Mérgelődjetek csak a Csurka-szobor miatt (is) - Dési János jegyzete
"Csurka István egykori író, később antiszemita politikus halálával a csurkizmus nem szűnik meg – írtam 2012 februárjában, Csurka halálakor. Jó, ebben igazam lett. De hogy tulajdonképpen állami ideológiává küzdi fel magát ez a nyálkás, rasszista eszme, azt azért nem hittem akkor."
Egy fekete – Józsa Márta jegyzete
A Black Friday az a nap, amikor a boltokban csak az eladók fejében működik a racionalitás, a vásárlók zöme elveszíti a kontrollt, és még az is konzumidiótává válik. Józsa Márta gondolatai fogyasztásról, kávézásról és Trumpról. Fekete péntek, fekete leves, Fehér Ház.
Nem lehet félreállni - Hardy Mihály jegyzete
Nehezen érthető és még nehezebben fogadható el mindaz a maszatolás, amit a Tisza Párt európai parlamenti képviselői művelnek Ukrajna ügyében.
Üdv itthon Szájer Józsi – Selmeci János jegyzete
És nem baj, ha így volt, és nem attól lesz rosszabb hely az ország, sőt, ha létezik megbocsátás, és Szájer József közpénzért gondolkodik Európa jövőjén, attól viszont még lehet, ha a választási kampány jegyében születik egy újabb, valamilyen kisebbségi csoportot diszkrimináló törvény.
Ungarische Wunderwaffe - Hardy Mihály jegyzete
Csak egy apró, de cseppet sem mellékes körülmény: amikor Varga Mihály ismertette a jövő évi költségvetés számait, amit 397 forintos euro-árfolyammal kalkuláltak, már rég nem volt igaz.
Járjatok - Szénási Sándor jegyzete
A Tiszát támogatók jelentős része szerintem nem gondolja, hogy Magyar Péter feltétlenül jó ember, hogy nincs baj az indulataival, vagy némi pökhendiséggel. Azt sem hiszik feltétlenül, hogy ez a villámgyorsan felépült alternatíva nem omolhat be, vagy a hatalom nem verheti szét.
A sértett elit nem érti – Kárpáti Iván jegyzete
A minap Romániában egy fasiszta TikTok-celeb nyomta le a többieket az elnökválasztás első fordulójában. A nyugati világ progresszív elitje voksolásról voksolásra meglepődik, pedig ugyanazt a hibát követték el óceánon innen és túl.
Aki bele mer nyúlni a közösbe - Dési János jegyzete
"Mint közismert, a XII. kerület, amelynek egykori emberarcú polgármestere korábban azt mondta, hogy annak a fideszesnek, aki bele mer nyúlni a közösbe és onnan lopni, le kell vágni a kezét. Mondjuk, számoljuk csak meg Mészáros Lőrinc és haverjai kezeinek a számát, hát egy nyolckezű Siva semmi hozzá képest."
Erő- és büfészak – Józsa Márta jegyzete
10/03/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.
mégis fennmaradhat
veszendő világ ügyét
megtartó igaznak,
ki a bőségszaruból
ajándékot adhat,
mert nemcsak a neve dús,
de valóban gazdag.
E néhány sort a De mundi statu – azaz a világ állapotáról című középkori diákdalból idéztem, mely a Carmina Burana című gyűjteményben szerepel, ugye az erre írott kantáta Carl Orff legnépszerűbb zeneműve. Néha megtörténik, hogy egy-egy kulturális intézményről, fogalomról vagy szereplőről váratlanul sok szó esik, és hirtelen felkerül a térképre olyasmi, mint mondjuk az Aranybulla. Amely eredetileg egy középkori királyi okirat, mára leginkább a mindennél vállalhatatlanabb magyar kurzusfilmgyártás kínosan röhejes jelképe. Most Orff vétlen főművének címe került még a bulvárlapok címlapjára is, egy társaságban emlegetve holmi ét- és itallappal.
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi. Ez az üzenet azok számára is átment, akik még csak nem is hallottak a Carmina Buranaról, és azok is megértették, akik jó eséllyel soha az életben nem juthatnának el az Ybl Miklós-építette épületbe, sem egy előadásra, sem az elhíresült büfébe.
Ide tartozik az a több mint kilencszáz ezer nyugdíjas, akinek a havi kosztpénze nagyjából megfelel egy operajegy árának. Megemlíthetjük ezen a listán szociális munkások, tanárok, egyetemi oktatók százezreit, akikről köztudott, hogy lényegében a hobbijuknak élnek amikor dolgoznak. Például a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egyik vezetője most mondta el, hogy a még nem oligarcháknak kiszervezett kevés felsőoktatási intézményben, mondjuk az aprócska ELTE-n arra kényszerülnek, hogy presztízsért ingyen oktató óraadókat, vagy doktoranduszokat vessenek azért, hogy egyáltalán meg lehessen tartani a kurzusokat.
És bármeddig folytathatjuk azoknak a felsorolását, akik kimaradnak a büféproblémákból. Nem is beszélve a diákokról, akiknek szintén nem jut arra, hogy megtanulják idejében: hogyan váljanak majd kultúrafogyasztókká. Természetesen én tisztában vagyok azzal, amit az operadirektor hajtogat, hogy a kultúra árucikk és misszió egyben, a jó menedzser pedig ott fogja meg az utolsó zsebben zsizsegő tízezrest, ahol tudja. Azt is tudom, hogy a kultúra árucikk voltát onnan lehet leginkább tetten érni, hogy ami nem éri meg a pénzét, azt nem veszi senki. Gondoljanak a kurzusfilmek élvezetére kivezényelt tömegekre – nemhogy belépőt, sok helyen ingyen buszt is kaptak mondjuk azok, akik egy politikus elhíresült káromkodásáról elnevezett műalkotást akarták megnézni – vagy csak elvárták tőlük. Hallom most, a minden kormányzati hájjal megkent Petőfi-filmet a magyarországi premierrel egyidőben a határon túl is fogják vetíteni; sajnos néhány potenciális nézőnek vélhetően apró bosszúságot fog okozni, hogy misszió ide vagy oda, olyan településekre is hirdettek díszelőadást, ahol semmilyen moziféle sincsen. Biztos nem írta ki a Google.
De, ha már kulturális misszió és opera: van egy olyan város nem messze innen, ahol két államilag finanszírozott operaház is működik, egy román és egy magyar, a várost Kolozsvárnak hívják. Milliónyi kincse mellett arról is híres, hogy a határában terül el Európa legnagyobb szeméttelepen létrejött gettója. Számos szociális erőfeszítés történik e telep felszámolására, emellett a kultúra szereplői is igyekeznek kreatívan segíteni, ahol lehet. A román opera társulata például közös előadást próbál együtt a Patarét nevű szegregátum lakóival, akiknek egy részét elviszik az operaházba is. Az ottaniba, persze, hogy mi lesz a menü büfében azt nem tudom. De remélem, hogy a világhírű szerzők közreműködésével, a helyiek életéről írt zeneműnek lesz akkora visszhangja, mint a NER-kultúrpolitika legfrissebb jelképének, az operaházi pacalpörköltnek.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című adásunk 2024. március 7-i adásában hangzott el.
