Maradtunk Szicíliában és Taormina után átautózunk Cefalúba, ebbe az időszámítás előtt 300 körül már lakott településre Sylvester Ádámmal.
Csodás Zsolnay kerámiával díszített, ritka különleges műterem-épület a Mai Manó Ház a Nagymező utcában, amiről Kelecsényi Kristóf beszélt.
Új sorozatot indítottunk, amelyben Gottdank Tibor építészeti kutató építész dinasztiák történetével ismertet meg bennünket – a Pollack családdal kezdtünk.
A Népliget megújítása legalább egy évtizedes program, de végre legalább most elkezdődik – Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze volt a vendégünk.
Folytatódott egy másik sorozatunk is, Torma Tamás utcasétái, ezúttal a Ménesi út építészeti és kultúrtörténete volta téma.
120 évvel ezelőtt tették le a Pecz Samu tervezte Nagyvásárcsarnok alapkövét. A város egyik turistacsalogató épületéről beszélt Kozár Alexandra.