a kód, amely jelzi, hogy ki tartozik a mi csapatunkba - fogalmaz a New York Times véleménycikkének szerzője.

Fotó: Pixabay

 

Farah Stockman kitér arra, hogy egyes elemzők ismét kétpólusú világot vizionálnak: az országok egyik csoportja Kína körül állhat össze - ezek azok, amelyek Peking Selyemút elnevezésű programjára alapozzák infrastruktúrájukat -, a másik országcsoport pedig az Egyesült Államok és Európa pályáján halad. Matt Pottinger, volt amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó azonban például úgy látja, hogy itt nem lesz olyan éles határvonal, mint amilyet a hidegháborúban a vasfüggöny jelentett.

A New York Times kommentátora ugyanakkor megfogalmazza azt a kételyét, hogy a kínai gazdaságnak a globális gazdaságba való, jelentős mértékű beágyazottsága mellett egyáltalán lehet-e értelme az imént vázolt megosztottságról beszélni. „Hogyan fékezzünk meg egy olyan országot, amely a nemzeti adósságunk 14 százalékát birtokolja, és amelytől azt várjuk, hogy a penicillintől az iPhone-okig mindennel ellásson bennünket?” - teszi fel a kérdést. A már említett Candace Rondeaux elemzőtől pedig átveszi azt a gondolatot: a bideni demokráciacsúcs koncepciója ugyan a nemzetállamokat tekinti főszereplőnek, de valójában ma már nem feltétlenül a nemzetállamok a legjelentősebb tényezők, hiszen néhány technológiai óriásvállalat hatalma vetekszik a kormányokéval, miközben ennek a technológiai túlhatalomnak a megtörésére számos állam tesz kísérletet - mégpedig demokratikus és autoriter államok egyaránt. A demokrácia fogalma tehát, amelyet Biden választott saját külpolitikájának vezérelveként, nem tökéletes, de egyelőre megteszi - fogalmaz cikke végén Farah Stockman.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.