Ki nem találná, mi lett a 2020-as év rovara

Merkl Ottó elmondta, a tavaszi álganéjtúró nem rokona a valódi ganéjtúrónak, külön családba tartozik, olyan kapcsolatban van vele, mint a farkas az erszényesfarkassal máshonnan indultak, de az azonos életmódjuk miatt hasonlóan néznek ki. A tavaszi álganéjtúró a valódihoz hasonlóan erős ásólábakkal és zömök testtel rendelkezik.

A 2020-as év rovara pályázaton olyan rovarokat jelöltek, amik az elhalt szerves anyagot bontják le. Ebből óriási mennyiség jön létre minden évben elpusztult állatokból, növényevő állatok trágyájából, illetve az elhalt fából. A jelöltek között ott volt a dögevő selymes döglégy, a trágyaevő tavaszi álganéjtúró és a kakukktojás ezüstös ősrovar, ami szénhidrátokat bont le, de leginkább lakásokban él és a tapétaragasztót, valamint a régi könyvek ragasztását fogyasztja.

A lebontó tevékenységet végző rovarok nagyon fontosak, hiszen a növényevő emlősök, a patások nagyon nagy mennyiségű ürüléket termelnek, amit ha nem bontana le semmi, belefulladna a Föld. Ez nem egy elképzelt helyzet, Ausztráliában konkrétan meg is történt. A kontinensen erszényesek élnek, amik száraz bogyókat ürítenek, az ott élő trágyalebontók ezért csak ezzel tudnak mit kezdeni. Amikor a fehér ember betelepítette a teheneket, lovakat, juhokat, akkor egyszerűen nem volt, ami lebontsa a trágyájukat, amibe a rétek, mezők, legelők belefulladtak. A helyzetet épp egy magyar entomológus, Bornemissza György oldotta meg, aki hosszú évek kísérletezésével telepített be a világból olyan ganéjtúrókat, amik az adott klímának megfelelnek, és ezek végzik azóta is ezt a feladatot. Itthon ettől nem kell tartani, hiszen nagy számban vannak álganéjtúrók és valódiak is, hiszen a Kárpát-medencében már az ember előtt is éltek bölények, őstulkok, amelyekhez alkalmazkodott egy lebontó fauna.

Velünk ellentétben Finnországból teljesen kipusztult, ahogy Nagy-Brittannia számos helyéről, illetve Svédországból és Norvégiából szintén. Azt pontosan nem mérték fel, hogy miért, de valószínűleg a legeltetés visszaszorulása, és a neki alkalmas élőhelyek beépítése volt az okozója. A tavaszi álganéjtúró nem egy finnyás jószág, ha nincs trágya, beéri bármivel, gombákkal, tetemekkel, nagy mennyiségben összegyűlt avarral. A Budai-hegységben a kiránduló több ganéjtúrót láthat, mint trágyát, viszont ha beépítik az élőhelyet, akkor vége.

A rovaroknál általában nagyon nehéz becsülni az állományt, akár ezerszázalékos eltérések is lehetnek egyik évről a másikra. Ha jók a körülmények, akkor hirtelen nagy sokan lesznek, viszont, ha nem, akkor egy-két egyed marad csupán, szinte kipusztul, majd újra megnő a számuk. A tavaszi álganéjtúrót könnyű monitorozni, viszont nincs rá szükség, hiszen jól elvan Magyarországon.

Más a helyzet azokkal, akikről tudni szeretnénk, hogy hányan vannak. A bogár fauna felmérése sokkal nehezebb, mint például a madaraké. A rovarok többsége ugyanis elbújik, amit mi látunk belőle, az az élete legutolsó fázisa. Ahhoz, hogy például szarvasbogarakat, vagy cincéreket találjunk, nagy fákat kéne szétverni. Vannak persze módszerek, amikkel az adott állat állományát becsülni lehet. A ráncos gyászbogár egy közösségi jelentőségű, és Magyarországon nagyon ritka faj. Április végén, május elején éjszaka kell kimenni oda, ahol feltehetőleg él, majd hálózni kell a növényezetet. Ilyenkor egészen sokat lehet fogni. A talajcsapda viszont bizonytalan és ráadásul megöli az állatot. Ennél a módszernél egy egyszerű tejfölös poharat kell beásni a földbe úgy, hogy a szája egy vonalban legyen a földdel. Ezt félig meg kell tölteni konzerváló folyadékkal, ami lehet etilén-glikol, vagy ecet, illetve valamiféle csalogató anyag, ami viszont nem egzakt, mert ez már messziről odavonzza az állatokat. A konzerváló folyadékra azért van szükség, mert ezekhez a kihelyezett csapdákhoz havonta egyszer mennek ki, hogy megnézzék mi került bele, erre az időre pedig valaminek meg kell őriznie a beleesett állatot.

Merkl Ottó szerint az igazán “jó” bogarak esetében már az is nagy szó, ha a jelenlétét ki tudják mutatni. A ráncos gyászbogár előfordulása eddig egyetlen ponton volt ismert a Dunántúlon, majd idén lett még egy, az összes többi lelőhelye a Dunától keletre van. A múzeumban ebből az állatból körülbelül 100 példányt őriznek, ami viszont az utóbbi 150-200 év termése. A rovarász elmondta, ez egy védett, Natura 2000-es faj, ezért ha valaki kimegy és felméri, esetleg fog belőle hetven darabot, akkor természetesen nem fogja őket megölni, egyetlen bizonyító példány elég.

Az idén nem csak a ráncos gyászbogár bizonyult nagy fogásnak. A szarvas álganéjtúró földalatti gombákban fejlődik, mint például a szarvasgomba, amit eleve nehéz megtalálni. A bogár élete során ráadásul csupán fél órát tölt a föld felett. Ha az ember alkonyatkor kimegy oda, ahol sejti, hogy élhetnek, és lámpával világít a gyep felett, akkor ott találhatja őket 20-30 centiméterrel a föld fölött repkedni, fél óra múltán viszont eltűnnek.

Merkl Ottó először a ‘70-es években fogott egyet, majd még egyet a ‘90-es években és idén megint egyet. Hasonló nagy fogás volt a kék pattanóbogár, aminek egyetlen példánya került elő az elmúlt 200 évben, míg rá nem jöttek, hogyan kell keresni. Eszerint februárban fagyott ujjakkal kell olyan faodvakban kotorászni, amelyek a földdel vannak összeköttetésben. Ha az ember a megkövesedett aljzatot széttörögeti, ott telelnek benne a kék pattanók. Ma már 90 lelőhelye ismert, de ehhez 600 helyet kellett megvizsgálni. Merkl Ottó azt mondja, ha beleéli magát az ember a rovar gondolataiba, akkor meg lehet találni.

Minden országban vannak védett fajok, amelyeket az ország maga veszélyeztetettnek, vagy értékesnek tart. Vannak azonban olyanok, amelyek az egész Európai Unió szempontjából védettek, ők a közösségi jelentőségű fajok. Ebből hetven van Magyarországon, védett rovarból pedig majdnem ezer. Ezekről a fajokról hat évenként jelentést kell adni az Uniónak, hogy hogyan változott a természetvédelmi helyzetük, illetve előfordulásuk. Általában ahol ezek a fajok előfordulnak, azt a területet védetté célszerű nyilvánítani, de legalábbis közösségi jelentőségű élőhellyé. Az idén megtalált két faj közösségi jelentőségű. A szarvas álganéjtúrót a Budaörsi-kopárokon találta Merkl Ottó estefelé, egy példány éppen ott gyalogolt előtte, a ráncos gyászbogár pedig Máriahalomnál, Komárom-Esztergom megyében, egy löszgyepen került elő. Ezen a területen monitorozás folyik pókokra, és az ő csapdáikba esett bele három példány kora tavasszal. Ez immáron a második dunántúli lelőhelye.

Ha valahol közösségi jelentőségű fajt találnak, az még egy érv arra, hogy a területet hagyják békén, ne építsék be, ne telepítsenek be olyat, amit nem kéne. Minden ilyen találat egy újabb érv tehát, hogy harcolni kell a terület megmaradásáért. Egy lakópark építésénél például lelassul a folyamat, esetleg meg is áll, ha a területnek ilyen lakója van. A Budaörsi-kopárok egy nagyon értékes élőhely, a kirándulók elől viszont nincs elzárva, ennek következtében erős a taposás, ezért akár az is bekövetkezhet, hogy inkább bekerítik a területet és megtiltják a bejárást.

A Budaörsi-kopárokon a rovarász magában a Paradicsomban érezheti magát, hiszen sziklagyepi, lejtősztyeppi, karsztbokorerdei növények és hozzá kapcsolódó állatok élnek ott. Az átlag kiránduló ebből viszont semmit nem lát.