Ideje fellépni a lengyel és a magyar vezetés ellen
Románia miatt lassult le a Lengyelország és Magyarország elleni eljárás az EU-ban. A kormány rabszolgatörvénye miatt érheti vád a magyarországi gyárakat. Nemzetközi lapszemle.
Románia miatt lassult le a Lengyelország és Magyarország elleni eljárás az EU-ban. A kormány rabszolgatörvénye miatt érheti vád a magyarországi gyárakat. Nemzetközi lapszemle.
Nem engedték be a Suzuki esztergomi gyárába az ellenzéki képviselőket, akik azután indultak oda, hogy az országgyűlés hétfői plenáris ülésén kivonultak a Parlamentből.
A kormányfő nem mert elmenni a parlamentbe, tudta, hogy nehéz dolga lett volna a tavaszi nyitóülésen, ha felszólal – nyilatkozta a Klubrádiónak Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője. Szerinte az ellenzék decemberi akciója óta a Fidesz nem tud a parlamentben parádézni, de a rezsim ellenfeleiként sem mennének túl a múltkori szinten.
Kürty Sándor Széchenyi-díjas üzletember kiállt a médiában etikus hackerként emlegetett fiatal mellett, aki feltörte az egyik mobilszolgáltató rendszerét. A Klubdélelőttnek nyilatkozott arról, mit gondol az ügyről. A műsorban szó volt még tudományról, játékról, lebegésről és egy nagyon sok nyelven beszélő magyar gyökerű világegyetemistáról is.
„Egy-egy táborban több ezer ember van, akiket a lábuknál fellógatva árulnak, mint a tyúkokat, hogy elvigyék őket rabszolgának.”
Tibeti zászló kitűzésére buzdít a Tibetet Segítő Társaság. Valaha fideszesek is lelkesen lobogtatták, most nem tűrik.
Az elit viselkedése, az elitbe kerülés esélyei, vidékiség és pestiség volt a Konkrét témája.
Százezrek tiltakoztak szombaton Barcelonában, mert perbe fogtak 12 katalán politikust a 2017-es elszakadási kísérlet miatt
Hihetetlen, hogy a Fidesz egy majd százéves, megbecsült emberrel is szórakozik. Az ellenzéknek ötlete támadt.
Mit kell rejtegetned? - kérdezi az Európai Bizottság első alelnöke Orbán Viktortól. Éheztetik a menekülteket a magyar hatóságok. Európában már lejáratta magát az amerikai külügy. Nemzetközi lapszemle.
A kortárs irodalom napokban elhunyt egyik legnagyobb figurájáról, Tandori Dezsőről szól majd a Café Péntek első része. Aztán a filozófusok éjszakája és majdnem ismeretlen művészek jönnek.
Bizottság liget újratöltve, Makovecz, a kutató és az új csillaghegyi fürdőkomplexum. Témák az Utcafrontból.