És ezután? – válasz Haraszti Miklósnak – "A diktatúrát nem a gyűlölet dönti meg, hanem az, ha már képtelen a félelmet fenntartani."

Haraszti figyelmeztetései, bírálatai, javaslatai legitimek. Az ellenzék visszazökkent a szokványos egocentrikus, pártcentrikus munkamódba, amit a választópolgár a kormánypolitika görbe tükreként él meg. A jogállam visszaállításának közösen vállalt imperatívuszán túl gigászi feladat lesz akár a felszámolandó tételes törvények és intézmények lajstromának összeállítása is, de a pandémia utáni világképről az ellenzéknek végképp nincsen mondanivalója. Ne adja Isten, hogy a 2010 előtti állapotokhoz térjen vissza a haza, hiszen védőpajzsa nem volt képes ellenállni a NER nyilainak. A negatív program nem program.

Milyen lesz a COVID-19 utáni világ? Sok okos ember töri rajta a fejét, egy dolog azonban bizonyos, nem olyan lesz, mint előtte. A valóságos kérdés: vajon milyennek szeretnénk látni a világot, hogyan szeretnénk élni ezután? Az elzártság óriási esélyt nyújtott. Kaptunk időt és lehetőséget a töprengésre. 

 

Bíró András

Fotó: Csoszó Gabriella

 

Poétikusan fogalmazva a mostani járvány a világ állapotának metaforája. Váratlan megjelenése a legtöbb kormányt istencsapásként érte. Paradox módon, a nyugati világrészben mintha a gazdag társadalmakat inkább érintette volna, mint a szegényeket. Az időseket és a színesbőrűeket a leginkább. Félő, hogy a legszegényebb világrészek még kevésbé lesznek felkészültek a kezelésére. Mintha a globalizáció mostani fázisában összefonódnának, kiéleződnének a világkrízis elemei: az új népvándorlás a klímaváltozással, a digitális forradalommal egyidejű szélsőséges társadalmi polarizálódással és a nemzetközi terrorizmussal. Kísérőzeneként pedig a politikai osztály radikális hitelvesztésével. Mintha a képviseleti demokrácia két és fél évszázados modellje tektonikus megrázkódtatásnak lenne kitéve, ott is, ahol gyökerei a legmélyebbek. Úgy tűnik, a választók számára a nacionalizmus tenorjai lettek a legvonzóbbak. A civil társadalom – a demokrácia legmegbízhatóbb szereplője – jelentős izmosodása ellenére sem képes önmagában rendszerváltozást véghezvinni. Ehhez elengedhetetlen a demokratikus pártok megújulása.

Mutassátok meg a jövőt a jelenben, kéri Haraszti Miklós. Térjetek már a lényegre, kezdjetek válaszokat keresni az emberhez méltó túlélésünk kérdéseire. Közösen, tenném hozzá. Most már nyilvánvalóvá vált – számomra mindenképp –, merre az arra: a Zöld New Deal a társadalmak túlélésének egyedüli záloga. Nem arra gondolok, hogy az LMP legyen most a párt és Ungár Péter legyen a miniszterelnök-jelölt. Inkább arra – ha valóban a res publica, a közös ügy iránti elkötelezettség vezet benneteket –, hogy konszenzust kereső technikákkal induljon meg a jövőkép és program alapjainak megfogalmazása. Amíg a Zöld New Deal nem lesz minden demokrata erő prioritása, az ellenzéki pártok gondolkodásának és cselekvésének általános kerete, majd programja, badarság lenne a 2020-as választások sikerében reménykedni. 

Ősi panaszkultúránk és az unos-untalan másra mutogatás önkritikátlan gyakorlata nem növeli a választópolgár készségét a közügyeinkben való részvételre. Időszerűnek látszik az európai gondolat egyik – eredetileg kereszténydemokrata és sajnos feledésbe merült – értékét, a szubszidiaritás gyakorlatát leporolni és a tompultság csökkentésének szolgálatába állítani. Hiszen a közpolitika a sokaság részvétele nélkül óhatatlanul emberidegen úri passzió marad. Vonzó alternatíva hiányában az itthoni politikai élet ördögi körében dagonyázunk. A hatalom fújja a passzátszelet, az ellenzék meg felháborodik és leleplez, amivel semmi baj sem lenne, ha másra is maradna ideje, például jövőorientált alternatívát, annak konkrét fázisait felfesteni. A diktatúrát nem a gyűlölet dönti meg, hanem az, ha már képtelen a félelmet fenntartani.

Tudom, a papír mindent elbír és a kibicnek semmi sem drága. Bár a Zöld New Deal tartalmi elemeiről itthon és külföldön értékes tudások és kiváló szakemberek állnak rendelkezésre, társadalmunknak és földrajzi adottságainknak megfelelőt létrehozni embernek való feladat. A fővárosban és egyes kerületeiben születő zöld tervek és programok mintha a szubszidiaritás szelleméből merítenének és ellenséges tűz alatt is bátran haladnak előre. A napokban még erősödött is a golyózápor. A jó partizántaktika nem csak a következő csatát, a jövőt is meg akarja nyerni. 

A vita eddigi darabjai:

Haraszti Miklós vitaindító cikke

Kunhalmi Ágnes reakciója

Fotók: Csoszó Gabriella