Locker Dávid: A reflexió tőrt ragad

Annak ellenére, hogy még első önálló kötettel sem rendelkezik, Locker Dávid a legérdekesebb mai magyar pályakezdők közé tartozik. Ennek egyik oka, hogy az esztétizáltságra rákérdező explikáció trendjéhez is igazodik (Purosz Leonidasszal és talán még közelebbről Vida Kamillával együtt – a mától itt, a honlapunkon is meghallgatható versében található „én is idomultam, hogy idomíthassak” kitétel is az utóbbi pályatársa paradigmatikus versére utal), ugyanakkor sajátosan következetes szerzői narratívája is átszövi a verseit, amely a műalkotás és a szerző hazugságának önnön ezt leképező nyelvébe botló kifejezési nehézségeiről szól. Ennek egyik középponti darabja A reflexió tőrt ragad című verse, amely a Klubrádióban először Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunknak ezzel a mai irodalmi áramlattal foglalkozó adásában hangzott el. Locker másik két verse irodalmi műsorunkban, a Belső közlésben volt hallható, amikor harmadik helyezést ért el a legígéretesebb kötet nélküli pályakezdőnek odaítélt Petri György-díjért folytatott megméretésben.

A lockeri narratíva, amely egyelőre talán inkább kísérleti iránynak mondható és még nem teljesen tisztázott, hogy alkalmas-e ez a versbeszéd a kellően szilárd és rugalmas struktúra tartós működtetésére, vagy a fiatal költő részéről a szűkebb horizontnak tulajdonított nagyobb relevancia valójában nehezen fenntartható, zárványszerű versbeszédet eredményez (ami persze akkor sem az észlelés téves voltát, hanem az azt övező többi motívum rendszerének kibontatlanságát árulná el), a szerző irodalmiassá válásán keresztül mutatja be a természetet megtörő „rettenetes férfitársadalom” megerősítésében betöltött művészi szerep egyéni szintű kialakulását: ahhoz, hogy érvényesüljön, nem elégedhet meg saját emberi tapasztalata megfogalmazásával, hanem irodalmilag érvényes eszközöket kell felhasználnia, ami a naiv tudat, az integráltságban félúton járó személyiség számára erőszaknak, rombolásnak hat – ahogy az alkotás célja eredeti értelmében csakugyan a romboló uralom volt, mely a természet fenyegető instabilitásából létrehozta a világot és annak jelentését –, s a vers – farkába harapó kígyó módjára – maga is önnön kritikája tárgyává válik, mikor megkonstruálja a mindenre konstrukciót kiáltó és mindent illúziónak tartó kanonizáló tendenciájú irodalomkritikai narratívát reflexíven interpretáló beszélő szándékosan erőtlen illúzióját versében.

Mindezzel Locker a lehetséges irodalmi nyelvek és szerzői pozíciók, illetve annak erőszakhoz való viszonya számottevő megjelenítőjévé válik a kortárs magyar lírában. A téma iránt érdeklődőknek a Tükörfordítás legutóbbi, most hétvégi adását is ajánljuk, amelyben szó volt a „professzionális” és a műkedvelő alkotás párbeszédének lehetőségeiről is.