A félkegyelmű – Szénási Sándor jegyzete
Trump még csak három hónapja elnök, de amit ígért és amit eddig tett, máris romokban hever, és az az Amerika is ruinált, amelyik egy hantagépre kapcsolódva elhitte, hogy a világ egy nagy pankráció.
Ahol hallgatni szokás, ő beszélt – Kárpáti Iván jegyzete
Ferenc pápa nem uralkodni akart, hanem szolgálni. Nem a vatikáni díszletek között, hanem az eldugott nyomortelepeken, a menekülttáborokban, a börtönök falai között, a világ elfeledett sarkaiban volt igazán otthon.
Pirézek a Kárpát-medencében – Józsa Márta jegyzete
Nyilván van megfejtés arra, hogy egy eleve piréz-szituban élő társadalom miért lát ellenséget újabb pirézszerűségekben. Józsa Márta jegyzete.
A van és a nincs - Szénási Sándor jegyzete
Az önmagáért kiálló civilség nem feltétlenül új jelenség, valami nyugatosság mindig ott volt habként a társadalmon, mint valami illúziófelhő, ami annyi generációt vezetett már félre. Van, de a vanásnál sosem több. Örökös kisebbségre ítélt.
Mi lesz akkor miniszterelnök úr, hogy ha mégis lesz Pride? - Selmeci János jegyzete
Kedves hallgatók, fogadjanak velem. Két tippem is van, az egyik az, hogy hiába ment át a parlamenti bizottságon, végül nem fogják megtiltani a szivárványos zászlót középületekre helyezését, a másik pedig az, hogy ha mégis betiltanak egy zászlót, akkor a Fidesz jövőre elveszít a választást.
A hogyishívják – Szénási Sándor jegyzete
Azt mindenki döntse el maga, hogy az-e az egészséges társadalmi állapot, ha az emberek nem is tudják a köztársasági elnök nevét, az viszont kétségtelen, hogy aki most foglalja el a pozíciót, nem ad okot arra, hogy megjegyezzük.
Fokozni a fokozhatatlant - Kárpáti Iván jegyzete
A Millenárisra sebtében összeterelt élő Bayer-show különleges színfoltja a volt Gulyás Gergely, papíron a kormány egyik legerősebb minisztere, akinek nyilván vezeklésül kell most kiállnia ilyen haknikon. Nem kis szerepe volt abban, hogy a Varga-Magyar házaspár szép karriert futott be a NER-ben.
Nehogymá’ ő magyar legyen - Dési János jegyzete
Ha éppen az ügynöközés és az idegen érdekek vagy a szuverenitás kifejezések a néphülyítés és heccelés aktuális kifejezései, akkor természetesen a gránitszilárdságút is át kell csöppet faragni. Milyen jó is lesz majd azon rugózni, amikor kipécéznek valakit, hogy nehogymá’ ő magyar legyen, gyere vegyük el a az állampolgárságát. Höhö.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
15/12/2024 07:46
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Van egy magyar város, Sátoraljaújhely, amelyen átfolyik egy folyó, igazából inkább patak, olyannyira, hogy nyáron el is tud apadni. Ez a Ronyva, a Bodrog mellékvize. Valamikor átfolyt a városon, de Trianon után határfolyóvá avanzsált, mi több hajózhatóvá, legalábbis így szerepel a békeszerződés indoklásában. Amelyben elvárás volt, hogy az új határokat lehetőleg ne vonalzóval húzzák meg, inkább egy természetes objektum, mondjuk egy hajózható folyó mentén. Nos, így lett folyami hatalom Sátoraljaújhely, bár papírcsónaknál nagyobb vízi jármű aligha közlekedhet rajta, nyáron még az sem.
A Ronyva amúgy keresztezi a Rákóczi utat, amelynek nagyjából az első ötven háza Magyarországra esik, a többi Szlovákiára. Tizenhét évvel ezelőttig ha valaki át akart menni a Ronyván, akkor tizenvalahány kilométert kellett kerülnie, ha át akart nézni a szomszédasszonyhoz, de csak bizonyos órákban, ha mondjuk az estét is szerette volna ott tölteni, és nem a korán bezáró kishatár-átkelőn óhajtott közlekedni, akkor negyven kilométeres utat kellett legyőznie az első, hét után is nyitva tartó közúti átkelőig.
Mondjuk hetven évvel ezelőtt meg pár évre el is maradhatott a vizit a baráti Csehszlovákiába, később a helyzet enyhült, előbb évente néhányszor, az úgynevezett világútlevél bevezetése óta pedig bármikor át lehetett kelni a határon knédlit enni, meg fácános sört inni, meg rokonokat látogatni. 2007. december 21-én ott voltam az ünnepen, amikor az utca két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad.
Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe. Bretter Zoltán filozófus barátom Facebook-bejegyzését idézem: „Bevégeztetett. Románia a schengeni övezet tagja. A vegzálások a határon, vonatról leszállítások, elkobzások, bugyiba rejtett Amo szappanok emléke a 70-es, 80-as években, aztán a végeláthatatlan sorok a határátkelőnél... a múltnak soha nem felejthető terhei. Annál nagyobb a megkönnyebbülés és boldogság... Ha eddig éltem, már megérte.”
Hát valahogy így gondolom magam is, akit egyébként 1983-ban örökre kitiltottak Romániából, és azon nagyon kevesek közé tartozom, akik kétszer is beszöktek az országba látogatóba. De az örökös kitiltásnak remélni lehetett, hogy egyszer vége, lesz, de sokáig reménytelen gondolat volt, hogy csak úgy ide-oda lehessen sétálni. Innen is látszik, hogy néha milyen rövid tud lenni az öröklét.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. december 12-i adásában hangzott el, és a fenti lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg. A teljes adást pedig itt találják:
