„Klubrádió
Megbeszéljük...

Kunhalmi: Vagy együtt, vagy sehogy

15/05/2020 22:44

| Szerző: Klubrádió

A hat-hét ellenzéki pártnak fel kell nőnie a feladathoz és közös listába tömörülnie; „nem kell egységes pártnak lenni, de úgy kell viselkedni” – mondta Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, aki Haraszti Miklós csütörtöki vitaindító cikkére reagált.

2020. május 15. Megbeszéljük / részlet, Kunhalmi Ágnes (20.05.15.)
16:58
00:00

Orbán Viktor Szerbiában jelentette be, készen áll visszaadni a különleges hatalmat, és azt várja, hogy bocsánatot kérjenek tőle. Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP választmányi elnöke szerint a miniszterelnöknek kellene bocsánatot kérnie, amiért „cirkuszt” csinált a koronavírus-járvány idején, és ezt is az ellenzék elleni támadásra használta fel. Ugyanakkor azt mondta: fontos volt, hogy az ellenzék mind a kétszer együtt szavazott a felhatalmazási törvényről. Az ellenzék támogatottsága nem csökkent, a kormányé nem nőtt a járványhelyzetben, pedig mindkettőre van példa szép számmal Európában – tette hozzá.

Haraszti Miklós újságíró, volt SZDSZ-es politikus vitaindító cikkében a többi között azt írta, hogy az ellenzéknek sokkal erőteljesebben, egységesebben kellene fellépnie a következő választásra készülve, míg most azt látni, hogy minden ellenzéki párt kicsit különböző javaslatokkal áll elő. Kunhalmi Ágnes azt mondta: bár az Alkotmánybírósághoz együtt fordulnak, az igaz, hogy minden párt a maga programját hozza nyilvánosságra. Viszont ezek is egy irányba tartanak, az alapelvekben egyetértenek. Szerinte a helyzetnek ezt a részét Haraszti Miklós rosszabbnak festi le, mint amilyen.

Megnyugtatná a hallgatókat, van egyeztető fórum az ellenzéken belül, bár nem a nyilvánosság előtt. Jelezte, az önkormányzatok, ahol együtt dolgoznak az ellenzéki pártok, most is kiállnak egymásért, például a „lex Göd”, a jogkörük jelentős csorbítása ellen is. Az előválasztást már alkalmazták Budapesten, bevált, most is ezt tervezik azokban a választókerületekben, ahol a pártok nem tudnak megegyezni vagy „fel kell rázni” a közéletet. Közösen szervezik a szavazóköri delegáltakat is, ha lesz teljes együttműködés, akkor biztos benne, hogy „majd’ minden szavazókört fel tudnak tölteni”.

Kunhalmi Ágnes úgy gondolja, hogy a minimumprogramok kidolgozását már el kell kezdeni, ebben türelmetlen és kritizálja is az ellenzéket. Vannak szakpolitikai egyeztetések, de ki kell dolgozni azt a köztársaságpárti programot, amelyet közösen ajánlanak az orbáni politikával szemben – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a várható gazdasági válság miatt nem kellene-e azonnal összeülnie az ellenzéknek és erre közös programot kidolgoznia, Kunhalmi Ágnes úgy válaszolt: ezt el kellene ezt kezdeni. Az önkormányzati választások után hasonló gondolatokat pedzegetett, és akkor Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, hogy ráérnek ezzel még, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint pedig „Kunhalmi Ágnes kicsit előreszaladt”. De ő úgy véli: amit a kormány a válság alatt tesz, az megmutatta, hogy Orbán Viktor nemhogy külön-külön, együtt is „le tudja darálni” az ellenzéket. A hat-hét pártnak fel kell nőnie a feladathoz és közös listába tömörülnie – „nem kell egységes pártnak lenni, de úgy kell viselkedni” – fogalmazott, egyetértve Haraszti Miklóssal. Szerencsére a választók előrébb tartanak, mint a pártok, ez kiderült a tavaly őszi önkormányzati és a 2018. tavaszi parlamenti választáson is (azokban a körzetekben, ahol meg tudtak állapodni), a szavazók támogatták az ellenzéki jelöltet.

Egyesek „szeretnek a legerősebb párt szerepében tetszelegni”, és abban, hogy ők diktálják a feltételeket, de ma senkinek sincs (az ellenzékből) annyi hatalma egyedül, hogy legyőzhesse Orbánt. „Vagy együtt, vagy sehogy” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Megbeszéljük/ Interjú Kunhalmi Ágnessel
2020.május.15., péntek 17:15 
műsorvezető: Bolgár György