A múlt, ez a kopasztott csirke – Szénási Sándor jegyzete

Karl May és Mark Twain után most Roald Dahlra jár rá a túlteljesítés rúdja, már amennyiben ezt az ironikusnak szánt torzítást nem veszik szexuális zaklatásnak. Nem viccelek, a „George csodálatos orvosságá”-ban azt a sort, hogy „ Nézz magadra, egyedül fel tudtál állni, és még csak pálcát/botot sem használtál” kicserélték arra, hogy „Nézz magadra, tele vagy energiával”. Némi segítség: annak idején az Államokban egy ideig nem játszották a Beatles „Please, please me” című számát, mert fellációra való felbujtásnak értékelték, ami annyira hihetetlen, és mégis érvényesíthető baromság volt, hogy sajnos most is nyugodtan lehet ez a változtatás oka.

A CNN oldalán Holly Thomas hozza véleménycikkében a példákat a brit írónak a cancel culture szellemében történő átszabásáról. A „Charlie és a csokoládégyár” 1964-es verziójában Willy Wonka a „ sötét Afrika mélyéről” hozott munkásokat, akik „fekete pigmeusok” voltak, ez szelídült később „ kicsi fantáziateremtményekre” A földigiliszta a „James és az óriásbarack”-ban többé nem rózsaszín, hanem sima bőrű, Mrs. Silver nem kihívóan vonzó, hanem kedves, és kihúzták azt a szót, hogy „kövér”, helyette a kilenc éves fiúcska „hatalmas” lett, amivel azt érték el, hogy egy simán dagadt gyerekből torszülött szörnyeteget csináltak. „A fantasztikus Róka úr”–ban viszont a fiúrókákból lányrókák lettek, amiről Holly Thomas azt írja, hogy csupán az elfogultság irányán sikerült változtatni, és ebben a szerzőnek tökéletesen igaza is van. A „Boszorkányok”-ban a boszik a továbbiakban nem pénztárosnak, vagy titkárnőnek álcázzák magukat, hanem tudósoknak és üzletembereknek - akik ezek szerint különösen vastagbőrű társadalmi csoportokat alkotnak, és nem sértődnek meg semmin.

Elég is ennyi, ennyiből is beláthatjuk, hogy a jogos érzékenységek, a lehangoló ostobaságok, és az önmagukat szügyön lövő cenzorális dühök milyen veszélyes elegyben keverednek, amelyben megdicsőül a hülyeség és lejáratódik az emberi méltóság helyreállításának igénye.

A túlteljesítésben most is a kiadók járnak elől, persze az olvasói igényekre hivatkozva, a valóságban azonban a szélsőbaloldali aktivistáktól tartanak, akik, amint ezt a műfajuk megköveteli tőlük, harsányak, mindig a falig mennek el, és fekete-fehér világukban engesztelhetetlenek. Nagyszerű utcai harcosok, de annak belátását, hogy a történelem, a kultúra „megtisztítása”, a morális evolúció megtagadása, egyszóval a múlt eltörlése egyben a múltról való totális hazudozást is jelenti, az aktivistáktól általában nem várhatjuk el.

Lehet, hogy ez nagyon csúnyán hangzik, de hát közülük sokan azt sem látják be, hogy ha átíratják a műveket, ha kihúzatják belőlük a sértő vagy pillanatnyi felindulásból annak ítélt megfogalmazásokat, saját aktivista létük értelmét pusztítják el. Ha utólag minden szép, minden PC, és Mark Twain-t nem egykor létező, tehát esendő emberként óhajtják látni, hanem klónként, „igenigen és nemnem” üzemmódban működtetett műaggyal, akkor mi ellen harcoltak? És mit nyertek az emberek azzal, hogy elvették tőlük a múltjukat, amivel ha nem nézhetnek szembe, nem láthatják meg a saját démonaikat, sőt, azt is hihetik, hogy nincsenek is nekik olyanok.

A Mester és Margaritában a Sátán azt mondja Lévi Máténak: „ ...mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy.”

Kiemelt képünk a Willy Wonka és a csokigyár című 1971-es brit-amerikai filmből származik. A fotón Willy Wonka (Gene Wilder) és az Umpa-Lumpák.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2023. február 22-i adásában hangzott el.