A pápa látogatásával elégedetleneknek, a fanyalgóknak pedig tudomásul kellene venniük, hogy Péter utódának, Krisztus földi helytartójának nem feladata, hogy eltávolítsa a hatalomból az Orbán rezsimet, nem neki kell elvégeznie a mi munkánkat, de látogatásával minden jó szándékú ember hitét és reményét képes megerősíteni, ha másként nem, hát azzal, hogy világossá teszi: ami ma Magyarországon történik az homlok egyenest ellentétes a keresztény értékekkel és célokkal.

A hétköznapi nyelvhasználat is reformért kiált. És következetességért. Ugyanis az egyelőre még honos "hideg" szavunk "nem-magyar"-ra váltása, vagy a langyos helyett a "félig-meddig magyar" használata, a hűvöst leváltó „többé-kevésbé-nem-magyar” megoldások pontosabban mutatják meg helyünket abban az ordas világban, az újra csendes Európában, ahol ég a napmagyartól a kopár szik sarja, ahol egyes-egyedül honunk képes a bátor kiállásra a belorusz függetlenség mellett.

Nehogy már Petőfi a MELEGEK istenére kezdjen el esküdözni, vagy a Magyar vagyok című versében nehogy azt hirdesse, hogy MELEG vagyok!

A minimum minimuma lenne, hogy az MTA nem biztosít helyet tudománytalan, a kóklerség legveszélyesebb terepein mozgó "szakemberek" kitüntetéséhez.

A XX. század elején patkányok rágták a nemzet testét, meg paraziták, amik ellen – méretük miatt – hatékonyan lehetett védekezni... Napjainkban viszont "egy nemzetek elsorvasztására kifejlesztett vírussal" kell megküzdeni, ami kicsi, kisebb, mint Gyuri bácsi. E változások jól demonstrálják azt a miniatürizálási folyamatot, amellyel szemben csakis rendkívüli, teljeskörű és időben nem korlátozott felhatalmazással képes minket megvédeni az, aki a szankciók káros hatásaitól is megóvta a nemzetet, konkrétan egy előre (felfelé) mutató infláció jótékony ernyőjével fedte le a lakosságot.

Bíztam benne, hogy nemcsak színvonalas közhelyeket hallhatunk tőle. Hogy a menekültekkel való szolidaritásának azzal ad hangsúlyt, hogy lemegy a magyar-szerb határra megnézni, hogy miként bánnak nálunk a menedékkérőkkel. Halványan reméltem, hogy felkeresi Iványi Gábor hatalom által nyomorgatott és üldözött keresztény egyházát, hogy ellátogat az országnak abba a szegletébe is, ahol mélységesen mély nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek, mindenféle állami segítség nélkül emberek tíz- és százezrei.

A turul maradt, magyarázat alatta QR-kódba rejtve, a Hegyvidék pedig tovább cipeli szégyenmadarát, mert ezen a helyen a turul kizárólag a szélsőjobboldalnak, a nyilasoknak, a zsidókat lemészárlóknak az emlékszobra, aki nem hiszi olvasson Zoltán Gábort. Mondjuk az Orgia című regényét. Ez az a helyzet, amikor a Fidesz és személyesen Pokorni polgármester, nem összejátszik a szélsőjobbal, nem összekacsint velük, hanem eggyé válik a Turul Szövetség utódszervezeteivel.

Finnország 1340 km hosszon simul orosz testvéreinkhez. A régebb óta NATO-tagország Norvégia, Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország számára összesen mintegy 1232 km zöldhatár (télen fehér) áll rendelkezésre a disszidensek illegális migráltatásához – mondhatnánk, nagyjából ugyanannyi, ha tévesen, geográfiai megközelítésben vizsgálnánk a kérdést.

A spin diktátorok rendszerében vagyunk kénytelenek élni. A spin diktátor kb. azt jelenti, hogy a vezér,  miközben állandó "harcban áll" az Európai Unió demokráciára épülő világával, aközben a "nemzet" megmentője, a populista szólamok vezérszónoka. 

Orbán jó példával jár elől, hisz ő már javában megkezdte a szentélyek bevételét: egyfelől akad egyház, amelynek a szentélyét a legdurvább hatalmi eszközökkel törekedett megsemmisíteni, s az érintett egyház egyházi státuszát megvonni, működését hatalmi-diktatórikus eszközökkel ellehetetleníteni, saját szájilag köpve le az Alaptörvény alábbi, viccesnek szánt tételét: "Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek.”

A kordon alkalmas továbbá valódi és virtuális építési terület elkerítésére, megfelelő rendőri készültség esetén. A védősisak viselése éppúgy parciálisan kötelező, mint járvány idején a maszké brazil elnökkel ölelkezés közepette.

Orbán és kormányzó társai mintha csak transzcendens térképként tartanák maguk előtt Lorenzetti munkáját, A Jó és Rossz kormányzás allegóriája és hatásai c. freskót.

1957 elején az ország elutasítja Kádárt, az oroszokat, a forradalom leverését. Meg az is biztos, hogy több százezer embert nem lehetett kivezényelni a Dózsa György útra, néhány tízezret talán, de a tömeg javarészt magától ment oda.

Nem tudjuk, mit gondolt Katalin, amikor világi kegyelemben részesíttették vele a molotovos robbantót, bár az ő esetében már ennyi feltételezés is túlzás. Beosztását tekintve ugyanis nem feladata neki a töprengés – amíg a hazában nem ragyog minden ablak, addig nem ülhet a babérjainkon, és még a monogrammal ékesített fülbevalórend sem nincsen megalapítva.

A Kádár-rendszerben a vezető kulturpolitikusok osztályozták a szerzőket és műveiket támogatott, tűrt és tiltott kategóriákba. Ma ismét virágzik ez a kategorizálás. A piszkos munkát pedig a hatalom által manipulált piac elvégzi el.

Vegyük észre, hogy az "Apokalipszis, most" gigantikus projektjében élünk. Ez nem azt jelenti, hogy van valahol egy titkos tárasaság, amelyik ezt így eltervezte, még csak azt sem jelenti, hogy egy szakállas bácsi valahol messze fönt ily módon bünteti az emberiséget. Ennek kétségkívül egyik eszköze, hogy kitermeltük a modern világ sámánjait, a mindentudó polihisztorokat.