"Politikai szürkezóna vagytok" - a diákszónok a Klubrádiónak – Clare Humphreys-interjú
3/08/2019 15:40
| Szerző: Galavits Patrik/Klubrádió
Meglepetést és elismerést váltott ki a Corvinus Egyetem múlt heti diplomaosztóján Clare Humphreys, aki a végzősök nevében kritikus beszéddel búcsúzott az intézménytől. A hallgatótársai üdvrivalgással jutalmazták az egyetem államosítása, a CEU elűzése és az MTA megcsonkításáról is szót ejtő amerikai kommunikáció szakos végzőst, míg az egyetem vezetősége dermedten hallgatta. A Klubrádió telefonon érte el a már Seattle-ben lévő Corvinus-alumnát, aki a beszédének háttere mellett radikális baloldaliságáról és a nálunk töltött három éve alatt szerzett tapasztalatairól is beszélt. Galavits Patrik interjújának rövidebb változatát hallják, a teljes beszélgetést a Klubrádió honlapján találják.
Nagy tapsot kapott a többi hallgatótól Clare Humphreys, aki a Corvinus múlt heti diplomaosztóján a szokásos köszönetmondás után nem mindennapi beszéddel búcsúzott a végzősök nevében. A közösségi médiát bejárt szónoklatában aggodalmát fejezte ki az egyetem privatizációja és jövője miatt, mindezt erős baloldali felhanggal.
Clare 2016-ban kezdte tanulmányait, a beszédet pedig már mint kommunikáció és médiatudomány alapszakon végzett hallgató tartotta. A diplomaosztót követően hazautazott, így Seattle-ben telefonon értük el.
- Miért épp Magyarországra jöttél tanulni?
- Azelőtt Belgiumban éltem. Angoltanár vagyok, és Belgiumban egy családnál mint gyerekfelügyelő dolgoztam. Kíváncsi voltam Európára, hogy máshol hogy élnek az emberek. A magyar nyelv egyedisége pedig mindig is lenyűgözött. Nem tanultam túl sokat magyarul, amíg Budapesten éltem, de nagyon érdekes ez a kis sziget a sok szláv és latin eredetű nyelv között. A legfontosabb ok persze a Corvinus által kínált szak volt. Kifejezetten kommunkációt szerettem volna tanulni angolul vagy franciául, és ez tűnt a legjobb választásnak. És azt is tudtam, hogy angoltanárként is elhelyezkedhetek.
- Ki jelölt ki a beszéd elmondására? A hallgatók ajánlottak?
- Nem tudom pontosan. Annyi biztos, hogy megvannak az egyetem vezetőségében a kiválasztással megbízott személyek és a végén a jóváhagyás is magas szintről érkezik. A hallgatóknak nem volt beleszólásuk.
- Elnézve a Facebookodat, nyíltan vállalod a társadalmi és politikai nézeteidet. Ezek alapján meglepő, hogy kockáztatták a megszólalásod.
- Én is meglepődtem, hogy engem választottak. Tényleg nem rejtem véka alá a véleményem a közösségi médiában, valamint a Hallgatói Szakszervezettel és a Szabad Egyetemmel is együttműködtem. Ha jobban utánanéztek volna, biztosak lehettek volna benne, hogy a beszédem nem lesz teljesen szokványos. Örülök azért, hogy nem tették. Persze az is lehet, hogy éppen egy eltérő véleményre voltak kíváncsiak. Vagy nem jártak utána, hogy kit választanak vagy éppen ez volt a cél. Nem gondolkodtam még rajta, hogy melyik forgatókönyv valósulhatott meg.
- Egyből elhatároztad, hogy nem egy szokványos beszédet tartasz majd?
- Sok gondolat kavargott a fejemben, olyanok, amiket az egyetemen nem feltétlenül mondhattam el, mivel egy külföldi hallgatókat képviselő közösséget is vezettem. Diplomatikusabbnak kellett lennem. Azok a kritikák az adminisztrációval és a külföldi hallgatók problémáival kapcsolatosak. De rájöttem, hogy a külföldi hallgatók gondjai másodlagosak ahhoz képest, ami most a Corvinus-szal történik. Ezért az egyetem kritikája helyett olyan témát választottam, ami sokkal többeket érdekelhet. Hogy történik majd a privatizáció? Kié lesz az utolsó szó? Milyen hatása lesz mindennek a hallgatókra és az itt dolgozókra? Tudtam, hogy eltérek majd kicsit a megszokásoktól a beszédemben, de csak akkor döntöttem a hogyanról, miután több barátommal is beszéltem.
- Tehát gyakorlatilag csapatmunka volt?
- Abszolút. Próbálok semmit sem egyedül csinálni. Nem akartam semmit a hallgatók szájába adni. Egyedül álltam a színpadon, de ez nem azt jelenti, hogy más nem fogalmazta volna meg ugyanezt. Sokak véleményének adtam hangot.
- Hány ember véleményét kérted ki, mielőtt megírtad a beszédet?
- Öt-hét hallgatótársammal beszéltem közvetlenül, de mivel aktív voltam a különböző egyetemi közösségekben, többektől is hallottam ilyen véleményeket az utóbbi időben, mióta kiderült, hogy privatizálni akarják a Corvinust. A beszéd megírását tehát az előbb említett pár ember segítette, de az ötletek az egész közösségtől jöttek.
- Tanárokkal is egyeztettél?
- Nekik nagyon nehéz dolguk van, ha ezekről a problémákról akarnak beszélni a hallgatókkal. Ők kimaradtak ebből, de a beszéd után többen is odajöttek hozzám kifejezni egyetértésüket. Látszik, hogy egy számukra is fontos témát feszegettem, de közvetlen egyeztetés velük nem volt.
- Ettől függetlenül aligha volt mindenki elragadtatva a beszédedtől. Milyen negatív visszajelzéseket kaptál?
- A beszéd után csak olyanok kerestek meg, akik egyetértenek velem és rengetegen gratuláltak. Ezt megtisztelőnek éreztem, nem számítottam ekkora támogatásra. Gondoltam, majd a barátaim tapsolnak, ehhez képest sokkolt, milyen pozitívan reagáltak a hallgatók. Rosszallással senki nem jött oda hozzám. Hallottam, hogy a közönség soraiban nem minden szülő volt boldog, egy vélhetően Fidesz-szimpatizáns közülük az egyik tanáromnak azt mondta, hogy megmérgeztem az ünnepséget. De szemtől szembe senkitől nem kaptam kritikát. Ez egyébként egybecseng a magyarországi tapasztalataimmal. Itt az emberek sokkal kevésbé fejtik ki a véleményüket, inkább csak elsuttogják, és azt is a velük egyetértők között. Nem konfrontálódnak másokkal, főleg nem közvetlenül egy ilyen esemény után.
- Mit gondolsz, miért van ez így?
- Azt hiszem, a sok elnyomásban töltött idő lehet az oka. A törökök után jöttek az osztrákok és hosszú évek teltek el úgy, hogy Magyarországot nem magyarok vezették. Nem alakult ki a kultúra, ami a másik véleményének tiszteletben tartását előtérbe helyezi. Meg persze nekünk amerikaiaknak sokkal hosszabb a demokratikus történelmünk, az alkotmányunk már a kezdetektől védi a szólásszabadságot. Szóval alighanem a történelemben keresendőek az okok. Ugyanakkor azt is látom, hogy ez szépen lassan megváltozik. A barátaim és ismerőseim körében azt tapasztaltam, hogy egyre nyíltabban vállalják a véleményüket. Remélem, folytatódik ez a trend. Szükség van rá – nem csak Magyarországon, hanem mindenhol a világban.
Még Amerikában is, ahol azért megszokott, hogy szabadon beszélhetünk, nehéz elérni, hogy figyeljenek rád, mert annyi különböző hang van. Fontos lenne, hogy együttműködjenek az egy véleményen lévők és ne csak beszéljenek, cselekedjenek is, hogy meg is hallgassák a véleményüket és célt érjenek a követeléseik. Nem csak Magyarországon, Amerikában is sok mindenkit figyelmen kívül hagynak. Trump elnöksége alatt a közösségeink jelentős részét partvonalra szorították. Elég megnézni, mi történik a határon a migránsokkal. Sok párhuzamot lehet vonni Magyarország és Amerika között, és a problémákra is hasonló megoldásokat kellene találni.
- Térjünk vissza azért a Corvinushoz. Mikor kiderült, hogy privatizálni akarják az egyetemet, a külső szemlélőnek úgy tűnt, hogy az intézmény belenyugodott a sorsába. Nem az MTA vagy a CEU útját választotta a tüntetésekkel és a nemzetközi kapcsolatok megmozgatásával. Nem gondolod, hogy az egyetem közösségének – ideértve titeket hallgatókat is, de persze főleg a vezetőséget – többet kellett volna tennie a folyamatok ellen?
- Voltak azért kritikus hangok. Elsősorban a társadalomtudományi területről szólaltak fel tanárok, de mivel felülről kényszerítették ezt az egyetemre, a Corvinusnak nem volt választása. A kormány gyorsan intézkedett, semmibe nem volt beleszólása sem az egyetem vezetőségének, sem a hallgatóknak. Azt pedig, hogy valamit tegyünk a döntések ellen, eleve veszett ügynek éreztük. Közrejátszott az is, hogy a CEU és az MTA mellett sok corvinusos aktivista is kiállt, akik mire a Corvinusra került a sor, már kimerültek a tiltakozásokban, ráadásul az ELTE-s genderszakok körüli viták is akkor kezdődtek. Ennyi fronton mobilizálni a közösségeket nehéz lett volna, a Corvinusra gyakorlatilag már nem jutott energia.
A másik dolog pedig, hogy a BCE alapvetően egy közgazdasági egyetem. A gazdasági területen tanulókban sokkal kevésbé fogalmazódnak meg a kritikus gondolatok. Sőt, a közgázos hallgatók nagy általánosságban úgy gondolják, az egyetem javára válik majd a privatizáció. Ebben nem akarom őket megcáfolni, nem ismerem a számításokat. De ha az én közösségemet nézem, ott sokan meg vannak győződve róla, hogy az átalakítás nem sok jóval fog járni. Valóban, az így gondolkodóknak jobban fel kellett volna emelniük a hangjukat.
De látva, hogy mennyire gyorsan történtek a dolgok és mert meglepetésként értek minket a döntések, miközben annyi minden mással is el voltunk foglalva… Szóval jó lett volna, ha az egyetem védelmében több történik, de a körülményeket ismerve megértem, hogy miért nem lett így.
- Ezek szerint a magyar közéleti kérdések régebb óta érdekelnek.
- Igen, meglehetősen elfoglalt voltam idén. Tavaly novemberben voltak a nyílt órák az ELTE-n, azokat követően a Corvinust, a CEU-t és az MTA-t is érintve szervezetten vonultunk. Azt hiszem, az volt az első nagyobb esemény, amin részt vettem. Azóta pedig a Szabad Egyetemnek és a Hallgatói Szakszervezetnek és más kisebb szervezetnek is besegítettem az eseményeik szervezésében. Mielőtt pedig elhagytam Magyarországot, egyre jobban kezdtek foglalkoztatni az ökológiai kérdések és az Extinction Rebellionnál is megfordultam.
Ezért is hegyeztem ki a beszédem az éghajlatváltozásra. Magyarországon ez kevésbé kerül előtérbe, hiszen annyi más probléma van a mindennapokban. A szólásszabadság, a női egyenlőség vagy a cigányság jogaival kapcsolatos gondok most nehezítik az emberek életét. Ezért nehéz előretekinteni és belegondolni, hogy a klímakatasztrófa Magyarországra éppúgy hatással lesz, mint más országokra, és ezen a területen is cselekvésre van szükség.
- A hallgatók közül mennyien osztják a véleményed?
- Nem mondom, sokan voltak az évfolyamban, akik úgy gondolták, csak az idejüket pocsékolom, amikor ezekről a problémákról beszélek. De sokan voltak, akik örültek, hogy ezekről szó esik. Megosztottak voltak. De a diplomaosztón látott reakciók azt mondatják velem, hogy sokan egyetértenek.
Lehet, hogy nem minden egyes apró kérdésben, mint például a kapitalizmus leépítése. Tudom, hogy az én gondolataimat sokan szélsőbaloldalinak és radikálisnak érzik, és ezt meg is értem. De azt hiszem, egyre többen osztják a meglátásaimat. Szerintem a kapitalizmus egyszerűen fenntarthatatlan, alapvetően antifeminista rendszer, ami kizsákmányol minden forrást néhány ember meggazdagodásáért.
Egyre kevésbé lehet tagadni, hogy a rendszer egyszerűen így van felépítve és ezt sokan át is látják. Ők felismerik, hogy változásra van szükségünk vagy akár maguk tesznek is valamit ezért a változásért. Ugyanis ha nem lépünk valamit a következő 10-20 évben, a bolygónk lakhatatlanná válik. És ha megnézzük, hogyan beszélgetnek egymás között az amerikai milleniumi nemzedék tagjai vagy, hogy milyen mémek keringenek a neten, akkor láthatunk egy paradigmaváltást abban, ahogy a globális politikáról vagy gazdaságról szó esik. Remélhetőleg érik a változás. Ez egyelőre nekem is új, én sem régóta beszélek így, de bízom benne, hogy mind többen csatlakoznak hozzánk és változást érhetünk el, mielőtt még késő lenne.
- Milyen gondolataid szokták radikálisnak nevezni?
- Igazából csak sokszor kapom meg ezt a jelzőt. Nem tudom, mit választanak ki maguknak mások az általam elmondottakból. Mindenesetre alapvetően antikapitalista és antifasiszta vagyok. Hiszek abban, hogy ökológiai célok mentén kell újraszerveznünk a társadalmainkait. Így megadva a lehetőséget őslakosoknak vagy nőknek, hogy hallathassák a hangjukat. Forduljon meg a társadalom, ne a hatalommal rendelkezőket hallgassuk meg, hanem a legelesettebbeket. Mert csak így érthetjük meg a hatalmat: ha azokra figyelünk, akiknek nincs a kezében. Valószínűleg ez riasztja meg leginkább az embereket. A többség azt gondolja, hogy a változásoknak lassan kell végbemenniük, én viszont azt gondolom, hogy ezzel már elkéstünk.
Amerikában már az a Bernie Sanders is szélsőbaloldalinak minősül, aki ha globálisan nézzük, inkább balközép politikus. Az én meglátásom szerint egy baloldali fordulatra van szüksége a világnak, a közszolgáltatásokat például ki kell vennünk azok kezéből, akik jelenleg irányítják, mert etikátlanul járnak el. És még véletlenül sem arra gondolok, hogy úgy kellene újraszervezni a társadalmakat, mint történt az annak idején Kelet-Európában, köztük Magyarországon is.
Azonban amilyen irányba jelenleg a világ halad, nekem úgy tűnik, hogy nincsen hely a radikális hangoknak a politikában. Ez pedig nagyon ijesztő. Még az USA-ban, a szólásszabadság bástyájában is ez a helyzet. Márpedig ha még egy demokrata elnökjelölti vitán sem lehet erről vitatkozni, akkor hogy lehetne esély ezek megvalósítására?
- Tehát jelenleg egy elnökjelölttel sem vagy elégedett?
- Kedvelem Bernie Sanderst, de nem hiszem, hogy amit ő akar, az elég lenne. Az amerikai rendszerrel nem vagyok elégedett. Népirtásra, kapitalista mohóságra és imperializmusra épül. Az ország teljes átszervezésére lenne szükség, hogy valamilyen változást elérjünk.
- Ért valaha a Corvinuson hátrányos megkülönböztetés a nézeteid miatt?
- Ahogy már mondtam, az egyetemen óvatosabbnak kellett lennem hallgatói közösség vezetőjeként. És ennyire radikálissá is csak az utóbbi egy évben váltam. Nem mondom, hogy valaha hátrány ért a nézeteim miatt, de az is biztos, hogy sokan nem tudták, mennyire radikálisan gondolkozom. A Corvinuson sok múlott az egyéni döntéseken. Ahogy az szerintem Magyarországon mindenkinek ismerős, az egyetemen is egy bürokratikus rendszer működik, amin belül a dolgozóknak meglehetősen eltérő véleményük lehet, illetve valamennyi autonómiával is rendelkeznek. A tanáraink, akik annyi mindent tanítottak nekünk, mindig örömmel hallgattak minket. Nem szenvedtem hátrányt, de maradjunk annyiban, hogy az életem nem feltétlenül úgy néz ki, mint a Facebookom .
- Milyen emlékekkel mentél haza Magyarországról? Mi az, ami nagyon tetszett nálunk és mi hagyott benned hiányérzetet?
- Mivel korábban Kínában és Belgiumban is éltem, ezekkel az országokkal vetettem össze Magyarországot. Nagy különbség volt például abban, ahogy a politikáról beszélnek a kínaiak és a magyarok. Az itteni élményeim frissítően hatottak, mert Magyarországon nem teszik fel az emberek a kezüket, mondván úgysem tudhatunk semmit és semmilyen hatásunk nem lehet a politikára, egypártrendszer van, és ebbe bele is nyugszanak. Magyarországon azért jóval több lehetőség van a vitára, bár a szavak ritkán eredményeznek konkrét cselekvést. A ti országotok ilyen szempontból egy politikai szürkezóna: lehet beszélni a problémákról, még ha nem is úgy, ahogy én tettem, nagy közönség előtt. Én ezzel nem kockáztattam a karrierem vagy a magánéletem, elvégre eljöttem Magyarországról. Akik féltik az egzisztenciájuk, még mindig megtalálhatják az alternatív csatornákat, ahol hangot adhatnak a véleményüknek. Úgy is, hogy ezeket gyakran fenyegeti a kormány és ritkán lesznek tettek a szavakból.
Belgiumhoz képest a társadalmi életet találtam másnak. Ott sokkal több zenét hallottam az utcán, a rengeteg bevándorló mind mást hoz magával. A magyarok mások, jobban szeretik csendesebben, nem annyira kint, mint inkább bent tölteni az idejüket például egy vacsorával, ezért az utcákon nincs akkora élet. Ami persze nagyon is tetszett néha, de mindenképpen meglepő volt.
- Mik a terveid a corvinusos diplomával a zsebedben?
- Egyelőre semmi sem biztos. A párommal hamarosan Svédországba költözünk, de nincsenek konkrét terveim munkával vagy bármi mással kapcsolatban. A jövőben azt szeretném csinálni, amit Magyarországon a barátaimtól tanultam: ez pedig a szervezés és aktív akarok maradni. Nagyon szeretnék csatlakozni egy nemzetközi ökológiai szervezethez, ami a környezeti igazságosságot tűzi a zászlajára, hogy egy egyenlőbb és zöldebb világért küzdjek.
Nagyjából ez az ötletem, de sajnos még semmi konkrétum nincs. Tele vagyok álmokkal, a legreálisabb, hogy továbbra is angolt fogok tanítani. Kommunikációs diplomával valószínűleg könnyebben találok nekem tetsző, jobban fizető állást, aztán meglátjuk, mire használom a szabadidőmet.
A távolból próbálom majd segíteni a magyar barátaimat is, hogy a magyarországi problémák reflektorfénybe kerüljenek. Magyarország fontos pontja az európai projektnek, világszerte többeknek kellene megismernie, hogy mit akarnak a magyarok és mi történik az országban. Nagyon egyszerű ugyanis a nemzetállamokat a kormány mentalitásával azonosítani, hogy azzal az egész lakosságot leírják. De meg akarom mutatni az igazi Magyarországot, ami több ennél. Ezért maradnék továbbra is a szervezési feladatoknál.
- Szóval nem szakadsz el Magyarországtól, még ha nem is térsz vissza. Azt tudjuk, mit üzentél a corvinusosoknak – mit mondanál a többi magyar fiatalnak?
- Tanuljatok meg mindent, amit csak lehet, és mindig olvassátok el a megtanultak kritikáját is. Ne csak az elméletet nézzétek meg, hanem azt is, mi lett annak az eredménye és mit mondtak utána arról mások. Ne csak magoljatok a vizsgákra, mert az egyetem nem erről szól. Tanulnotok kell, hogy szélesítsétek a látókörötöket. És persze fontos, hogy tiszteljétek a tanáraitokat, mert nagyon keményen dolgoznak, de egyáltalán nincsenek megbecsülve.
Jó lett volna, ha nekem valaki ezeket már a kezdetekkor elmondja. És ne felejtsétek azt sem, hogy számít, mit gondoltok. Akármennyire is kicsinek érzitek magatok. Az egyetem nagy előnye, hogy megtalálhatjátok a hozzátok hasonlóan gondolkozókat. Figyeljétek, hogy ki hogyan szól hozzá egyes témákhoz és kezdjetek el felépíteni egy közösséget, ami közös célért küzd. Én ezt tettem, és hihetetlenül szerencsésnek érzem magam miatta.
Galavits Patrik interjúja a 2019. augusztus 3-i Hetes Stúdióban hangzott el.
