A magyar választási rendszerről amerikai szemmel

– Közelről akartam látni és megérteni, mi történik Magyarországon. Az elmúlt fél évet Budapesten töltöttem Fulbright-ösztöndíjasként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ráadásul ottlétem alatt zajlott le az önkormányzati választás, így szinte az utcán hevert a téma, hogy feltérképezzem a magyar választási rendszert – avatott be a részletekbe Jesse Richman, a virginiai Old Dominion Egyetem politológusa, akinek a Washington Postban megjelent cikkére lettünk figyelmesek. Érdekes a magyar választási rendszer esetleg amerikai szemszögből is?

Ami igazán érdekelt, az a vegyes választási rendszer sajátossága, amire a pártoknak a stratégiájukat és kampányukat kell építeniük, és ami Amerikában nem létezik, hisz nálunk csak egyéni jelöltekre lehet szavazni. Persze egy amerikai jelöltnek figyelnie kell arra az amorf pártra, arra az éktelenül nagy republikánus vagy a demokrata pártra, ahová tartozik, hogy megfeleljen az azon belüli legkülönfélébb frakcióknak, platformoknak, tömörüléseknek, mert különben nincs esélye. Ha úgy vesszük, a maguk csaknem egy évtizede átírt alkotmánya is a kétpártiság irányába visz, de még nincs ott teljesen, ahol az amerikai rendszer. Valahol a németnél tart, merthogy önöknél azért még megmaradt a pártlistára szavazás rendszere is. Igen ám, de azzal, hogy egyfordulósra zsugorította a kormány a választás menetét, sőt, még meghagyta a kompenzációs listát is, ugyancsak aláássa a jelöltek koordinációját, mert egyszerre kell sok szempontnak megfelelni, ami igazán nagy kihívás minden párt számára. Tehát teljesen egyértelmű, hogy az egyéni körzetekben kell összefognia az ellenzéknek, hogy labdába tudjon rúgni.

 

A cikkében kitért arra, hogy csak a pártok összefogása, annak demonstrálása nem elég. 2014-et hozza fel példának, amikor az ellenzék messze jobb eredményt ért el, mint a Fidesz. Számokkal is illusztrálja, hogy 2014-ben a Fidesz az egyéni választókerületek 91%-át nyerte meg, pedig a 106 körzetből csak 20-ban volt többsége, általában 45% alatt volt a párt országos támogatottsága.

Igen, épp az ellenkezője valósult meg. Az látható volt, hogy koordinált volt az indulás, de mégsem volt eléggé koordinált, pedig a listás helyek 55%-át szerezték meg. Azonban durván csak negyedét az egyéni körzeteknek. Akkor ezt nem láttam belülről, és azért nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi történt, de hozzá kell tegyük azt is, hogy a Jobbik akkor még nem volt a koordinált kampány része, szemben a 2019-es önkormányzati választással.

Akkor ön is meg tudja erősíteni azt, amit az ellenzék mond, hogy az új választási rendszer a jelenlegi kormányzó pártnak kedvez, a pálya felé lejt?

Óvatosan kell fogalmaznom. Inkább úgy mondanám, hogy nagy pártnak kedvez ez a választási törvény, bármelyik is az. Azt követeli, hogy azonos nézetet valljanak azok az emberek, akik választást akarnak nyerni. A Fidesz ez esetben a nagy párt, a legnagyobb, és ezért is tudott előnyhöz jutni ebben a rendszerben. De a törvény épp arra ad lehetőséget, hogy adott esetben bármelyik nagy párt győzni tudjon. S erre bizonyítékul itt van a 2019-es önkormányzati választás, amely a pontos koordinációnak köszönhetően bizonyította, hogy bármelyik párt nyerhet, ha egységben az erő. És a kampány a menedzselése is sikeres volt. Szerintem az előválasztás kifejezetten eredményes eszköznek bizonyult arra, hogy meg lehessen teremteni az ellenzéki egységet. Ezzel ugyanis intézményesített mechanizmust sikerült kiépíteni. Ennek eredményeképpen a meglehetősen sokszínű ellenzéki tömbben ki lehetett választani azt az egy jelöltet, akik egyedül került megmérettetésre a Fidesszel szemben. Az egy az egyhez verseny győzelmet hozott. Ezért az az állítás, hogy a Fidesznek kedvez a törvény csak abban az esetben érvényes, amíg a Fidesz a legnagyobb párt.

A cikkben nekem meglehetősen illuzórikusnak tűnő dilemmát vet fel, hogy az önkormányzati választással előállt helyzetben az lesz a kérdés, hogy a Fidesz effektív kormányzásra rendezkedik be ezek után vagy megpróbálja aláásni a demokráciát. Az elmúlt 10 év azt bizonyítja – legalábbis az ellenzék, de a 7-es cikkely óta nemcsak az Európai Parlament, de az Európa Tanács, és az európai törvényszék szerint is -, hogy Magyarországon nem érvényesülnek a demokratikus normák

Ahogy ön is említette, megvan a kockázata annak, ahogy azt a közelmúlt történelme igazolja önöknél is, hogy a kormányzó hatalom az ellenzék frusztrációjára és összezavarására törekszik, amivel győzelmüket megakadályozhatja. Hinni szeretném, hogy az ország érdeke fontosabb a Fidesznek. Bízni szeretnék abban, hogy nem érvényesülnek Magyarországon azok a szélsőséges tendenciák, amelyek például Putyin Oroszországát is jellemzik, merthogy ott az ellenzék mozgástere szinte a nullával egyenlő. Szerintem a kormányzó párt meg tudja tartani a népszerűségét, ami jelenleg is magas, visszatartja a korrupciót, és akkor akár még az ellenzék összefogása ellenére is képes lesz nagy párt maradni, ami megadja a győzelem esélyét. Ugyanakkor azt is hangsúlyoznám, hogy szerintem roppant fontos, hogy mindenki – bármelyik párthoz is tartozzon – ellenálljon, ha a választás folyamatát látja aláásni.

 

Az ellenzéket bírálók szerint a sikeres parlamenti választások egyik akadálya volt eddig az is, hogy az ellenzéki oldal nem volt képes felmutatni egy olyan vezetőt, aki markáns karakterrel és határozott véleménnyel tudta volna képviselni a pártokat. Ön azonban úgy látja, ez egyáltalán nem lényegi kérdés. Miért?

Nagyon sok magyar emberrel beszélgettem erről a kérdésről, és ők zömében úgy ítélték meg valóban, hogy az ellenzéki vezetés problematikus. Szerintük lényegi kérdés egy olyan karizmatikus embert találni, aki mindenkinek a hangján meg tud szólalni. Én részben osztom ezt a véleményt, mert egy ilyen karakter valóban segít győzelemre vinni egy nagy párttömörülést, de ezzel együtt nem gondolom, hogy ennek hiányában ne lehetne győzni. Ezt szerintem az önkormányzati választási eredmények is megerősítik, mert ebben az ellenzéki összmunkában a lehető legkülönfélébb taktikák és eszközök alkalmazása vezetett végül a koordinált együttműködéshez. Értem ezen az előválasztást, a hosszas tárgyalásokat a jelölt kiválasztásánál, az egyéni körzetekben folyt politikai-ideológiai csatározásokat, amelyeket mind-mind ugyanígy végig kell majd vinni a következő parlamenti választásokon. Sokkal fontosabbnak tartom tehát azt a folyamatot, amelynek végén - valóban küzdelmek árán, de – meglesz az az egyetlen jelölt minden egyes választókörzetben, aki a Fidesszel farkasszemet néz. Nem hiszem, hogy a rendkívüli vezető egyéniség képes lenne ezt pótolni vagy helyettesíteni. Egészen biztosan más és kockázatosabb lenne az eredmény, ha egy személyhez kötné azt az ellenzék.

Kikkel dolgozott együtt a fél év alatt? Voltak-e akadályok? A kormány részéről is fogadták, akiket megkeresett?

Nagyon sok emberrel tudtam találkozni és elbeszélgetni. Minden pártból megtaláltam azokat, akik ebből a szempontból érdekesek voltak a munkámhoz. Eljártam pártrendezvényekre, konferenciákra, vitákra. Kimentem az utcai aktivistákhoz is a választási kampány idején, akik az aláíró pultoknál voltak. A kormányzó pártban is fogadtak. Tényleg csak azt tudom mondani, nagyon remek emberekkel találkoztam és nagyon jól éreztem magam Magyarországon.

Mit tudna javasolni az ellenzéknek az lekövetkező választáson, ha mégis lenne esélye? Illetve, hogy legyen esélye.

Nézze, az ellenzéknek nincs más választása, mint a mostani törvények szerint ügyeskedni. Ezért az egyetlen jó megoldás, ha minden egyes körzetet átbeszélnek és kisakkozzák, hogy ki lehet a legjobb jelölt. Ehhez minden egyes ellenzéki pártnak tartania kell magát: le kell ülni, és a már előbb említett koordinációs eszközökkel, mint ugyebár az előválasztás, ezt a kitűzött célt meg kell valósítaniuk.  Ha ezt a feladatot nem végzik el, akkor saját magukat okolhatják a veszteségért. Ellenben, ha ezt a munkát mégiscsak elvégzik, akkor viszont – úgy gondolom, – viszonylag jó eséllyel indulhatnak a megmérettetésen. (Az interjúban nem úgy fogalmazott Jesse Richman, hogy megnyeri az ellenzék a választást.) Ha nem teszi  bele az összes ellenzéki párt ezt az erőfeszítést a munkájába, akkor is elég nagy bizonyossággal prognosztizálni lehet az eredményt az adott jogszabályi környezetben.

Ugorjunk előre, mondjuk, feltételezzük azt, hogy 2020-ben az ellenzék mégiscsak képes lesz nyerni a parlamenti választásokon. Újraírják és hogyan a választási törvényt? Mire figyeljenek? Van javaslata?

Nézze, szerintem annak függvényében szükséges csak újraírni a választási törvényt, hogy milyen politikai rendszert akar magának az ország. A demokratikus rendszerek között is nagyon nagy különbségek vannak, ha csak a választási törvényeiket nézzük. Ezeknek alapvetően aztán a pártok rendszerére, annak kialakítására van a legnagyobb hatásuk. Az önök önkormányzati választása már ebbe az irányba mutató elemként is értékelhető, ami egyébként egyre közelebb visz az amerikai választási rendszerhez is, nevezetesen, hogy az egyéni választókerületekre kell minden erőt koncentrálni. Azaz ebből az is kiolvasható, hogy Magyarország is halad a kétpárti politikai rendszer kialakítása felé. Azonban ha az új politikai szereplők azt mondják majd, hogy nem akarnak kétpárti politikai rendszert, akkor érdemes úgy megreformálni a választási törvényt, hogy arányos választási rendszer épülhessen ki. Arányos képviseleti rendszerben sok-sok párt részvételével. A mai pártpolitikai helyzetnek ez lenne a legkedvezőbb. A másik iránya lehet a változtatásoknak az, hogy minden eddiginél nagyobb teret engednek a körzeti, választókerületi versenyeknek. Az összes jelölt megmérettetésének. Persze ez jóval drágább is. Franciaországban, Ausztráliában és számos helyen még létezik, de hát ugyanez volt Magyarországon is a 2010-ig. Azaz: vissza a kétfordulós rendszerhez. Persze ki kellene küszöbölni azokat a hibákat, amelyek Franciaországban gyakran előfordulnak, hogy nem a legjobb és legtámogatottabb jelölteket teszik be a második helyre a pártok, amikor ismételt megmérettetésre kerül sor a körzetben. Ezt tehát előre szabályozni kellene az új törvényben: azaz a 2. forduló jelöltjét ne lehessen az adott pártnak önkényesen kijelölni. Mert az igenis függjön csak a támogatottságától. Szóval ezeket a szempontokat mind figyelembe kellene venni a választási rendszer megreformálásakor – nyilatkozta rádiónknak Jesse Richman, a virginai Old Dominion Egyetem politológusa, aki külön megköszönte, hogy lehetősége volt a Washington Postban megjelent cikke alapján beszélni a témáról, s megjegyezte, egyelőre negatív visszajelzést nem kapott.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt