Washingtont aggasztja a magyar külpolitika
Egyelőre nem látszik, hogy mikor fogadná az amerikai elnök Orbán Viktort. A szövetséges akkor jó szövetséges, ha tartja magát az ígéretekhez.
Egyelőre nem látszik, hogy mikor fogadná az amerikai elnök Orbán Viktort. A szövetséges akkor jó szövetséges, ha tartja magát az ígéretekhez.
A mai kakaó- és csokoládé univerzum történetéből porciózott a Merőkanál, a csokisuli végén pedig jutalomfalatot osztott.
Egyre gyakrabban lesz hőség Budapesten, a jelenség következtében pedig 15-30 százalékkal is nőhet a halálozási arány az ilyen napokon – állította Ürge-Vorsatz Diána, klímakutató. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület alelnöke szerint a klímakatasztrófa nem egy jövőben zajló dolog. Egyre több intő jel utal arra, hogy a folyamat gyorsabb, mint korábban gondoltuk.
Több mint ezren vettek részt az Akadémiai Dolgozók Fóruma által szervezett tüntetésen és élőláncban az MTA-nál kedd délután.
A magyar tudomány szabadsága már a külföldi sajtót is izgatja. Soros György már Amerikában is célkeresztbe került. Kényes helyzetben vannak a francia szocialisták. Témák a világsajtóból.
Az Egyesült Államok óriási külpolitikai hibákat követett el, ezért nőtt az Amerika-ellenesség és az oroszok befolyása a térségünkben – mondta a Reggeli Gyorsban Gyarmati István.
Mennyire mitologikus és infantilis az a nemzeti önkép, amelyet úgy tűnik, a pillanatnyi politikai hatalom kifejezetten favorizál? Veszélyes-e ez a kisebbségekre?
A régmúltat látjuk, ha csillagot nézünk, de arról nem sok fogalmunk van, milyen csúnyán beszéltek róluk a múltban.
Az Egyetemi Színpad mai nyomait kereste Panxnotded Miklós.
Számos ország példája bizonyítja, hogy ott sikerült megfordítani a népességfogyást, ahol a kormányok nem tettek különbséget a megszületendő gyerekek között.
Milyen mellék- és főnevekkel határozható meg az orbáni rezsim? Választási autokrácia? Hogyan élhetünk a jogainkkal egy ilyen államban? Válaszok a Konkrétban.
Megújult a Klubrádió honlapja. Nem született kétfejű zebra az óbudai istállóban, de a magyar rónákon régóta nyargalászó egzotikum mintázata sokat gazdagodott. Ellenőrizzék!