Süllyedő hajó - Dési János jegyzete

Azt, hogy a hajó el fog süllyedni, már régóta mindenki tudta. Széltében-hosszában beszélték a fedélköztől a kapitányi hídig.

Ám ennek ellenére senki sem tett semmiféle megelőző intézkedést, mert többen úgy vélték, hogy felesleges a córeszra előleget felvenni. Meg aztán mi van akkor, ha mégsem süllyed el? Többen azon az állásponton voltak, hogy valóban a legjobb az lenne, ha elsüllyedne. Mások szerint már régen el is süllyedt. Pár éltesebb hölgy kikérte magának az efféle inszinuációt – és aljas rágalomnak nevezte az egészet.

Így aztán amikor a hajó valóban süllyedni kezdett, mindenkit váratlanul ért a helyzet. Igaz, akadtak olyanok, akik szerint nem is süllyed, csak így szokott úszni. Süllyed, de csak egy picit, semmi gond nincs. Jó, jó, szügyig ér már a víz, de ez a magyar átok, ez a nép még nem érett arra, hogy ússzon a hajója, itt minden hajó léket kap.

Már csak a hajó tatja állt ki a vízből. Az utasok többsége belefulladt az óceánba. A víz csak jött és jött fel. A tengerben kedélyes cápák úszkáltak és arról vitatkoztak röhögve, hogy előbb a lábát kell-e leharapni a kedves utasnak, vagy a fejét. Fent dögkeselyűk köröztek, nem túl lelkesen, mert kezdtek már jóllakni a könnyű prédával – nem volt különösebb sportértéke egy-egy kisebb májnak, vesének, nyúljás pacalnak.

A túlélők kicsiny csapata közben azzal volt elfoglalva, hogy akkor most együtt próbálják-e a vízre taszítani az utolsó mentőcsónakot, vagy mindenki külön-külön lökjön rajta egyet.

Akik a külön lökésre voksoltak, lassan mind cápaeledellé váltak, de ez nem akadályozta meg az utolsó hírmondókat közülük abban, hogy határozottan marhának, árulónak, bérencnek, ügynöknek, beépített embernek titulálják azokat, akik szerint talán, ha együtt próbálnák meg, sikerülne.

Néhány különpárti elgáncsolta az együtt próbálkozókat, kokit adott a fejükre, erkölcsileg kioktatta, hogy ez ugye nyilvánvalóan nem megy. És amikor nagy döccenéssel mégis megindult a csónak a korlát felé, akkor kiírta a facebookra, hogy nem helyesen használják az ikes igéket – és ilyenektől persze mit lehetne várni. Továbbá szandált visel fehér zoknival, ami teljesen alkalmatlanná teszi arra, hogy kompetens véleményt mondjon mentőboci ügyében.

A kis mentőhajót azonban csak-csak sikerült elindítani a nagy hajó korlátja felé, s közben páran utolsó erejüket megfeszítve próbálták odakiáltani a vízben álló akadékoskodóknak, hogy gyertek már, mindjárt sikerül. Hangjuk el-elhalt a cápák hangos röhögésében, a keselyűk vijjogásában. (Tényleg, miért vijjog a saskeselyű?)

Persze a kritikusok csapatában többen hallották a segélykérő felszólítást. Hiszen válaszolgattak. Hogy kikérik maguknak az efféle szemtelenséget. A hajó most ugyan rossz állapotban van, de ezt a többiek okozták azért, mert nem emelték elég magasra a fejük fölé a mentőcsónakot. És különben is, mindjárt jön a Titanic nevű óriástengerjáró és kimenti az egész csapatot, meg lesz itt kérem mindenki mentve, ne tessék hangoskodni.

Az egyik igen magabiztos, fiatalnak már nem mondható, ezért nevezzük fiatalos hölgynek, kifejtette, hogy persze nyugaton ez már régen nem így van. Ott elektromos csörlőt használnak, amit ezek a bugrisok be se tudnának kapcsolni. Ő már látta ezt többször és el is mondja itt mindenkinek, hogy ilyen szellemi színvonalú társaság nyilvánvalóan nem tud még egy árva mentőcsónakot sem a vízre taszítani és különben is blugy, blugy, blugy.

A hajónak már csak percei voltak hátra. A cápák nyugodtan hátradőltek és kávéjukat kavargatták. Egy dögkeselyű valami ilyesmit mormogott. Tudjátok mi ez: Hajó a ködben.

No és akkor egy jobb egyetemet végzett első osztályú utas annak a véleményének adott hangot, hogy neki nem ezt ígérték. Neki napfény és hálidéj áll a jegyén és ő ehhez tartja magát. Mert polgári jogállamban az a természetes, hogy mindenki tudja a jogait és a kötelességeit. Neki napfény és hálidéj és ezért ő elvárja, hogy elsőként szállhasson be a mentőcsónakba. Bár azt túlzásnak gondolja, hogy az egyik hórukkember nem mosott kezet ebéd előtt már a múltkor se és ő nem is tudja, hogy egy ilyen csólnakba – így mondta, csólnakba – be szabad e másznia egy határozott, értelmes embernek, mint ő, aki tudja, hogy működik a világ.

Ekkor nagy reccsenéssel végkép elsüllyedt a hajó és mindenki a vízbe veszett. Akik közösen próbálták és akik nem. Mind egy szálig.

Pedig már csak pár centi hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön vízbe tenni a mentőhajót.

A cápák megvonták a vállukat és egy tapasztaltabb csak annyit jegyzet meg: Már megint egy piros-fehér-zöld zászlós volt, észrevettétek?

Dési János jegyzete a Hetes Stúdió 2019. szeptember 14-i adásában hangzott el. (Címlapi kép: wikimedia commons)