„Klubrádió
Belső közlés

Eörsi István: Búcsú egy naiv embertől

18/07/2021 22:44

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Eörsi István Búcsú egy naiv embertől című visszaemlékezését hallgathatják meg Krassó Miklós filozófusról, Valcz Péter színművész előadásában.

2021. július 18. Belső közlés (2021.07.18. Eörsi István: Búcsú egy naiv embertől)
39:29
00:00
Krassó Miklós a huszadik század egyik különleges alakja volt, de tulajdonképpen az egész emberi történelem legkülönlegesebb alakjainak vonásából is hordozott magában valamit – Eörsi István emlékező esszéje elején máris Szókratészhoz és Jézushoz hasonlítja, a bölcs és a szent figurájához.

Saját magát pedig azokhoz a krónikásokhoz, akikre szintén mindig szükség volt ahhoz, hogy egy olyan ember emlékezete, aki gyakorlatilag semmilyen látható nyomot nem hagy maga után, fennmaradjon. Krassó Eörsivel együtt Lukács György tanítványa volt a budapesti egyetemen az 1950-es évek elején; az ’56-os forradalom során hozzá köthető a munkástanácsok megalakításának szorgalmazása, a felkelés bukása után kereken harminc évig Londonban folytatta életét, amígnem megégett a saját lakásában. Addig egy beteljesült, majd reménytelenné váló romantikus szerelem, az angliai baloldali értelmiségi közegek megbecsülése és egy sor különcség kísérte életét.

Krassó Miklós
 
Krassó Miklós
 

Eörsi közvetlenül Krassó Miklós halála után, 1986-ban rögzítette emlékeit, ami persze akkor csak a szamizdat Beszélőben jelenhetett meg – ez ma már persze csak hozzáad az értékéhez. A Klubrádióban pedig először még a földi frekvencia utolsó időszakában, Belső közlés című irodalmi műsorunk karácsonyi különkiadásában hangzott el először, Valcz Péter színművész előadásában, majd a műsor hagyományos műsorsávjában is hallható volt.

Bár Eörsi rendkívül precíz és objektív igényű elemző, egymaga ő se vehet észre mindent pontosan: így aki pár olyan mozzanat megvilágítására is kíváncsi, amelyeket Eörsi nem tisztáz, a Galicza Péterrel készült oral history-interjúból ezekre is választ kaphat.

A visszaemlékezés a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg.