"Úgy éreztem magam, mint egy szuperhős" - a skizofréniáról

Dani 25 éves volt, amikor a diplomavédésének ideje környékén előjöttek nála a skizofrénia tünetei. A betegség fiatal felnőttkorban alakul ki az esetek többségében. Dani akkoriban nagyfokú stressz helyzeteket élt át, 17 év távlatából pedig már látja, hogy nem mást, mint önmagát és az egészségét áldozta fel diákként a siker oltárán. Ez egyszerre egy kereszt és egyszerre egy kegyelem - mondja Dani. Ha akkor nincs ott az a pofon, akkor nem azt az utat járja be, amit ma a feleségével, és nem tudnak ennek a sok embernek segítséget nyújtani.

Az egész élethelyzetet, ahogy belekerült a betegségbe, ahhoz tudja hasonlítani, amikor egy örvény hirtelen lerántja az embert a mélybe, és csak viszi, viszi, és mikor már olyan mélyen járt, ahonnan nem lehet lejjebb kerülni, dobbantott egyet és a felszínre került. Élete legmélyebb pontján volt egy pszichotikus epizód során, amikor összeomlott az egészsége, romokban hevert a szakmai és anyagi élete, ahogy fogalmaz, életének minden mozaikdarabkája színesről szürkére és feketére váltott. Ekkor mondta azt magának, ez nem a zsenialitás mellékhatása, nem is egy varázslat, hanem egy betegség, amivel szembe kell nézni, és amivel foglalkozni kell. Ekkor jött meg a betegségbelátása. Akik ugyanis skizofréniával élnek együtt, azokra jellemző, hogy hosszú távon nem tekintik betegnek magukat. Dani itt tette le a küzdelem részét, és itt kezdte el keresni az utat, hogy miként tud a betegségével együtt élni és kezelni azt. Innentől teljesen új paradigma mentén kezdték el vezetni az életüket Dórival, ami szerint mindent a lelki- és testi egyensúlynak, az egészségnek vetnek alá: munkát, sportot, hobbit, minden tevékenységet. Fel lehet állni a legmélyebb pontról is, ők is apró lépésekben, hosszan építgették az új életüket, és tesznek érte minden nap, hogy ez az egyensúly megmaradjon. Azóta is voltak és vannak persze billenések és epizódszerű élethelyzetek - lelki gödrök -, de a kezelésnek és az új paradigmának hála, ezeket már tudják kezelni.

A változás egy nagyon huncut dolog - mondja Dani. - A változás természete  olyan, hogy vagy jön, és felülünk a hullámra és együttműködünk, magunk változunk, vagy az élet rákényszerít minket. Sokkal jobb az, amikor önmagunktól változunk.

Első epizódja után Dani közel másfél évig élt mély depresszióban. Ebből az állapotból csak a feltétel nélküli bizalom segítette kijönni, amit a szerettei iránt érzett. Dóri ezt megerősíti, “könnyű” dolga volt vele. A betegség során a kapcsolatuk rengeteget fejlődött, hiszen olyan önismereti úton mehettek végig, ahol a feltétel nélküli elfogadást, a nyitottságot teljesen megtapasztalhatták.

Rengeteg tanultunk belőle, igyekszünk a pozitív oldalát hangsúlyozni mindennek, és nagyon fontos volt, hogy együtt jártuk végig az utat - mondja Dóri. - Úgy éreztem magam, mint egy szuperhős.

A pszichotikus epizódok Daninál enyhébb esetben néhány hétig, szélsőséges esetben hónapokig tartottak. Az egész egy szárnyalással indul, minden rózsaszínnek hat, heuréka élmények váltják egymást, egységélménye van a természettel, érteni véli a madarak énekét - tehát csodálatos élményekkel is jár. De aztán mindig történik valami apróság, amiért önmagát kezdi okolni. Azért történt valami rossz, mert például zöldségleves fogyasztásakor nem a répát, hanem a zöldborsót tettem a kanalamra. És ekkor beindul az önostorozás. Az epizód során mintha virtuális valóság venné körül az embert, új érzékszervekkel és érzékhatásokkal, olyan élmény anyagot kapva, mintha a korábbiakban látott filmeket élné át a valóságban. Mintha a tudatalattijának ajtaja kinyílna, és mindenféle információ zúdulna ki rajta. Ezeket nagyban befolyásolja, hogy előzőleg milyen élményeket szerzett, így köthető a realitáshoz az epizód. Éppen ezért Dani csak úgy néz filmeket, ha előtte Dóri már megnézte. Ezért nem járnak moziba sem. A thrillerek, fantasy filmek, a valóságot borító filmek mind megterhelőek a számára, ahogy a mélylélektani filmek is. Ezek után több órába telik, mire újra embernek érzi magát. A pszichotikus epizódoknak természetesen vannak előjelei is. Dani belső élményeiből kívülről semmi nem látszik. Azt lehet észrevenni, hogy megváltozik Dani viselkedése, magába zárkózik, befelé figyel, keveset beszél, elhanyagolja az alapvető szükségleteit, alvásproblémái lesznek, álmatlanság, rémálmok gyötrik. Belülről pedig mintha szuperhőssé válnék, valami varázserőm lenne, ami táplál napról-napra, ezért nincs is igényem az alvásra - meséli Dani. Fontos, hogy ha az ember előjeleket tapasztal, ne várja meg, amíg mélyre kerül a folyamat, még aznap szóljon a kezelőorvosának, aki be tudja állítani a megfelelő terápiát. Ilyenkor még van esély, hogy elkapjon valaki, mielőtt leránt az örvény, mert ha már lerántott, tízszer, százszor nehezebb feljönni - de az sem lehetetlen.

Mióta elkezdték az érkényítő munkát, érezhető a változás. Bíznak abban, hogy az a folyamat, ami tőlünk nyugatabbra évtizedekkel ezelőtt lezajlott a társadalomban, az itt is elindult, és hálásak, amiért részt vehetnek benne. Rengeteg visszajelzést kapnak a sorstársaktól, de még a betegséggel nem érintett emberektől is. Segítséget is ugyanilyen sok ember kér tőlük, akiknek örömmel segítenek a tapasztalataik megosztásával. Jégtörő csákány tetején csücsülünk Dórival és a néhány sortárssal, aki a maga területén teszi a dolgát - fogalmaz Dani.