Kovács Gellért: Rettenetesen vagány filmes volt – 100 éve született Jancsó Miklós

Új ablakban

2021. szeptember 28. Reggeli gyors - részlet 21.09.28. Kovács Gellért

13:35

00:00

Kovács Gellért "filmszerész" kedvenc filmje a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999). Nem csak azért, mert ez a legvidámabb, hanem azért is, mert ezt a filmet látta először, ebben az alkotásban érintette meg először Miki bácsi és az egész világa. Azzal együtt, hogy ez a film csak reflektál vagy megidézi azokat a jancsói motívumokat, a jancsói formanyelvet, ami az egész életművére jellemző volt.

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (Fotó: Facebook)

Nagyon-nagyon sok Jancsó-filmet megszerettem – emlékezik a filmkritikus –, és azért mondom, hogy megszerettem, mert szerintem ezekbe a filmekbe valóban bele kell nőni, és kell hozzá egyfajta intellektuális érettség is és egy jó nagy adag nyitottság, mert amiről szólnak ezek a filmek, azok azért is maradandóak, mert örök érvényűek. Olyan dolgokról mesélnek, ember és hatalom viszonyáról, történelemértelmezésről, ami mindig is érdekelte az embereket, ugyanakkor ezekben a filmekben benne lenni kifejezetten kihívás intellektuálisan.

Dési János felvetésére, hogy neki a Fényes szelek (1968) a kedvence, Kovács kifejti, hogy az egy nagyon trükkös film. Szerintem ki is emelkedik a hatvanas évek Jancsó-filmjei közül abban, hogy mennyire fifikás: annak ellenére, hogy a kedvenc színészei színes ruhákban rohangálnak Veszprémben, a gyönyörű fiatalok táncolnak, énekelnek; pedig a legkeményebb terrorról szól a film, arról, hogy hogyan lehet fegyverek nélkül másokat megsemmisíteni akárcsak szellemi értelemben is – mondta Kovács Gellért.

A Fényes szelek 1968-ban készült és 1969-ben bemutatott színes magyar filmdráma Jancsó Miklós rendezésében. A filmforgatás fő helyszíne a veszprémi várnegyed és Szent Benedek hegy volt. A képen Jancsó Miklós a Fényes szelek című film forgatásán, 1968. (Facebook)

Jancsó legfontosabb filmjei a rendszerváltás előtt készültek, és rendkívül erős kritikát fogalmaztak meg. Ezek a filmek egyfajta szelepet képeztek a kádári kultúrpolitikában, ugyanakkor nem jelentettek veszélyt a rendszerre, mert ahhoz túlságosan művésziek voltak. Azt gondolták az elvtársak, hogy nagy baj nem lehet belőle, mert – annak ellenére, hogy Jancsó forradalmi módon kevert bizonyos motívumokat, és ezáltal tette jelenidőssé a cselekményt – javarészt a múltban játszódtak – pozicionálta a kritikus a filmek helyét abban a korszakban. A Jancsó-filmeket legtöbbször csak az úgynevezett művelt közönség nézte, nem jutott el annyi nézőhöz, mint például egy Ötvös Csöpi film.

Kovács Gellért / Fotó:

Peter Polcz (Facebook)

 

Gond nélkül mondhatjuk rá – és ezen valószínűleg nem is sértődne meg –, hogy rettenetesen vagány filmes volt közéleti szereplőként és művészként egyaránt. Ő tényleg feszegette a határokat, de mindehhez volt egy olyan esztétikai zsenije, ami miatt soha nem váltak ezek a dolgok a szó káros értelmében öncélúvá – mondta Kovács Gellért. A mai fogalmak szerint – Hitchcockhoz és Fellinihez hasonlóan – létezett olyan, hogy Jancsó-franchise, ami a "meztelen nős-lovas huszáros-hosszú snittes" elemek miatt lett egyedi. Attól lesz valaki nagy rendező, hogy ha ránézünk a filmjére, egyből beugrik, hogy ez például Tarr Béla vagy valószínűleg Jancsó Miklós – tette hozzá a filmes kritikus.

Jancsó Miklós / Fotó: facebook.com/apollo.pecs

 

Jancsó rendkívül makacs és szigorú alkotó volt, a nagy filmjei többségére abszolút jellemző volt (kivéve például a Kapa-Pepe filmeket, amik nagyrészt az improvizációra építettek), hogy neki nagyon kész volt a fejében, hogy honnan hova és hogyan akar eljutni.

Jancsó Miklósban az ironikusan bölcs közéleti szereplő fogott meg. Mindig volt három-négy olyan mondata, ami éles volt, ugyanakkor lehetett érezni, hogy azt az éles kést egy érző ember tarja – emlékezett "Miki bácsira" Kovács Gellért filmkritikus.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.