Balatoni nyár – Józsa Márta jegyzete

A Balatonról jelentkezem. Ja, nem, nem onnan, és nincs is kedvem hozzá. Már tavaly sem mártóztam meg a tóban egyszer sem. Ilyen korábban soha nem történt. Nem anyagi okok miatt, legalább egy tucat olyan hely van az északi, a déli, de az aprócska keleti, illetve nyugati parton is, ahol szívesen látnának egy-két éjszakára barátaim. Hanem az a helyzet, hogy bárhová lépnék, a NER szimbólumai jönnének szembe, és ez évek óta jól látható.

És persze világos, hogy mindez idióta önbüntetés, mi a garancia arra, hogy ha veszek egy kiflit vagy egy kötés zöldhagymát bárhol, akkor nem valamelyik kurzuslovagot gazdagítom. Mondjuk úgy, hogy magányosan bojkottálom a Balatont. Persze ez teljesen komolytalan dolog, de mégis: amikor azzal szembesültem, hogy egy általam kedvelt, pici, és minden extrát hál’istennek nélkülöző strandot tarrá vágott nádasostul az egyik tudjukmelyik cég, akkor elment kedvem tőle. Ez persze magánügy, saját döntés. Nevezhetném önbüntetésnek is, miért hagytuk, hogy így legyen.

Az azonban közügy, hogy minden magyar gyereknek járna minimum egy-egy hét a Balatonon évente. Ugyanis azt is lehet mondani, hogy kétféle gyerek van Magyarországon: aki volt már a Balcsin, és aki nem. De olyan kölyök biztosan nincs, aki sohasem vágyott volna oda. Olyan meg reménytelenül sok van, aki soha el sem jut. Most lesz a gyereknap, ideje arra is gondolnunk, hogy vajon kinek jár majd valamiféle nyaralás. Kinek a szülei engedhetik meg maguknak, hogy akár csak egy hetet is közösen töltsön a család. Kik tudják elküldeni a gyereket valami értelmes táborba. Kik lesznek azok a kevésbé szerencsés, de mégsem a legelhagyatottabb gyerekek, akik legalább azon az iskolaudvaron kapnak valami élményszerű programot, ahol amúgy az egész évet is eltöltik. Kik lesznek azok a pedagógusok, akik ezekről az élményekről gondoskodnak majd egy kis zsebpénzért, és saját szabadságukért cserébe. Miközben azon töprengenek, hogy vajon milyen regulával kedveskedik nekik ősztől a minden hatalomnál is többet birtokló pedellusuk, a rendőrminiszter. Na meg persze az a fickó, aki mindezt kitalálta, mert megtehette, mert engedtük neki, és így meg is vetette némely gyermeke saját lábát a magyar tengeren. Is. És ki lesznek azok a gyerekek, akik egész nyáron éhesen rúgják majd a lasztit a porban.

Eszembe jut gyakran annak két tini srácnak az esete, akik tavaly fulladtak a Balatonba. Egyikük kőművesnek tanult, a másikuk hegesztőnek, Borsodból érkeztek, úgy gondolták, a nyári keresetükből majd támogatják a családjukat és munka után csobbannak egyet-egyet.  Nem voltak tudatában annak, hogy nem tudnak, vagy legalábbis rendesen nem tudnak úszni, ugyan kitanította volna meg őket. Hol. A gyerekek többségének ma nem jár olyan alapszolgáltatás, mint mondjuk az úszás vagy az angol nyelv megtanulása készségszinten. Lassan az írás-olvasás is luxuscikké válik. Olyan készségekről beszélek, amelyek nélkül ma teljesen kizárt a kortárs polgári életmód, ha ezt a kifejezést érti még valaki a katonai és vallásos politikai rajongás zavaros fogalmaival teleordított közbeszédben. Olvastam amúgy valahol, hogy minden holland kisgyereknek első vagy másodikos korában vizsgáznia kell kötelezően úszásból. Addigra annyira meg kell tanulniuk a víz felszínén maradni, hogy még ha ruhástul beleesnének egy csatornába, akkor is ki tudjanak evickélni. Kievickélni amúgy sokunknak volna honnan. Mondjuk, ha azt ambicionálnánk, hogy gyerekeink, unokáink is láthassanak még Balatont. Hát, nem tudom.

Idézek egy-két hírt a sajtóból: „Wellnessgyógyászati központot építene és építési telkeket parcellázna a tulajdonos egy Örvényes külterületén, a Balaton-parthoz közel fekvő telken több tízezer négyzetméteren. A tervek nem újak, de az 1989-es első ötletet követően most úgy tűnik, valami megmozdult. Csakhogy sokan attól tartanak, a beruházás káros hatással lehet a Balaton utolsó természetes partszakaszán húzódó ökológiai folyosóra”. Ez az északi part. Aztán: „Az Aligától Almádiig húzódó magaspart a Balaton egyik csodája, 8-9 millió éves geológiai képződmény; erre a folyton mozgásban lévő, omlásveszélyes löszfalra akarják ezt a betonmonstrumot 300 méter hosszan, ráadásul még a löszfalat is megbontanák rézsűsen – ez meg a keleti parton történik. Menjünk délre: „Balatonfenyvesen elkezdték a kikötő építését a helyi lakosság és az üdülőtulajdonosok pontos tájékoztatása nélkül. A kikötő mólói több mint 500 méterre nyúlnak be a Balatonba. A Rigó árok nyugati oldala meghosszabbításaként gondolják a kikötő építését, a természetes és gyönyörű nádast már kiirtották mellette. A Rigó árokból a Balatonba áramló vörös víz pedig a mólók miatt bennragad a kikötő területén.” Na és hogy a nyugati égtáj se maradjon hivatkozás nélkül:” Gőzerővel készül a Tiborcz-közeli luxuslakópark, amely a nyári Alkotmánybírósági döntés miatt az egyik utolsó vízközeli beruházás lehet. A lakók aggódnak a monstre projekt miatt.” És akkor még egy szót sem ejtettem mondjuk a NER-celebek minden építkezési szabályt rutinszerűen kiröhögő tihanyi projektjeiről.

És amúgy bármely balatoni településen bármikor találok sajnos olyasmit, amiből csak beton, rom, élhetetlenség és NER-gőg származhat. Messze szállt, annyi veszteség mellett, a mindannyiunknak járó balatoni nyár is.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2023. május 25-i adásában hangzott el.