Spiró György: Az országban 1920 óta kettős polgárháború van

Hatos Pál történész, jogász szerint az első világháborús vereségkor egyfajta új magyar történelem kezdődött, amely azóta is velünk él, és a hideg polgárháborúban nyilvánul meg. Ez időnként élesedik, időnként halványul, a szereplők gyakran változnak, de szereposztás annál kevésbé.

A történész úgy látja, „vannak az országveszejtők, vannak az internacionalisták és vannak a progresszióhoz felzárkózni nem tudó provinciálisok, nacionalisták”. A szótár viszonylag széles, de nem annyira, hogy irodalmilag értékelhetnénk. „Ez egy mérges ellentét, amelyben számomra az is fontos dolog, hogy az első világháború – és ez egyre inkább evidens ma a történelemben – nem ért véget a frontokon a fegyverek elhallgatásával, hanem folytatódott” - mondta. 

Úgy véli, Magyarország végre fellélegezhetett volna, visszanyerte szuverenitását, véget ért a négy évszázados "Habsburg-házasság". Azonban öröm helyett gyász, acsarkodás, kölcsönös felelősségre vonás következett, ahogy konkrét polgárháborús aktusok is, a bolsevik terror, majd a fehér terror – utóbbi az 1920-as évek elejéig fennmaradt. Tézise szerint ez a hidegháború legalább annyira eredményezte a csonka Magyarországot, a megcsonkított társadalmat, mint a trianoni béke.

Mi történt az I. világháború végén?

Szerinte az első világháború végén elindult két európai szintű folyamat: ilyen az antiszemitizmus többé-kevésbé elfogadott eszközzé válása a politikai életben (úgy véli, Horthy Miklós ezzel lett „sikeres”), a másik a parasztság belépése a politikába, illetve a paraszti demokratikus törekvések elfojtása. Hozzátette: 1945-ben nemcsak a kivéreztetett zsidóság várta a felszabadítást, hanem azok is, akik azt remélték, hogy egy radikális változástól végre földet kapnak.

A trianoni fájdalom is közös volt; ezzel kapcsolatban Vázsonyi Vilmost említette, aki az első zsidó vallású magyar miniszter volt, és akinek sírján hatalmas turul látható. Az elmúlt száz év és a holokauszt perspektívájában, valamint a permanens érzelmi és szimbolikus polgárháború nyomán elfelejtődik, hogy lett volna nálunk is közös alap a nemzeti integrációhoz. Azonban ez az integráció sem köztársasági, sem nemzeti alapon nem tudott megszületni – vélekedett a történész. Hozzátette, igazán szomorú történet kezdődött 1918-ban, amelynek örökösei vagyunk továbbra is.

Elmúlt jövők

Hatos Pál úgy véli, rengeteg be nem teljesedett, elmúlt jövő rejtőzik az 1945 utáni néhány évben, a borzalmak utáni optimistább időszakban, amikor még nem lehetett tudni, mi ránk vár. „A történész vagy az utókor meg nem érdemelt bölcsessége, hogy ő már látja, hogy mi történt. Ha lesz még emberiség száz év múlva, akkor látni fogják, mit kellett volna volna volna ebben az európai háborús helyzetben, amiben most vagyunk, cselekedni” – fogalmazott.

Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész szerint Magyarországon 1920 óta kettős polgárháború zajlik: az egyik a gazdagok a szegények ellen. A parasztság elnyomása, a földosztás elmaradása, a nagybirtok megszüntetése (ami elmaradt egészen 1945-ig) rettenetes polgárháborús helyzetet eredményezett.

A másik pedig a polgárságnak a saját maga ellen vívott háborúja. „Tulajdonképpen ez az igazi polgárháború, amikor az érdekazonosság állítja szembe a feleket. Ez ment át egy fajinak nevezett háborúba: az úgynevezett magyarok az úgynevezett zsidók ellen háborúztak 1920-tól kezdve” – véli Spiró György. A faji törvények azonos rétegbe tartozó embereket osztottak meg politikailag.

Nagy eszmék

Azt mondta: a huszadik századra két nagy ideológia jellemző, a nacionalista szocializmus (Hitler) és az internacionalista szocializmus (Lenin, Sztálin meg a többiek). A nacionalista szocializmus abból indul ki, hogy a nemzetek öncélúan léteznek, és a nemzeti eszme a nacionalizmus maga, amely együtt jár a polgársággal, hiszen a polgári forradalom termelte ki, és a többi nemzet ellen irányul. Trianon is elválaszthatatlan a Kisantanttól.

Az író szerint az internacionalista szocializmus alapvető ideája, hogy ha az egész világon győzedelmeskedik a világforradalom, amely elhozza a munkásosztálynak a megérdemelt, igazságos hatalmát, akkor a nemzeti keretek feloldódnak és mindenki testvér lesz, tehát meg lehet valósítani a francia forradalom nagy hármasságát. Ebben az illúzióban, mint nemzeti illúzióban is lehetett vallásosan hinni, és lehetett radikálisnak lenni és mérsékeltnek lenni.

Mindenütt a világon, de elsősorban Európában az történt, hogy a szélsőbal nem feltétlenül a királypártiakkal, vagy az arisztokratákkal szemben, hanem a szociáldemokratákkal szemben próbálta magát érvényesíteni. Már a Tanácsköztársaság idején kialakult, de a szovjet bolsevik párt történetében is nagy hagyománya van, hogy a kommunisták első ellensége a baloldalon keresendő, a szociáldemokraták között. A baloldalon belül is mindig éles harcok folytak. „Ezt azért hangsúlyozom, mert itt is arról van szó, hogy a hasonló érdekű csoportok, kispolgári csoportok csinálják meg a forradalmat; hogy mi a lózung, a parasztság vagy a munkásosztály nevében, az mellékes, mert csak a hatalomért folytatott harcban fontos” – vélekedett Spiró György.

Az adást a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg. Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt