Csepeli György: Válságban hallgatnak a pszichológusok

Az Egyesült Államokat megrázó tiltakozások és zavargások – melyek oka a rendőri brutalitás és az afroamerikaiakat érő diszkrimináció elleni tiltakozás – nem nagyon akarnak csillapodni. Elsötétített Instagram-profilok, Michael Jordan százmillió dolláros adománya a rasszizmus elleni küzdelemre és rengeteg erős üzenet. De milyen társadalmi változásokat lehet a demonstrációkkal elérni, és gyógyítanak-e valamit?

Csepeli György szociálpszichológus szerint az általa olvasott amerikai lapok szinte forradalom közeli helyzetként írják le a mostani állapotot. Itt most az a fontos, a társadalom milyen üzenetet küld a hivatalos szervezeteknek, a kormánynak és a rendet biztosítani hivatott intézményeknek, márpedig ez most az, hogy a dolgok ne úgy menjenek tovább, ahogy eddig, hanem történjen lényegi változás.

Ennek első fázisa mindenképp egy káosz, ennek a kibontakozását látjuk most éppen. Megjósolhatatlan, mi lesz a vége, és kérdés az is, hogy belebukik-e az amerikai elnök, ha pedig igen, akkor az utódja mit kezd a helyzettel. Ugyanis a kérdést nem egyik napról a másikra fogják megoldani, ahogy a problémák sem egyik napról a másikra jelentkeztek. Szükség van a múlt feldolgozására, legalább az amerikai polgárháború idejéig, vagy még korábbra visszamenve, egészen a rabszolgává tett afrikaiak Amerikába hurcolásáig.

A 60-as években elindult változások elsősorban törvényi fronton mentek végbe, és bár mára jogilag sikerült megszüntetni a afroamerikaiak diszkriminációját, a valóságban ez még mindig nem történt meg, épp erről szólnak a mostani tiltakozások is. A jelen amerikai társadalma válságban van, és erre a járványhelyzet még inkább rávilágított: a társadalom nem képes tovább táplálni az amerikai álom mítoszát. A 60-as években ez kevésbé volt látványos, ráadásul mára Amerika világpolitikai pozíciói is szembeötlően csökkennek.

A mostani tiltakozások látványos eleme a közterek „megtisztítása“, olyan eddig hősnek tekintett amerikaiak szobrainak folyóba dobálásával, akik rabszolgákat tartottak. Ugyan ez a folyamat, kevésbé heves formában, már korábban elkezdődött bizonyos szimbólumok használatának megregulázásával, a jelen események serkentik ezeket. A konfliktust pedig élesítik azzal, hogy a szimbolikus térbe is kiviszik azt, és lélektani realitást kap a szembenállás. Még a New York-i Kolumbusz-szobor sem lehet biztonságban, egy ilyen káoszhelyzetben minden lehetséges. A járvány alatt pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy az elnöki adminisztráció képtelen úrrá lenni a káoszon.

De mitől ilyen erős és ennyire fertőző a rasszizmus, hogy kiirthatatlannak tűnik a társadalomból? Hogyan lehetséges az oktatással, tanítással, bármiféle nem erőszakos módon fellépni ellene?

Csepeli szerint az egyes konfliktuscsökkentő technikák, az iskolai oktatás, a civil társadalom és az egyházak bevonása a feszültségek kezelésébe mind nagyon hasznos és fontos lépések, de csak akkor, ha nincs válság. Ahogy háborúban hallgatnak a múzsák, úgy a válságban hallgatnak a pszichológusok. 

A helyzet megoldhatatlansághoz hozzájárul a bűnt újratermelő munkanélküliség, ami az afroamerikaiakat az átlagnál jobban sújtja, a fehér felsőbbrendűség hívei pedig előszeretettel hivatkoznak olyan statisztikákra, hogy több afroamerikai van börtönben, mint a felsőoktatásban.

A konfliktusok válság esetén akkor válnak kezelhetetlenné, ha például egy jól látható kategória, mint a bőrszín egyúttal egy társadalmi réteget is reprezentál (pl. feketék = szegények), akkor az a réteg entrópiarezisztenssé válik. Amerikában az alsó osztályokban felül vannak reprezentálva a feketék – ahogy Magyarországon a romák –, a többségi társadalom pedig a saját percepciója alapján azt a leegyszerűsített választ adja, hogy "lám, ezek alsóbbrendűek".

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!