Semjén egészségügyi módosítót adott be
13/06/2024 09:01
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A salátatörvényről nem egyeztettek a Magyar Orvosi Kamarával.
Hétfő hajnalban Semjén Zsolt beadott egy 91 oldalas módosító javaslatot, amit kivételes eljárásban tárgyalt az Országgyűlés, és kedden már szavaztak is róla – írja az RTL.
A csomag több egészségügyet is érintő törvényt is módosít, de a salátatörvényről nem egyeztettek a Magyar Orvosi Kamarával. Végül 136 igen, 23 nem és 21 tartózkodás mellett kedden a kormánypártok megszavazták a módosításokat.
A törvény tartalma:
- az állami kórházakban egységes beléptetési rendszert vezetnek be, hogy ellenőrizni tudják, hogy az alkalmazottak betartják a munkaidejüket. Ehhez videókamerákat is használnak majd,
- a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokat kiterjesztik a 18 év felettiekre is, amit Pintér Sándor belügyminiszter írhat elő,
- a kórházban hagyott csecsemők könnyített örökbefogadása,
- gyógyszertámogatások,
- októberben a fővárosban is bevezetik az új ügyeleti rendszert.
Az ellenzéki pártok képviselői kifogásolták, hogy szinte egyáltalán nem volt elég idejük alaposan tanulmányozni a hosszú javaslatot, és az is felmerült, hogy a különböző döntésekhez honnan veszi majd a kormány a szükséges forrásokat.
Az orvosi kamara szerint jelenleg jól működik Budapesten a 24 órás ügyeleti rendszer, ezért semmi értelmét nem látják a változtatásnak.