Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz

Éppen egy esztendeje, a tavalyi év elején igencsak rendhagyó adással jelentkezett irodalmi műsorunk, a Belső közlés: az élő, kortárs, új művükön dolgozó szerzők helyett kivételesen klasszikus és még kortársnak számító, de már nem élő szerzők  verseiből hallhattak válogatást: William Shakespeare, József Attila, Eörsi István, Petri György és Gregory Corso versei mellett – amelyeknek egy részét azóta itt, a honlapon is meghallgathatták – Faludy György két verse, az Óda a magyar nyelvhez és a Levél Lukács Györgyhöz című költeményei hangzottak el.

A mai naptól kezdve ezt a második verset is elérhetik itt, a honlapunkon – a fenti lejátszás gombra nyomva meghallgathatják, erre a hivatkozásra kattintva pedig el is olvashatják. Az eredetileg a negyvenes-ötvenes évek fordulóján keletkezett, de valójában később rekonstruált esszéversben Faludy tetemre hívja Lukácsot, szemére hányja együtműködését a rákosista rendszerrel és visszaélését a baloldali hívószavakkal, valamint az arra fogékony nyugati ifjak lelkesedésével. Habár Lukács revelatív, máig ható nemzetközi jelentőségét Faludy az opuszban csupán körülményként kezeli, így írása aligha tekinthető kellően tárgyilagosnak, verse értékét – amely már címével is ironizál, hiszen arra a Lukácsnak címzett temérdek levélre utal, amelyet hosszú életének évtizedei során kapott rajongó pályatársaitól – épp az adja, hogy a kritikai szempontot nyomatékosan fölerősíti. Tisztánlátásunkat ugyanis nem valamiféle elképzelt objektivitás (illetve főképp nem az ellentmondások annak jegyében elkövetett elhallgatása) segíti, hanem az egyes, hajdan vagy ma létező, akár egymással ellentétes, akár egymást támogató nézőpontok artikulálása, hozzáférhetősége, aminek köszönhetően aztán olyan éles tényszerűséggel rajzolódhat ki egy alak, történés vagy korszak, hogy ítélkezésre sincs szükségünk ahhoz, hogy pontosan érzékeljük a valóság helyes arányait.

A vers meghallgatható a fenti lejátszás gombra kattintva.