Tüntettek a taxisok
17/12/2024 17:02
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Adócsökkentést és létszámstopot szeretnének elérni.
Békés demonstrációt szervezett ma a Taxisok Érdekvédelmi Szakszervezete a Hősök terére, ahonnan később átvonultak az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Fővárosi Önkormányzat épületei elé.
A választás azért ezekre az épületekre esett, mert a szakszervezet, Kiss Ádám elnök elmondása szerint hónapok óta próbál egyeztetni a hivatalokkal, és bár azt mondják nekik, tárgyalnának velük, időpontot sosem kaptak. A taxisok elsősorban adócsökkentést és létszámstopot szeretnének elérni, mert szerintük a jelenleg hatályos intézkedések miatt egyre rosszabb helyzetben vannak a taxisofőrök.
Az alanyi adómentesség (AAM) azonnali emelését követeljük, az EU által már tavaly nyáron jóváhagyott 18 millió forintos összegre – írták a szervezők a tüntetés Facebook-eseményének leírásában.
A szakminisztériumtól azt követelik, hogy ne hagyják ki a törvényalkotás folyamatából az érintetteket, például vonják be a taxisokat, mentősöket, a közlekedésben hivatásszerűen résztvevőket az új KRESZ kialakításába. A fővárostól, hogy ne csak a parkolási díjakat emeljék, hanem mindenki számára tegyék élhetővé a várost, a Belügyminisztériumtól, hogy a rendőrség közreműködésével tegyen rendet a városban.
Megjegyezték: "Mindaddig hallani fognak rólunk, amíg egy több ezer budapesti család megélhetését biztosító szakma, egy turisztikai húzóágazat vállalkozóinak és dolgozóinak javaslatai süket fülekre találnak."