Tolvaj Zoltán: Lábtörlő Blues

A kortárs magyar irodalomnak jellegzetes és megbízhatóan jó minőségű költője Tolvaj Zoltán, akit négy és fél évvel ezelőtt láttunk vendégül Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban, ahol Szegő János beszélgetett vele, és a szerző a stúdióban több versét is felolvasta. A mai naptól kezdve ezek közül kettőt – az adott hangsávok lejátszás gombjaira kattintva – itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak, amelyek közül a második Weöres Sándor Bóbita-versének jóval megérleltebb átirata, mint az elsőre látszana; az első pedig hasonló költői megérleltséggel sűríti versbe az alkotó nyitott emberi életformájával szerzett léttapasztalait.

 

 

A versek eredeti, írott változata:

Tolvaj Zoltán: Lábtörlő Blues

Szeretném, ha nem lennél közel.
Jó volna megmaradni szilárd kaméleonnak.
Szar itt ülni a Klauzálon harmadszor is,
az egyre sűrűbb sötétben, kihalt utcák
kereszttüzében. Sehol se ég a lámpa.
Hallom a sok sikolyt, eltévedők
gégehangját, szaglászom a taxibelsőket,
de nem szállok be egyikbe se. Sok
bekólázott szarkaláb, mennyi salak,
mennyi csúsztatás. Csapódnak az ajtók,
elnémulnak a házak. Minek itt dideregni.

Hiába utálsz, nincs elég információd.
Nem kell szószedet az élethossznyi
ábrándkergetéshez. Csak egyszer,
egyetlenegyszer légy kiszolgáltatott,
kóstolgatva kilúgozott jelenléted. Egy
órára maradj ép a vesztegzári csendben.
Hozd vagy vidd, de ne terjeszd a semmi-hírt,
a freskók rétegei alatt semmi sem szeretetállagú.
Üres poligonok, kanyon és andezit. Hajnalra
eljutunk a sajnálatig. Ibolyántúli kábulat.

Kószálok félregyalulva. Nem messzire,
csak ide. Fölöttébb gyanús. Sakálként
üvöltő amigdalám előérzete, mennyi titkot
tartasz: fapofám rá a tanú. Adsz így is
az Úristennek elég gyönyört, bár én
keveset érzékelek belőle. Szégyellem
kikövetelni lobogó meztelenséged.

Persze, mit ígérjek. Szózat, ige, litánia
a valósághoz nem férhet. Tudod, hogy
jól mosogatok, csöndben leszűrök két
kilónyi mocskos macskaalmot, halkan
terhelem a parkettát, puhán cipelem
tohonya súlyomat, tapintattal létezem,
akár egy vak, aki lát, idegesen motoszkálva,
a fal mentén kitapogatva az irányt. Perverz
vagyok, ingerhiánytól szelíd. Egyetlen
vívmányom, hogy a lehető legképtelenebb
helyzetben fél kézzel meg tudok gyújtani
egy szál gyufát. Becsúsztatom ajtód alá
a cetlit: kérlek, délben ébressz. Itt heverek
túloldalt, a lábtörlődön megtalálsz.

 

Tolvaj Zoltán: A tündér metamorfózisa

bóbita bóbita táncol
filcboa csüng a nyakában
tanga dagasztja szemérmét
krómkarikák ajakában

bóbita bóbita szexi
ujjaival fuvolázik
körben az ördögök ülnek
zsebhokizó paparazzik

bóbita bóbita narkós
dús acetonszagot áraszt
bárkivel elmegy a cuccért
megteszi bármit ajánlasz

bóbita bóbita bűnbán
húslila térde a rácson
fázva rodáz a blahánál
gazdag idén a karácsony

bóbita bóbita kámfor
zajtalanul jön a mentő
mária szív a volánnál
bóbita pulzusa megnő

bóbita bóbita bólint
nincs akivé ne fajulna
felnyög a túli szerájból
bóbita bóbita hulla