Civilek és mecénások

A műsor ott folytatódott, ahol a karácsony előtti adást befejeztük. Akkor már elkezdtük vizsgálni az ajándékozás történetét, és feszegetni az adományozás hagyományát. Persze egy ünnep alkalmával átadott apróság, vagy akár nem is apróság nem szorul feltétlenül magyarázatra, azonban, ha úgymond nincs alkalom, akkor máris pörög az agyunk, hogy miért is kellene adni. Azért, mert az illetőnek szüksége van rá? Mert nekem van miből? És mégis konkrétan kinek, milyen ügynek? Vagy bízzak meg egy civil szervezetben, hogy majd ők úgyis tudják, kinek kell a segítség? Esetleg én magam váljak „civillé”? Hogy a civil kezdeményezéseknek, az adakozásnak, az ügyek melletti kiállásnak milyen hagyományai vannak nálunk, sőt vannak-e hagyományai, erről beszélt Zsolt Péter szociológus. Elmondta, hogy itthon leginkább a bizalmatlanság akadályozza az adományok gyűjtését, vagy éppen a közösségek együttműködését. Utóbbinak, tette hozzá, persze az se segített, hogy a rendszerváltás előtti időben államilag csak azt a közösséget szerették elismerni, amelyet az állam alkotott. A Méltányosság Politikaelemző intézet kutatási igazgatója szerint ma ugyan közel sincs egyensúlyban az, hogy egy ügyért mennyit tesznek civil szervezetek és mennyit az állam, de remélhetőleg a fiatalabb generáció tagjai már aktívabb a közösségi kérdésekben.

Legjobb esetben tehát választunk egy ügyet. Vagy ösztönösen tudjuk, hogy mi az, amit akár anyagilag, akár energiaráfordítással támogatni szeretnénk. És persze bízunk benne, hogy sokan gondolják ugyanazt fontosnak, hogy az eredmény még nagyobb eséllyel legyen siker. De mégis, ki dönt a fontossági sorrendről? Ki számít inkább rászorulónak? Ha egyáltalán rászorultsági alapon akarunk döntést hozni. Mert ha a művészi önmegvalósítást úri huncutságnak minősítjük, akkor mondhatjuk felszínesen, hogy aki festeni akar, hát fessen. Ezt persze józan ésszel mégsem kezelhetjük ilyen felszínesen. Az azonban már más kérdés, hogy a művészetet, egy konkrét művészt segíteni, kinek és miért fontos. A Galaxis kalauz folytatásában Készman József művészettörténésszel beszélgettünk erről, illetve a mecénások szerepéről. Elmondta, hogy történelmi koronként ugyan változott, és változhat, hogy valaki, valakik miért nyújtanak segítő kezet egy művésznek, de a legtisztább értelemben a mecénást pusztán az motiválja, hogy a kultúrának, a művészetnek szabad utat teremtsen.

A támogatási lehetőségeknek több változata van, mondta el Készman József. A mecénási segítségen kívül ma már egyre jellemzőbb egyfajta szponzori közreműködés, valamint az állam kultúratámogató feladata. Utóbbival kapcsolatban elmondta a művészettörténész, hogy nem működik gördülékenyen, és sok változtatást igényelne, de ez nem csak hazánkra jellemző. Más országokban is komoly feladatot jelent, hogyan alakítsanak ki olyan rendszert, amely nagyon fontos, ugyanakkor gazdaságilag nem feltétlenül hasznot termelő ágazatot támogat: a művészetet.

Az adást a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.