Eörsi István: Búcsú egy naiv embertől

Krassó Miklós a huszadik század egyik különleges alakja volt, de tulajdonképpen az egész emberi történelem legkülönlegesebb alakjainak vonásából is hordozott magában valamit – Eörsi István emlékező esszéje elején máris Szókratészhoz és Jézushoz hasonlítja, a bölcs és a szent figurájához.

Saját magát pedig azokhoz a krónikásokhoz, akikre szintén mindig szükség volt ahhoz, hogy egy olyan ember emlékezete, aki gyakorlatilag semmilyen látható nyomot nem hagy maga után, fennmaradjon. Krassó Eörsivel együtt Lukács György tanítványa volt a budapesti egyetemen az 1950-es évek elején; az ’56-os forradalom során hozzá köthető a munkástanácsok megalakításának szorgalmazása, a felkelés bukása után kereken harminc évig Londonban folytatta életét, amígnem megégett a saját lakásában. Addig egy beteljesült, majd reménytelenné váló romantikus szerelem, az angliai baloldali értelmiségi közegek megbecsülése és egy sor különcség kísérte életét.

Eörsi közvetlenül Krassó Miklós halála után, 1986-ban rögzítette emlékeit, ami persze akkor csak a szamizdat Beszélőben jelenhetett meg – ez ma már persze csak hozzáad az értékéhez. A Klubrádióban pedig először még a földi frekvencia utolsó időszakában, Belső közlés című irodalmi műsorunk karácsonyi különkiadásában hangzott el először, Valcz Péter színművész előadásában, majd a műsor hagyományos műsorsávjában is hallható volt.

Bár Eörsi rendkívül precíz és objektív igényű elemző, egymaga ő se vehet észre mindent pontosan: így aki pár olyan mozzanat megvilágítására is kíváncsi, amelyeket Eörsi nem tisztáz, a Galicza Péterrel készült oral history-interjúból ezekre is választ kaphat.

A visszaemlékezés a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg.