Kert-Magyarország - Szénási Sándor jegyzete

A nemrég elkészült járda zárókövei már kibillentek a helyükről, de hát laza kötésük amúgy is kifagyna még az idén, az út aszfaltja sem érte el őket, a maradék egy kupacban igyekszik szilárdulni, a fekete ragacs az amúgy is gyér füvet végzi ki éppen a görbe ecetfa alatt, a virágokra viszont betondarabokkal kevert földet dobtak.

Buda úri részén vagyunk, a nemzeti érzelmű polgárság sasfészkében, mellesleg.

Járhatnánk persze máshol is, vidéki városok központján túl, ahol a presztízs beruházások szeméttel teleszórt, negyven éve felújítatlan lakótelepekben folytatódnak, íme a magyar valóság two-in-one. Az erdőkben építési hulladékok, a tavaszi vizek levezető árkait a kiszórt zöldhulladék és föld eltömítette, áprilisban majd bokáig ér a szennyes lé, de nem baj. És ki bánthatná ezért csak az önkormányzatokat, amikor mondjuk egy kertvárosban azt látjuk, hogy az egyik gazda rozsdás vasakkal, hullámlemezekkel, alig használt biciklik maradványaival, korhadó falécekkel tömi tele az utcáról jól belátható kertet, mert mindez még kellhet rossz időkben? Mellette a másik nem ilyen előrelátó, viszont szereti a tiszta munkát, a fű helyett tehát kibetonozza az udvarát, majd kiül a közepére és dohányzik.

Magyar érzésű ember, semmi kétség, hazája nagyszerűségét, sőt egyedülvalóságát évek óta veri a fejébe a politika, tudja, hogy őt különös anyagból gyúrták, konkrétan ebből a darabka földből, amit ő most kopárrá tett, de ez a nyilvánvaló viszonylat nem ötlik az eszébe. Nem gondol rá, hogy a hazaszeretethez szerethető haza is kell, tisztaság, értelmes rend, némi munkamorál, közös lojalitás a helyhez, ahol élünk, és ezt ő nem követeli ki, nem is tartja be, mert már nem is érzi a hiányát, már nem lát, vak.

De nem baj. Már itt vannak közöttünk azok is, akik látni és tenni akarnak.

Szénási Sándor jegyzete a 2019. november 27-i Esti gyorsaban hangzott el.