Az utolsó humanista: Gábor György Bitó Lászlóra emlékezett

"Nem fogtuk fel igazán, hogy kit veszítettünk el. Nemcsak arról van szó, hogy Bitó László méltán világhírű természettudós volt, a Xalatan előállításával, a zöld hályog ellen vette fel sikeresen a küzdelmet, hanem ugyanígy szépíró volt, aki főként bibliai tárgyú regényeket írt. Rettenetesen komoly aktivitással vett részt a közéletben cikkeivel, tanulmányaival, dolgozataival" – mondta Gábor György filozófus a napokban elhunyt Bitó Lászlóról, aki íróként, kutatóorvosként, a magyar kultúra mecénásaként is híres volt. A Klubrádiót is nagylelkűen támogatta..

Mont Gábor György hangsúlyozta, Bitó  Lászlónak "talán nem véletlenül a kedves mondása, Jézus mondásainak egyike volt, a János evangéliumából: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki az életét adja a barátaiért". Gábor szerint Bitó az egész 87 évét adta a barátaiért.

"Ha van még értelme ennek a szónak, és én nagyon szeretném, hogy legyen, akkor ő talán az utolsó humanista".

Bitót a Rákosi-rendszerben egészen fiatalon kitelepítették, Komlóra, szénbányába került, ahol fizikai munkát végzett, itt érte a forradalom, '56-ban a Munkástanács vezetője lett, ezért a forradalom leverése után menekülnie kellett. Amerikába került, ahol természettudós lett. "Filozófus nem lehetett belőle, mert a filozófusok egyik eszköze a nyelv, és amikor ő kikerült, nem beszélt jól angolul. Az agykutatást választotta, ami a leginkább a filozófiára emlékeztette őt, hiszen a filozófia is agytevékenység. És így jutott el a Xalatan [a glaukóma, azaz zöld hályog kezelésében áttörést jelentő gyógyszer]  felfedezéséig" – mondta Gábor.

A fantasztikusnak nevezte Bitó hazatérését Magyarországra. A rendszerváltás idején jött haza, és Gábor szerint nemcsak azért, "mert ő itthon van otthon", hanem mert azt látta, hogy Amerikában a kutatások körül mindig megjelent a hadiipar komoly pénzekkel, és ő ezt nem tudta elfogadni. "Ugyanakkor nem tudta azt mondani a fiatal kollégáinak az intézetben, hogy ne fogadják el azt a pénzt, mert ők akkor alapozták meg az életüket, családot alapítottak, lakást vettek. Nem tudta, és nem is akarta nekik ezt megtiltani, de úgy gondolta, neki ehhez nem lehet köze."

Gábor szerint Bitó az egész életét megosztotta a többiekkel. "Gondoljunk bele, hogy a gyógyszer felfedezésével hány millió embernek adta vissza a szeme világát, mondhatjuk, hogy az egész életét".

Tudósként, mindennapi emberként és barátként is alapvetően jellemző rá, hogy folyamatosan volt bátorsága gondolkodni. "Miért bátorság ez? Mert évezredes hagyományokkal szállt szembe, az embereket folyamatosan vitára késztette, döntés elé állította. Volt bátorsága átgondolni azokat a sztereotípiákat, előítéleteket, amik ezer évig határozták meg az emberek gondolkodását."

Gábor a legfontosabbnak azt mondta, hogy Bitó gondolkodásának középpontjában az ember állt, "mégpedig a kiszolgáltatott, megalázott, nehéz sorsú ember, akinek van tehetsége, képessége, tudása valamire, de nincs meg hozzá a lehetősége. Mintha eldőlt volna a sorsa valamikor a gyermekkorában, ekkor lépett fel Laci, aki hihetetlen eleganciával és az anonimitás minden tisztességével, támogatta emberek sokaságát". Gábor azt mondta, hogy Bitó olyan nehéz sorsú családból érkező gyerekeket is támogatott, akik zenészként próbáltak eljutni valahová.

"Támogatta az egészségügyet, támogatta az oktatást, az alkotó embert önzetlenül, és ami nagyon fontos, hogy anonim módon, nem magára mutogatva, nem hangoztatva, hogy én adok". Ezek az adományok Gábor szerint véletlenül derültek ki, és még azok sem tudtak róla, akik nagyon közel álltak hozzá. Nála a segítés nem pusztán etikai, filozófiai elv volt, hanem a mindennapok gyakorlata, mondta.

A műsorvezető, Dési János közbevetette, hogy Bitót nem egy komoly úrként kell elképzelni, hanem egy jó kedélyű, a társasági életet kedvelő emberként, aki nagyszerű, kedélyes partikat tartott.

Ami hihetetlenül fog hiányozni nekünk, vette vissza a szót Gábor, aki Bitóról azt is elmondta, hogy ő az embert komolyan vette. "Ő volt az, akivel ha leültünk beszélgetni, akkor pontosan lehetett tudni, hogy figyel ránk. Ő nem önmagára volt kíváncsi, hanem mindig a másikra volt kíváncsi". Gábor szerint mindezt ráadásul azzal az eleganciával tette meg, hogy "mindannyiunkat megtisztelt, hogy vitatkozott velünk". Ők ketten is számtalanszor kerültek vitaszituációba, "komoly viták voltak, de a legbarátibb hangnemben, a legemberibb módon zajlottak ezek a diskurzusok. Próbáltuk körbejárni azt a kérdést, amiről egyikünk így gondolkodik, a másikunk úgy, és valahogy ebből a sokféle szemszögből jött ki valami, ami megközelítette azt, amit szeretünk igazságnak mondani".

Gábor szerint ez a fajta vitakultúra ebben az országban egész egyszerűen nincs meg, vagy legalábbis az utóbbi harminc évben kihalt. De nem Bitónál. "Laci ehhez adott mindannyiunknak erőt, mert nem csak ő vitázott velünk, hanem megkövetelte szinte, hogy mi is vitatkozzunk minden egyes állításával, mert ő nem magára volt kíváncsi, hanem arra a bizonyos igazságra".

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!