Gábor György: Amikor Navracsics parlamenter lépést vált

Navracsics Tibor, a hős parlamenter, kezében most újabb kompromisszumos dokumentumot lobogtatva szaporázza lépteit Brüsszel irányába. Az alapítványi egyetemek bevételéért és végső megszállásáért folytatott gigászi küzdelemben az egyetemeket elfoglaló csapattestek sorából kiváló Navracsics azzal a kompromisszumos ajánlattal indult el a brüsszeli székhelyű hadvezetéshez, hogy a korábbiakkal szöges ellentétben, immár a kitörésre készülő hős védők is összeférhetetlennek tartják az egyetemi kuratóriumi tagságot államtitkári szinttől felfelé, ugyanakkor kompromisszumkészségükről mi sem tanúskodik jobban, minthogy a helyettes államtitkárok (véletlenül mind fideszes), parlamenti képviselők (véletlenül a legtöbbje, vagy majdnem mind fideszes,) polgármesterek (véletlenül a legtöbbje, vagy majdnem mind fideszes), és a Fidesz érdekeltségi körébe tartozó valamennyi nagyvállalkozó, bankár és egyéb polipnyúlványok gond nélkül maradhatnak a kuratóriumokban.

 

Free SZFE

 

Fotó: Pálinkás János

 

Most két eset lehetséges: Navracsics parlamenter vagy hülyének nézi az Európai Bizottságot, s a felettünk elrepülő idő vasfoga adja meg majd a választ, hogy méltán teszi-e ezt, s az Európai Bizottság valóban feltűnően rapid dementálódásnak indult képződménnyé változott, avagy az Európai Bizottság – ellentétben Navracsiccsal, valamint megbízóival, akiknek erkölcsi nívója egy sunyi kis besurranó tolvaj és egy átlag alatt teljesítő markecoló szintjét alulról súrolja – udvariasan megkéri a magyar parlamentert, hogy baráti küldetésével vissza nem élve legyen kedves kigombolni csinos felöltőjét, s alóla kitenni az asztalra az összes ketyegő bombát, időzített pokolgépet, s a zakója belső zsebében őrzött, leginkább figyelemelterelésre szánt cinkelt lapokat.

Mert ugyebár: maradnak a tövig fideszesek, már hogyne maradnának, akiknek a munkásmozgalom történetének tanúsága szerint most kell majd igazán bizonyítaniuk, s meghálálniuk a Párt bizalmát, mert ugyebár, „tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit..., mindent a maga idejében.”

Másrészt üdvös lenne szépen, tagoltan, ha kell, szótagolva elmondani Navracsics parlamenternek, sosem letéve arról, hátha sikerül szordínósra vennie a Várhegy magaslatain beléköltözött belső hang rettentő fortissimóját, s előbb-utóbb képessé válik valami hangyányit appercipiálni és foganatosítani a valós tényállásból. Abból, hogy nem az a kérdés, a Fidesz lajtorjájának éppen hányadik grádicsán üldögélő „garantáltan mi emberünk” juthat be a kuratóriumba, hanem az, hogy az autonómiájukban megcsúfolt, megalázott és sáros bakancsokkal megtaposott egyetemek törvényes keretek között felállított szenátusai választják-e ki a szakmailag és erkölcsileg alkalmasnak tartott kurátorokat, avagy a mind szakmaiságában, mind erkölcsi alkalmasságában megkérdőjelezhető miniszterelnök lesz a nagy kiválasztó?

Továbbá nem az a kérdés, hogy élethossziglan, avagy az új ötlet szerint „csak” kétszer hatéves (összesen tehát tizenkét éves) időtartamra szól-e a kinevezés, hanem az, hogy a kurátorok alkalmasint számonkérhetők-e és visszahívhatók-e az egyetem részéről?

Meg az a kérdés, hogy a kuratórium működése, roppant pénzek fölött diszponáló, pénz(újra)elosztó szerepe és személyzeti politikája mennyire transzparens, mennyire ellenőrizhető és – következésképpen – mennyire számonkérhető?

A sok-sok valós kérdés mellett pedig még az is a kérdés, hogy végre kivonul-e a politika által becsempészett ideológiai zagyvalék onnan, ahol semmi keresnivalója sincs, azaz az egyetemek szakmai és oktatási feladatot ellátó világából? Vagyis Navracsics parlamenter a gránitszilárdságában már többször is megsérült dokumentum lobogtatása mellett boldogan jelenti-e majd, hogy a miniszterelnök bal lábbal kelt fel aznap, fejfájósan, förtelmes álmok kiváltotta forgolódásaiba beleizzadva, az éjjeliszekrényről remegő kézzel leverve az ilyenkor szokásos nyugtatókat, amelyek az ágy alá gurulva foglalták el örök pozíciójukat, szóval, hogy tüzet szüntess, ne tovább, mert a Várhegy gazdája ünnepélyesen visszavonta a nemrég kelt ukázát. Azt, amelyben kimondatott, hogy az oktatási és kutatási funkciókat ellátó, s hogy ebbéli szerepének megfelelhessen, hagyományosan, mintegy circa nyolcszáz éve autonómiát élvező intézmények kuratóriumaiba kizárólag a nemzeti szempontnak megfelelő, nemzeti szemléletű kurátorok kerülhetnek, szemben az „internacionalista-globalista”, a haza üdvére törő, idegenszívű személyekkel, például baloldaliakkal, hiszen a „baloldal az egy internacionalista képződmény” (special thanks to Orbán Viktor).

Nos, ha Navracsics parlamenter beszámol arról, hogy a tudományos és oktatási intézményeknek szánt fenti iránymutatást rossz hangulatban, rossz poénnak szánva mondta a miniszterelnök, aki saját napiparancsával ellentétben valójában tisztában van azzal, hogy fenti ideológiai szempontoknak nincs semmi szerepük és keresnivalójuk a tudományban, a matematikától az antropológiáig, a kémiától a művészettörténetig, az anatómiától a gyógyszervegyészetig, a római jogtól a régészetig, a csillagászattól az állatorvostanig, a szájsebészettől a méréstechnikáig, a mikrobiológiától az épületszerkezettanig, a germán nyelvészettől a geofizikáig (legfeljebb azokban a pszeudotudományos intézményekben, amelyeket ő maga és kormányának átlagon felüli délibábos tagjai hívtak életre, kizárólag propagandisztikus célkitűzések teljesítése végett), szóval, ha mindez elhangzik, Navracsics parlamenter lépést válthat, s közelebb kerülhet sikeres küldetéséhez.

Ha a fentieket mind teljesíti, tőlem akár még szoborba is önthetik valahol a Budaörsi út legvégén.