Az AfD most sehova nem tartozik, miként Orbán Viktor Fidesze sem

A Politico című amerikai portál európai kiadása is ismerteti azt az exit poll mérést, amely a Hollandiában már tegnap megkezdődött európai parlamenti választásról készült, és amely szerint a szélsőjobboldali Geert Wilders pártja hét mandátumot szerezhet meg az országnak járó 31-ből, és ezzel szoros versenyben a második helyre szorul a nyolc képviselői helyre esélyes munkáspárti-zöld pártszövetség mögött. Ez egyfelől a szélsőjobb világos előretörését jelzi, hiszen a 2019-es EP-választáson a Wilders-párt még egyetlen mandátumot sem kapott, másfelől viszont azt is mutatja, hogy Wilders nem tudja letarolni a hazai politikai terepet. Az első jelzések tehát – miként azt a nemzetközi média most kibontakozó vezető témájáról, az EP-választásokról szóló beszámolók tükrözik, alátámasztani látszanak az előzetes többségi véleményt, miszerint várható jelentős jobbratolódás, de nem kiugró mértékben.

A londoni Guardian idézi Alberto Alemannót, az uniós jog elismert szaktekintélyét, aki szerint nem az az igazi kérdés, hogy folytatódik-e a keményen jobboldali pártok térnyerése, hanem az, hogy a jobbközép milyen mértékben képes normalizálni ezen pártok némelyikét. A cikk kiemeli, hogy uniós szinten a főáramlatnak tekintett jobbközép-balközép-liberális többség eddig nagyjában-egészében elzárkózott a szélsőjobbal való együttműködéstől. Ez utóbbi most sem számíthat talán az EP-mandátumok mintegy egyötödénél sokkal többre, de az elemzők egyetértenek abban, hogy a cordon sanitaire alaposan megkopott, és így a nemzeti konzervatív, illetve szélsőjobboldali pártok a korábbiakkal szemben valós befolyást lesznek képesek gyakorolni az EU politikájára, így a bevándorlásügyre, a klímavédelemre, az EU-bővítésre, az intézményi reformokra, a kulturális identitás kérdéseire, illetve esetleg a jogállamiság megítélésére is. A helyzet – teszi hozzá a Guardian – sokkal riasztóbb lenne, ha a szélsőjobb nem lenne megosztott. Most az egyes klánoknak néhány kérdésben közösek ugyan a nézeteik, de más ügyekben élesek köztük a különbségek. Az ilyen pártok némelyike egymással rivalizáló parlamenti csoportokba tömörül, mások „politikai hontalanok”. A brit lap értékelése szerint a keményen jobboldali pártok leginkább abban értenek egyet, hogy csökkenteni kellene az EU jogkörét, visszaszorítani a bevándorlást, illetve elhalasztani a klímaügyi megállapodásokat. Soraikban azonban vannak olyanok, amelyek EU-kritikusak ugyan, de többnyire építő szelleműek, míg mások alapvetően EU-ellenesek és erősen romboló a hatásuk. Az ukrajnai háború megítélésében a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezette konzervatív-reformista csoport szilárdan Kijev-párti, a francia Marine Le Pen által fémjelzett identitáscsoport viszont Moszkva-barát. Az utóbbiból eltávolították a német Alternatíva pártot, az AfD-t, amely most sehova nem tartozik, miként Orbán Viktor Fidesze sem. A Guardian megítélése szerint elkerülhetetlennek látszik némi átcsoportosítás, esetleg úgy, hogy a Fidesz csatlakozik a konzervatív-reformistákhoz, az AfD pedig új csoportot szervez maga köré. Azt, hogy létrejöhet az összes vagy csaknem összes szélsőjobboldali pártot felölelő szuperszerveződés”, Alemanno professzor nem hiszi, mert egymással összeegyeztethetetlenek az álláspontok, és ezek a pártok túlságosan nacionalisták ahhoz, hogy határokon átnyúló együttműködést valósítsanak meg. A Guardian szintén ismerteti Nicolai von Ondarzának, az SWP német külpolitikai intézet kutatási igazgatójának a véleményét, miszerint az ilyen szupercsoportosulásban való részvétel csak rontaná Meloni hírnevét, és számára sokkal érdekesebb lehet a jobbközéppel való együttműködés.

A szélsőséges nacionalizmus és protekcionizmus globális előretörése miatti aggodalmának ad hangot – és ezért az EP-választáson való részvétel, az alapvető európai értékek melletti kiállás mellett agitál – a Handelsblatt című német gazdasági napilapban megjelent vendégkommentárjában szokatlan módon egy üzletember, Hubertus von Baumbach, a Boehringer Ingelheim gyógyszerkonszern elnök-vezérigazgatója. Azt hangsúlyozza, hogy a társadalmi összetartásnak és az EU gazdasági erejének az alapfeltétele a sokféleség és az integráció.

És végül, könnyű levezetésként. Mint azt a minap oknyomozó újságírók megállapították, Daniel Obajtek, az Orlen lengyel állami olajipari cég volt vezérigazgatója egy Andrássy úti luxuslakásban bujkál, miközben a férfi ellen több korrupciógyanús ügyben nyomoznak a hatóságok. A Fakt című lengyel portál erről szóló cikkében a magyar Zgut-Przybylska Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia kutatója úgy nyilatkozott: egyáltalán nem véletlen, hogy Obajtek egy Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez köthető lakásban húzza meg magát. Az Orbán-rendszer – mondta – immunitást biztosít az ilyen embereknek. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Magyarországa egyfajta biztonságos menedékké vált korábbi autoriter vezetők számára, és megemlítette a Budapestre menekített Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnököt, valamint Jair Bolsonaro volt brazil államfőt, aki átmenetileg az ottani magyar nagykövetségen időzött. Zgut-Przybylska hangsúlyozta: még nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Obajtekkel is ez a helyzet, de szerinte beleillik az összképbe az, hogy a volt Orlen-vezér az említett lakásban tartózkodik.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.