A schröderek – Szénási Sándor jegyzete

Ha van valami, amit a felesleges udvariassággal illiberálisnak nevezett média szeret a Nyugatról leírni, az a képmutatás, ami kétségkívül létező vonása minden rendszernek, ami értékalapon szervezett intézményeket működtet, ám elitjének, vagy akár a társadalom jelentős részének az érdekei olykor épp ezeket az értékeket tapossák – mibe is? – sárba, mondjuk, és ezzel a másik fél irányában is gálánsak voltunk.

Csakhogy a mondott média az egész nyugati demokráciát szereti szőrőstől-bőröstől képmutatónak, tehát igazából nem létezőnek, fake newsnak, a tömegek hülyítésére szánt kreálmánynak tekinteni, amivel szemben egy putyini rezsim nemcsak valóságos, de hiteles is, legalábbis a nemzeti hagyományok tekintetében, és ha a nemzeti hagyományok a diktatúrát preferálják, hát biztosan a mélynél is mélyebb okkal teszik.

Putyin persze annál is biztosabb a saját propagandája igazában, mert a nyugati képmutatást, sőt romlottságot szerencséje van első kézből megtapasztalni. Az ő alkalmazásban ugyanis legalább tizenhat nyugati volt miniszterelnököt, kancellárt, minisztert, államtitkárt, és egyéb, a demokratikus jogrend megtörhetetlen erejét sugárzó intézmény vezetőjét fizeti havi rendszerességgel, általában valamelyik energiacége igazgatótanácsában vagy felügyelőbizottságában.

A leghíresebb természetesen Gerhard Schröder volt szocdem német kancellár, aki után ezt a jelenséget „ schröderizációnak” nevezték el, ő a Rosznyeft felügyelőbizottságának elnöke, milliós fizetéssel. A hatalmas pénz, minthogy az orosz vagy kínai világban a gazdaság pacsiban van a politikával, igazából azért jár, hogy Schröder azt nyilatkozza, a háborút Putyin sem kedveli, és hogy történt, ami történt, Oroszországot nem szabad elszigetelni, üzletelni kell vele, hisz végül is mindig ezt tesszük, teszi hozzá a volt szocdem, az újsütetű realista.

A volt osztrák külügyminiszter, Karin Kneissl, akinek az esküvőjén az orosz elnök is táncolt, szintén a Rosznyefthez csatlakozott, egyébként a Russia Today nevű propaganda médiának ír cikkeket „dialógust a szankciók helyett” felütéssel. Harmadikként leginkább Francois Fillon volt francia miniszterelnököt emlegetik, aki a Zarubezsnyeft nevű kisebb állami olajtársaság pénzéért érti meg talajszinten az orosz érdekeket. Stb, stb.

Mindez így van, legfeljebb azt tehetjük hozzá, hogy a mondott személyek majd mindegyike már hivatali ideje alatt is korrupt volt, Schröder, mondjuk, aki kancellárként előbb engedélyezte az Északi Áramlatot, majd a választás után rögtön átült az azt működtető oldalra. Karin Kneissl az orosz kapcsolatairól ismert, Putyin által is finanszírozott Szabadságpárt képviseletében lett miniszter, Fillont pedig elsőfokon bíróság ítélte el, amiért több mint 1 millió dollárt fizetett ki családtagoknak, el nem végzett munkáért.

Putyin csak azt vehette meg, aki eleve eladó volt, és csak az volt eladó, akinek a demokratikus intézményrendszer vs. személyes érdek konfliktusában sosem volt kétséges, hogy végül is mindig az intézmény veszít. Meginogni persze mindenki meginoghat, de az ő személyükben Putyin nem megmondóembereket kapott, hanem hiteltelen karrieristákat, akikre kár költeni, de ezt ne áruljuk el neki, hadd játsszon önfeledten a beszélőbaba Schröderrel, Karinnal meg a többiekkel.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2022. április 26-i adásában hangzott el.