„Köszönjük,
Publicisztika
Túlélés - Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Túlélés - Szénási Sándor jegyzete

"Az EU pilléreit jelentő béke és stabilitás már nem garantált" – mondja Hadja Lahbib válságkezelésért felelős biztos – "Európa fegyveres erőszakkal szembeni felkészültsége és ellenállóképessége kihívásokkal nézhet szembe." Ezt úgy kell lefordítani, hogy háború lesz. Lehet. Talán nem. De lehetséges, hogy inkább igen. Éberség. Nem lehetünk olyan ostobák, mint a múlt század harmincas éveiben voltunk. Szóval készülni kell.

Az Alaptörvény szellemében – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Az Alaptörvény szellemében – Selmeci János jegyzete

Bár rendes családos ember a közelébe nem megy, a Pride-on mégis összegyűlnek vagy ötvenezren, akiket a rend éber őrei a Hszi Csin-ping elvtárstól kölcsönkapott arcfelismerő kamerarendszer segítségével beazonosítanak, majd fejenként százezer forintra megbüntetnek.

Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete

Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.

Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete

Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.

Gábor György: A gyermektelenség pecsétje

11/11/2023 09:19

| Szerző: Gábor György

A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a "mi"-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az "ők" állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja.

A migrációról szólva Orbán a pénteki rádiós monológjában az alábbiakat mondta: „Különbség van aközött, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs gyereke. Ez meggyőződésem. Akinek nincs gyereke, egy saját személyes ügyként gondol a migrációra, szeretne-e ő olyan országban élni, ahol migránsok is vannak. De, akinek van gyereke, és mi vagyunk többen, azt hiszem, mi azon gondolkodunk, milyen országot hagyunk a gyerekeinkre.”

 
Orbán Viktor "hét törvénye" - a miniszterelnöktől származó idézetek egy fémtáblán a Karmelitában.
 
Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala (2021 március)
 

Szóval az, akinek nincs gyermeke, s mindegy is, hogy miért nincs, egyszerűen csak nincs és kész, abban a személyben – enyhébb esetben – ott lapul a cinikus közömbösség, rosszabb esetben a gonoszság hajlama, az ártó szándék és a galádságra való eredendő késztetés az ország jövőjét illetően. Mintha az ember képtelen lenne felelősen, okosan, bölcsen és tisztességesen gondolkodni ha nincs gyermeke, s mintha az ember nem lenne képes felelőtlenül gondolkodni akkor, ha gyermeke van.

Milyen gondolkodás ez? Miért kell, miért szükséges ellenséget kreálni, s miért szükséges, még akkor is, amikor ez teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tűnik, valakit, valakiket megsérteni, megbántani, gyanússá tenni és megbélyegezni, s miért kell újra és újra valakit, valakiket az „egészséges nemzettesttel” szembeállítani és megszégyeníteni? Miért célravezető az, ha maga a politika gondoskodik önnön ellenségeiről, arról, hogy mindig legyenek sértettek, frusztráltak, megbántottak, akikre aztán elrettentő példázatként lehet rámutatni és ha úgy adódik, márpedig amióta a világ fennáll, valamiért mindig úgy adódik, az összes rossz okát bennük látni, s ennek megfelelően a gyűlölet, valamint a „jogos”, az „észszerű”, az „indokolt” és az „érthető” ítélkezés tárgyaivá tenni őket?

 

Az orbáni homogenizáló és szétválasztó, bűnbakképző és megbillogozó gondolkodás nagyon is érthető!

Aki a legparányibb vonatkozásban nincs velünk, az ellenünk!

Miért kell folyton stigmatizálni, megosztani, a legolcsóbb sztereotípiákat újra és újra kifarigcsálni, folyton-folyvást a jó és a rossz, a fekete és a fehér dualizmusában gondolkodni? Orbánt és kollégáit egy életre megfertőzte Carl Schmitt „a barát és az ellenség” fogalompárjának teóriája, s annak a szándéka, hogy ha nincs, akkor is ellenséges viszonyokat kell előállítani, akkor is szükséges megképezni az ellenséget, hogy folyamatosan kitermelt traumák és instabillá tett, önmarcangoló lelki tényezők egyengessék a hatalmi érdekeket. A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a „mi”-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az „ők” állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja. A fenyegető ellenséggel szembeni eredményes harchoz elementáris szükség van a hatalom fellépésére, mert csak a tekintély és az uralom képes legyőzni és semlegesíteni a gonoszt.

Mindez olyan rögeszmévé vált Orbánék számára, amely a beszédhasználatban is folyamatosan megjelenik, hogy a nyelvi eszközök tegyék még láthatatlanságukban is érzékivé és leírhatóvá a sokszor jelen sem lévő, avagy rejtőzködő, fenyegetően megbúvó, és legtöbbször maszkot öltő ellenséget.   

Mózes negyedik könyvének egy helyén olvasható az alábbi: „Kelj fel Isten, és hadd szóródjanak szét ellenségeid, és ellenségeid meneküljenek előled” (4Mózes 10:35). Magyarul nem válik világossá, de a héber eredeti két ellenségfogalmat használ: az egyik az ojeb, vagyis az, aki aktívan próbál ártani, a másik a soneh, aki viszont cselekvés hiányában megmarad az elméleti-lelki gyűlölködésnél.

Egyelőre még megválaszolatlan kérdés, hogy a magyar kormány a gyermektelen nőket és férfiakat az ellenség melyik csoportjába sorolja be.

SZABADSÁG KLUB KOMMENT GOMB