Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Beszélgetés Vologyával - Szénási Sándor jegyzete
publiSok-sok jutifali jön még, amíg Putyin kegyesen beleegyezik abba, hogy csak nagyot nyerjen, de nem mindent, és Trump végre megengedi, hogy a Nobel-békedíj tiszteletét tegye a markában.
Gábor György: Az arany almafa – magyar népmese
29/07/2023 07:17
| Szerző: Gábor György
Magyarország már a saját oktatási rendszerét sem tudja önerőből fenntartani, s kénytelen Brüsszelhez fordulni, holott erre még a Magyar Dolgozók Pártja által vezetett, szép emlékezetű vas és acél országa is képes volt, közvetlenül a második világháború után, egy romhalmazzá lőtt országban.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Rétvári Bence, aki terelgette nyáját, fújta furulyáját, aztán üstöllést megállott, amint egy égig érő bokor mögül eléje ugrott egy csúf, varangyos béka, s Rétvári ijedten imigyen szóla: 800 milliárd forinttal tartozik a magyar pedagógusoknak Brüsszel. Ám a csúf, varangyos béka mégsem változott át aranyló hajú, szépséges királylánnyá.
Hát én most nem a fenti állítás értelmetlenségével és Rétvári Bence szervilis gondolattalanságával fogok bíbelődni, inkább adnék egy kimondottan jószándékú, országépítő és nem utolsó sorban ingyenes tanácsot Rétvárinak és kormányának, hátha eddig mindez még nem jutott az eszükbe. Jelesül azt, hogy legközelebb változtassanak a számukra legalábbis jól bevált gyakorlaton és próbálják úgy intézni a dolgokat, hogy ők, vagyis a magyar kormány fizesse meg a magyar oktatási rendszer legmeghatározóbb alanyait, a pedagógusokat, hogy legyen komolyan vehető magyar oktatás a jövőben, s legyenek felkészült, a nemzetközi megmérettetésben is helyüket megálló diákok, az ország jövőjének letéteményesei. Ám cserében inkább tartozzon Brüsszel például Bayer Zsolt cégének, amely cég „értékteremtés” címen nyelt le a minap súlyos állami milliókat; tartozzon Brüsszel a nyilas kitörés-túra neonáci-hungarista szervezőjének, aki épp most gereblyézett be 70 milliós állami támogatást; tartozzon Brüsszel Mészáros Lőrincnek azzal a 800 millióval, amit a felcsúti fedett, műfüves focipályára biztosított a Mészáros-vezette futsalos kuratóriumnak az állam; tartozzon Brüsszel azzal a 30 milliárddal, amit nemrég a református egyház zsebelt be az államtól; tartozzon Brüsszel a közpénzekből felújított és fideszes körökben privatizált kastélyok okán és tartozzon Brüsszel a közpénzekből épülő és csinosodó felcsúti étterem miatt – és természetesen nagyon-nagyon hosszan tudnám még sorolni a tételeket.
És ha a fentieket sikerül Rétvárinak teoretikusan összeraknia és átgondolnia, arra is megkérném, legyen kedves értelmezni a brüsszeli tartozás kérdését, összefüggésben mindazzal, amit Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatosan fogalmazott meg: mint mondta, Ukrajna szuverenitása megszűnt, hiszen amelyik ország nem tudja ellátni magát, az nem szuverén. Ha az orbáni következtetést igaznak tekintem, akkor ugyanennek igaznak kell lennie Magyarország vonatkozásában is: Magyarország már a saját oktatási rendszerét sem tudja önerőből fenntartani, s kénytelen Brüsszelhez fordulni, holott erre még a Magyar Dolgozók Pártja által vezetett, szép emlékezetű vas és acél országa is képes volt, közvetlenül a második világháború után, egy romhalmazzá lőtt országban.
S ha a fenti két kérdés megnyugtatóan összeállt Rétvári Bence világot pásztázó gondolkodásában, talán már maga is képes lesz megválaszolni a miniszterelnök másik felvetését, amely szerint bizonyára azért nem kapunk az Európai Uniótól pénzt, mert azt mind odaadták Ukrajnának.
Nos, a felkészült és az összefüggéseket immár átlátó Rétvári bölcs és titokzatos mosolya mögé rejtőzve bátran felfelelhetne az ő elöljárójának, s mondván mondhatná: kedves Viktor, te most bizony tévedsz! Nem azért nem kapunk pénzt az Európai Uniótól, mert ugyanazt a pénzt már odaadták Ukrajnának, nem és nem, drága jó Viktorom, egészen másért nem kapunk. Azért nem kapunk, mert azt a pénzt is pont ugyanúgy ellopnánk azzal a csúnya kis enyves kezünkkel, mint ahogy elloptuk a korábbiakat is, mind egy szálig: kiloptuk a tanárok zsebéből, az iskolák pénztárcájából, kihordtuk az egészségügyi intézményekből, elcsentük a tűzoltók elől, a rendőrök elől, a vadakat terelő juhászok elől, ahonnan csak lehetett, s kérded, hová és kiknek loptuk el? Hát lásd a fenti felsorolást: elsősorban magunknak, aztán a talpasainknak, a saját (kizárólag a saját!) egyházainknak, a degenerált és infantilis mániáinknak, stadionoknak, privatizált kastélyainknak és ha akarod, kedves Viktor, három nap, három éjjel sorolom a többit is, megállás nélkül.
És Rétvári csak sorolta, csak sorolta, megállás nélkül, három nap és három éjjel, sorolta míg közben leesett a hó, aztán megint nyár lett, majd újra beköszöntött a tél, de Rétvári csak sorolta és sorolta, és sorolja még mindig, egészen addig, míg meg nem halnak.
Mert csak akkor jön el az „itt a vége”, igaz, addigra már elfutottak véle.
