Erőszak nélkül nincs forradalom

Hatos Pál szerint beszédes, hogy az első párt Magyarországon az 1846-ban alapult Konzervatív Párt, Dessewffy Emil vezetésével. Programjuk a reformkori változásoknak és az érlelődő politikai reform igénynek az ellentétére épül. Úgy véli, érezhetünk ellentmondást ebben, ha a konzervativizmust tényleg úgy fogjuk fel, mint a régihez való ragaszkodást, a szokásoknak a fenntartását. Azonban a konzervativizmust onnantól kezdve lehet a politikába bevezetni, hogy szakít a konzervatív mentalitással, a konzervatív attitűddel, amely a többségnek mindig is sajátja volt, azaz védeni a meglévőt, az újjal, az ismeretlennel szemben.

A történész úgy látja, a konzervativizmus születése óta megvan az a paradoxon, hogy a konzervativizmus, amikor politikai cselekvényű programként színpadra lép, modern politikai ellenséggé válik. Ezért nem meglepő a konzervatív forradalom kifejezés sem, hiszen a Nagy Francia Forradalom óta tudjuk, hogy a forradalom a politikai cselekvésnek mégiscsak a legnemesebb kategóriája, amelyet nem nélkülözhet semmilyen magára valamit is adó politikai mozgalom, ha sikert akar elérni.

Szerinte olyan, mintha a baloldal elveszítette volna a mondanivalójának a lényegét, főként azt, hogy a társadalom nagy részéhez szól demokratikusan. Ezzel szemben a konzervativizmus a forradalma lévén örömmel rátalált a többség politikájára, miközben mondjuk százötven-kétszáz évvel ezelőtt a kisebbség jogait érvényesítette a többséggel szemben.  

Hatos Pál hozzáteszi, a konzervativizmus a köznapi értelmezésben a jobboldallal jár párhuzamban, sokszor antidemokratikus, vagy éppen szélsőjobboldali elemekkel tarkítva. „Politikai programként most a konzervatív forradalom sikeres, a progresszív, liberális hajlandóságok kicsit zászlót vesztve várakoznak, mert nincsenek igazából liberális programok” – teszi hozzá a történész. Ugyanakkor azt állítja, sokfajta konzervativizmus létezik, nem tudja leegyszerűsíteni se egy rossz, se egy jó programra, bizonyos magatartásformák időnként megfojtják a társadalmat, időnként viszont felszabadítóak.

Spiró György jelenleg két erős konzervatív pártról tud, amelyek a nevükben hordozzák, hogy konzervatívok, az egyik a brit, a másik az amerikai. A közelmúlt történetében a briteknél nagyon markáns volt Thatcher asszony ténykedése, aki lényegében nagyon keményen visszacsinált mindenféle államosítást, és igen kemény intézkedéseket vezetett be: többek között letörte a bányászsztrájkokat, valamint lehetetlenné tette az angol színházak működését. Ezzel szemben a brit Munkáspárt szociáldemokrata jellegű, de igazából baloldalinak nem nevezhető.

Amerikában a Demokrata Párt sem nevezhető baloldalinak, és ugyan voltak baloldali jelöltek az elmúlt években, akik szociáldemokrata programmal kampányoltak, de ennek Amerikában egyszerűen nincsen táptalaja.

Úgy véli, ez az új, konzervatív, agresszív ideológia szélsőjobb és archaikus elemeket egyaránt tartalmaz. Amerikában a laposföldhívőktől kezdve egy csomó antidarwinista, és mindenféle szélsőjobb szekták gyűjtőháza. A céljuk politikailag értelmezhető: tovább akarják vinni azt az amerikai polgárháborús helyzetet, ami az elmúlt évtizedben kialakult, és aminek Donald Trump volt a megtestesítője.

Spiró hozzátette, ennek Európában nem nagyon van politikai értelme, mert benne vagyunk egy olyan ipari forradalomban, amit Amerika diktál. Ez pedig alkalmazkodásra vagy fejlődésre késztet mindenkit, aki nem akar éhen halni és lemaradni a versenyben. Az ipari forradalom kivédhetetlen, meg lehet ugyan fúrni mindenféle háborúkkal, éhínségekkel és járványokkal, a maga módján ez akkor is világháború, ha vért sem ontanak; de most éppen vért is ontanak. Jelenleg tulajdonképpen a modernizáció áll szemben valami mással. Ezért nehéz a konzervativizmusról szellemileg mondania bármi meghatározót, mert politikailag volt mindig definiálva. Erőszak nélkül nincs forradalom, csak lassú haladás, amit szerves fejlődésnek szoktunk tartani.

Hozzáteszi, a konzervativizmus Európában többnyire vallásos gondolkodással is összefügg. A vallástalanok vagy ateisták olyan utópiákban hittek, amelyek tagadták a vallásosságot. A misztikát a mai európai gondolkodásból sajátos módon nem lehet kizárni, mert abban a pillanatban, ahogy mítoszokban gondolkodunk, megjelennek a felsőbb hatalmak, amelyek hatással vannak az ember életére. Az utópiában pedig valamilyen fejlődési sor teljesedik be, ahol a kezdeti ideális állapothoz képest, harcokon át eljutunk az ideális társadalomhoz.

„Elég sok negatív utópiát írtam ahhoz, hogy tudjam, az utópikus gondolkodásnak hol vannak a hátulütői. Sajnálatos módon utópiák nélkül nem vagyunk meg, a célkitűző emberi gondolkodás ugyanis utópikus, valamilyen célt magunk elé kell tűznünk ahhoz, hogy kivergődjünk abból áldatlan állapotból, amiben vagyunk. És ha nem érezzük úgy, hogy áldatlan állapotban vagyunk, akkor elvesztünk” – véli Spiró György.