Kellene valaki – Szénási Sándor jegyzete
19/02/2022 15:05
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Az ország köztársaság lett, és egypártrendszer, amit a megszülető középosztály követelése ellenére sem számolt fel a valóságról már egyre inkább leszakadó elnök, mégis éppen az a rendszer, amit Atatürk kierőszakolt, szülte meg később a demokráciát, a sajtószabadságot, a többpártrendszert.
Az arca ott van mindenütt, a hajók utaskabinjaiban, az éttermekben, az utcán, szobraival tele vannak a terek, miközben a hatalom egy olyan ember kezében van, aki nemcsak az arcot törölné le a városról, de mindent megtesz azért, hogy az életművét is porrá zúzza. A város Isztambul, de lehetne Ankara is, a másik, ellenzéki kézben levő metropolisz, ahol a mauzóleumhoz évente milliók látogatnak el, hogy tisztelegjenek a modern Törökország megteremtője előtt, aki a múlt század húszas éveiben, a vesztett háború, és az ottomán birodalom széthullása után egyetlen, és azóta is hihetetlennek tűnő mozdulattal fordította országát a Nyugat felé, egy olyan civilizációs váltással, ami erőszakos is volt, kegyetlen is.
A latin betűs írás bevezetésével eltűnt az arab betűs irodalom, tudomány, kultúra. Jó részét azóta sem írták át, a nemzeti emlékezet fehér foltokkal van tele. A hagyományos viselet ment a kukába, hajók százai szállították Európából a second hand kalapokat, felöltőket, nyakkendőket, zakókat és zsaketteket, kosztümöket és csatos cipőket.
Betiltották a dervisrendeket, a vallásos érzület súlyosan sérült, amikor az oktatást, az esküvőket, az élet szent pillanatait a rideg és parancsolgató állam kapta meg. Már nem a péntek volt az ünnep, hanem a vasárnap, és nem a holdnaptár volt érvényes, hanem a Gergely-féle. A popularizmus, nacionalizmus tarolt, az ember, akinek az arca mindenütt ott van, megparancsolta, hogy ezentúl minden nyelv az őstörökből ered. Mindenkinek vezetéknevet kellett választania , neki is, így lett a parlament nyilván alázatos döntése értelmében Atatürk, a törökök atyja.
A fordulat drasztikus volt, igen, kegyetlen, és pusztító is, és kegyetlen volt az új rend elleni lázadások leverése is. A hadsereg maradt a rend fő oszlopa, amely a későbbiekben több puccsal is védte, vagy kamuzta, hogy védi az atatürki világi örökséget.
Említsünk meg azért, hogy ezt az árat a társadalom, bár egyáltalán nem önként, miért is fizette ki.
Mindenki egyenlő lett a törvény előtt. A nők választhattak és választhatók lettek, és kezdeményezhették a válást. A joghoz való hozzáférést az új büntető és polgári törvénykönyv és az állami normák biztosították. Az ország köztársaság lett, és egypártrendszer, amit a megszülető középosztály követelése ellenére sem számolt fel a valóságról már egyre inkább leszakadó elnök, mégis éppen az a rendszer, amit Atatürk kierőszakolt, szülte meg később a demokráciát, a sajtószabadságot, a többpártrendszert.
Ismerünk újítókat, akiken túlhaladt a művük.
Erdogan ezt próbálja felszámolni, az országnak ezt az arcát próbálja kitörölni.
De a mauzóleumhoz Ankarában áradnak a tömegek. Európa jelen van Törökországban, nem is kicsit, élő cáfolatául azoknak a szakértőknek, akik az afgán puccs után azt mantrázzák mindenhol, hogy íme, kiderült, a nyugati értékrendszer igazából csak Nyugaton létezik. A török ellenzéknek nincs igazi vezetője, de legalább van egy történelmi hőse. Ellentmondásos, de van. Olyan, aki egyszer születik, és egyedül képes megragadni a pillanatot, és fordítani nemzete sorsán. Ha Atatürk nincs, másképpen alakul a török sors. Most sem leányálom, ez nem kérdés, de bele is veszhetett volna a többi örök leszakadó, a keletiségbe beleragadt, szegény és felfordulásokkal küzdő, harmadik világbeli területek nyomorúságába.
Hogy ezt a török történetet törvényszerűségek, vagy véletlenek irányították, én nem tudom, azt sem, az atatürki példa mit világít meg a mai helyzetekben. Én csak egy turista voltam Isztambulban, aki látta az arcot, és eltűnődött rajta.
Szénási Sándor jegyzete a 2022. február 19-i Hetes Stúdióban hangzott el.
