Szegény szegények

A 444.hu arról ír, hogy egy ideje ismét teljes fordulatszámra kapcsolt az a DFT Hungária nevű cég és céghálója, amellyel kapcsolatban Hadházy Ákos már bizonyította, hogy kamu, értelmetlen, ám a hálónak jól fizető uniós projektek tömegét rendezi önkormányzatoknak, jellemzően magukba fordult kisfalvakban, sivár, leszakadt vidékeken, ahol minden helyi lakos alapfokon többszörösen hátrányos helyzetű.

A szervezők módszere unásig ismert, csak a gyengébb tanulók kedvéért ismételjük el: a cégháló egyik cégének embere bemegy az önkormányzathoz és ajánlatot tesz: ők megírják a pályázatot, cserébe az önkormányzat velük végezteti el a munkát. Ha az összeghatár miatt közbeszerzést kellene kiírni, az összeget kis tételekre darabolják, innentől senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy a helyiek kivel boltolnak. Jöhet a szerződéskötés, és persze a munka jelentős túlárazása, amiből jut is, marad is.

Az áru, amit mindezért cserébe a leszakadók kapnak, nem az a túlbonyolított, cafrangos cifrálkodó cucc. A helyi lakos, akinek fogalma sincs arról, hogy itt most konkrétan az ő uniós pénzét lopják el, sőt úgy tudja, hogy rendkívüli életajándékokban részesül, megtanul életrajzot írni, kosarat fonni, májusfát kitáncolni, egyben anyák napjára edzeni, autót szinte sosem látott településen, Gersekaráton, három órás autómentes napot tartani. Ez olyan mese ugyanis, ahol egy nap három óráig tart, de azért 500 000 forintba kerül, illetve ez olyan mese, ahol az egymilliós nyári zenei gyerektábor négyórás mindössze. A lényeg, hogy az uniós pénzek segítségével a helyi egyed elsajátíthatja a huszonegyedik századba való belépés fortélyait, és közben szerettei körében pompásan szórakozik. 

Persze ez csak amolyan zsurnalizmus, valójában nem tudjuk, hogy az üveggyöngyökkel megszórt helyi vadak mindezt szórakoztatónak találják-e, vagy csak tudomásul veszik, mint az istennyilát nyár végén, vagy azt, hogy a herbal drog ára megint nőtt egy kicsit. A világ már csak ilyen. Régen a kisgazdák hozták választás előtt az üveges uborkát, amit legalább meg lehetett enni, aztán a szocik osztogattak, ha osztogattak, most meg autómentes nap van, sült kolbász nélkül. Torgyán óta a nívó kétségtelenül megzuhant. A szegényember, ha fásultságában egyáltalán van ehhez kedve, elmélázhat azon, hogy az ő nyomorúságában voltaképpen mennyi pénz, lehetőség, sőt választás idején mennyi hatalom van. Ebből ő ugyan sosem részesedik, a pillanatnyi hatalmával élni nem tud, dehát a dolognak pont ez a lényege: addig kell a vadak fejét lenyomni, amíg végső szorultságukban bele nem tévednek a Stockholm-szindrómába. Ott pedig már az ember nem szokta eltéveszteni, hova húzza be az ikszet a választói íven.

Szénási Sándor jegyzete a 2019. március 30-i Hetes stúdióban hangzott el.