Az egyetemek csak papíron akadálymentesek

Papíron minden adott, hogy a mozgássérültek úgy tanulhassanak egyetemen, mint bárki más, de a valóságban ez nagyon nem érvényesül. A törvény ugyan garantálja az akadálymentesítést, ám a legtöbb helyen még mindig azzal szembesülnek a kerekesszékesek, hogy nem tudnak eljutni a tantermekbe, könyvtárakba, ebédlőkbe, klubokba, rendezvényhelyszínekre. Mégsem tudni arról, hogy milyen ütemben, hogyan akarna javítani ezen az állam – írja a 444.

Kezdetleges lépésekkel ugyan igyekeznek az intézmények kedvezni a mozgáskorlátozottaknak, de megfelelő számú felkészült apparátust, valamint elengedhetetlen hátteret nem tudtak kiépíteni.

„Reggel a lépcsőjárón felvitték, majd délután lehozták, elefántcsonttoronyban volt napi 4-6 órát, még szerencse, hogy el tudott menni mosdóba egyedül” – idéz a portál egy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) új kutatásában megszólaló interjúalanyt. Ebben olyan egyetemi dolgozókkal beszélgettek, akik évek óta ezzel a területtel foglalkoznak.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a legtöbb egyetemi épület műemléknek számít, ahol a törvény csak részleges akadálymentesítést tesz lehetővé. A kutatásban megszólaló szakértők nagyrészt úgy látják, a századfordulós épületeket is lehetne akadálymentesíteni, de túl kevés pénzt szánnak erre. Persze vannak olyan épületrészek is, amiket többször felmértek, és arra jutottak, hogy ilyen szempontból menthetetlenek.

Jobb híján próbálják olyan helyre szervezni az órákat, amit az érintettek könnyebben meg tudnak közelíteni. Gyakori az is, hogy maga a terem akadálymentes, de képtelenség időben átérni egyik helyről a másikra. Ilyenkor segítenek megtervezni az útvonalat, vagy mobil rámpát használnak, ha kell. Van, amikor képtelenség eljutni a gyakorlat helyszínére, vagy nagyon macerás, és sokba kerül.

Akadályozó tényezők:

- távolság az otthon és az egyetem között,
- a tömegközlekedés sem mindenütt akadálymentesített,
- személyi segítők hiánya.

Az egyetemeken úgy látják, ezt a problémát nem nekik, hanem az államnak kellene orvosolnia széleskörű szociális szolgáltatással.

A 2020/21-es tanévben 3259 fogyatékossággal élő diák tanult a felsőoktatásban, közülük 291-en voltak mozgáskorlátozottak. Ehhez képest a társadalomban becslések szerint 5-8 százalékra tehető a fogyatékossággal élő emberek aránya.

 

Fotó: Pixabay

Ráadásul ezek a hallgatók sokkal könnyebben morzsolódnak le: ha be is jutnak, a sok nehézség miatt előbb-utóbb kiesnek.

A tanulmány egyik szerzője, Markos Balázs szintén kerekesszékes. Néhány éve az ELTE jogi karán élte át a mozgássérült hallgatók nehézségeit. Az egyetemi segítő legfeljebb heti egy-két alkalommal ért rá, ezért folyamatosan az édesanyjára volt utalva. Ő persze nagy segítséget jelentett számára, de a többi diákkal ellentétben kevésbé tudott függetlenedni a családjától.

Ahogy 2018-ban elmondta, részben a sok-sok akadály miatt döntött úgy, hogy inkább Hollandiában tanul tovább. Groningeni lakását az önkormányzat segített felszerelni a számára szükséges eszközökkel, az egyetemen a régi és új épületek is teljesen akadálymentesek.

Az oktatókkal viszont nem mindig egyszerű.

„Na, hát itt vannak a legnagyobb hiátusaink. Vagy túlzottan támogató, és túlpátyolgatja – vagy nem akar tudomást venni róla, azt mondja, hogy tanulni kell, és kész. Egyik se jó”- idéznek egy szakértőt. Általában a kedvezmények és felmentések körül alakulnak ki viták. „Vannak szkeptikus oktatók, akik nem értik a többletlehetőséget és a filozófiáját sem, nem értik, hogy itt a hátrányokat bontjuk le, és nem plusz lehetőséget adunk(...)”

Van, hogy hosszan kell egyeztetni a tanárral, és muszáj bevonni az esélyegyenlőségi irodát is. Vannak, akik nem túl rugalmasak, egy földrajzszakos diáktól például elvárták, hogy ha teljesíteni akarja a tantárgyat, tanulja meg használni a GPS-t. Ez viszont megoldhatatlan volt számára, hiszen nem úgy mozog a keze, mint egy átlag diáknak. Előfordul, hogy ilyenkor egészen a dékáni hivatalig kell menni.