Vendégeink, témáink:
- Két mérkőzésen van túl a magyar labdarúgó válogatott az Európa-bajnokságon, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész világ csodálva figyelte a telt házas, több, mint 60 ezer nézővel megtelő Puskás Arénát a mieink első két meccsén. A portugálok ellen is sokáig tartotta magát a csapat, ám az első kapott gól után összeomlott (0-3), a világbajnoki címvédő Franciaország elleni 1-1-es bravúrdöntetlen viszont újra az öt évvel ezelőttihez mérhető focilázat indított el az országban. A mieink eddigi szerepléséről és az EB többi történéséről Marosi Gergely sportújságíróval beszélgettünk.
- A műsor második részében folytattuk olimpiai felvezető sorozatunkat, melyben ezúttal egyik állandó műsorvezetőnk, Farkasvölgyi Gábor mutatkozott be a hallgatóknak. Faga gyerekkorában kajakozott, így nagy álma válik valóra azzal, hogy a tokiói olimpiáról ő fogja közvetíteni a kajak-kenu versenyeket, amelyek ezúttal is magyar sikereket hozhatnak, de egy másik kedvenc sportja, a kosárlabda most debütáló 3x3-as változatának mérkőzéseit is közvetíti majd. A beszélgetésben kitértünk a magyar kajak-kenu válogatott esélyeire, és a kajak-kenu egyre sanyarúbb olimpiai helyzetére is.