Szertartások a középkortól napjainkig

Az előző adásban Nagy Attila Tiborral a nemzeti öntudat kialakulásáról, megőrzésének módjairól beszélgettünk. A politikai elemző elmondta, az identitásérzésünk e formája a 17-18. században a társadalmak átalakulásával vált a legerőteljesebbé. Korábban – tette hozzá – elég volt az uralkodó személye, hogy egy országot, egy birodalmat akár összetartson. A 129. epizódban elsőként azt vizsgáltuk Novák Veronika történész segítségével, hogy a középkorban a hírekhez alig-alig jutó népnek hogyan tudta bizonyítani a király, hogy most éppen tényleg ő a király.

Az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszékének docense elmondta, a legfőbb ok az uralkodásra, az úgynevezett isteni felkentség ténye volt. Erre persze egészen addig hivatkozhatott a király, amíg nem történt például trónfosztás. Vagyis végeredményben mindig erő kérdése volt, hogy ki jutott hatalomra. De utána fontos volt a néppel elhitetni, hogy okkal történt a váltás. Ennek pedig általában rituális módjai voltak. Ugyanannyira volt jelentősége, a király bevonulásának, a megkoronázás módjának, vagy éppen a temetésének.

Novák Veronika hozzátette, a középkorban elsősorban az számított érdemnek, ha valaki a régi szokásokhoz, elvekhez tartja magát, ezért az uralkodók – főleg, ha dinasztia alapítására törekedtek – leginkább a felmenőik módszereit követték.

Az interjúban említett szűkös információmennyiség, amivel az átlagember, távol a királyi udvartól gazdálkodhatott sokszor arra sem volt elég, hogy felismerje az uralkodó, ha az mondjuk szembe jött vele. Többek között ezt a problémát megoldandó is készültek viszonylagos gyakorisággal portrék a királyokról, királynőkről. Ezeknek a festményeknek azonban még további feladataik is voltak. Erről, valamint az uralkodói portrékra vonatkozó szabályokról beszélgettünk Mertus Ágnes művészettörténésszel.

A Szépművészeti Múzeum munkatársa arról mesélt, hogy milyen királyi attribútumoknak kellett megjelenni a portrékon, azon túl, hogy az uralkodót a lehető legnagyobb pompában ábrázolják. Hozzátette, már az ókorban igyekeztek megörökíteni a fontos tisztséget betöltőket, elsősorban szobrokon, de aztán a kereszténység megjelenésével ez a szándék eltűnt. Csak lassan jelent meg újra, amikor már gyakorlati feladata volt, például azért készült egy hölgyről festmény, hogy elküldhessék azt a királynak, aki ennek segítségével döntötte el, hogy lesz lánykérés vagy sem.

Mertus Ágnes elmondta, a protokolláris célok mellett nagyon fontos volt valóban az is, hogy a nép számára ismert legyen az uralkodó, ezért a képek másolatai a megfelelő közhivatalokba is elkerültek.

Persze nem mindenki olyan szerencsés – már ha az szerencse –, hogy uralkodónak születik. Vagy konkrétan annak, ami lenni szeretne. A legtöbben arra törekszünk, hogy a hozzánk közelállónak vélt csoport részévé válhassunk. Ez persze nem mindig olyan könnyű feladat. Sőt, bizonyos esetekben konkrét feladathalmaz elvégzése szükséges hozzá. A beavatási szertartások éppúgy jelen vannak a természeti népeknél, mint a modern társadalmakban. Simon Zoltán pszichológus arról mesélt, hogy miért van rájuk szükség, egyáltalán szükségesek-e. Szerinte ezek a szokások általában bizonyos életkorhoz kötődnek, általában a kamaszkorban, korai felnőttkorban erős a vágy bennünk a csoporthoz tartozás iránt, illetve hogy az alapján osztályozzunk embereket, hogy tagjai-e valamilyen tömörülésnek.

Egy bizonyos csoport tagjává válni pedig azért követel meg akár szélsőségesen nehéz feladatokat is, hogy a tagok értékesnek érezzék a tagságot, tette hozzá a pszichológus.