Van egy ország... – Dési János jegyzete
Van egy ország, amit hazavitt egy kisebb család, begyömöszölte a zsebébe, vészhelyzetestül, üzletestűl, támogatásostúl.
Szauna az orosz fenékben - Selmeci János jegyzete
Klimatizált hármas metró azért nincs, mert a szerelvényeket muszáj volt az oroszoktól venni, normális hév-szerelvények azért nincsenek, mert a magyar állam visszavonta a nem az oroszok által megnyert tendert.
Le a melltartóval - Dési János jegyzete
Csak annyiban érdekes ez az öltözködési rendelet, hogy minden konzervatív diktatúrában akadnak erkölcs-csőszök, akik ilyenkor felhevülnek, eljött az ő idejük. Majd ők megmondják, ki mit hordhat. Így kezdték a tálibok is, és tessék, milyen szép eredményeket érnek ma már el a divatot illetően.
Vége a játéknak – Szénási Sándor jegyzete
Mit tesz egy egyre meztelenebb, egyre bizonytalanabb, és ezért egyre dühösebb rendszer, ha elfogytak a szavai, ha már egy tétova "Gyurcsány" jut csak eszébe, alkalomadtán? Nyilván erőt próbál mutatni ott is, ahol nincs.
A parancs, az parancs - Kárpáti Iván jegyzete
Pintér Sándor besétál a kormányülésre és közli a főnökével, hogy minden kontroll alatt. Lázár János nyilván szintén ebben a szellemben referál a vasút állapotáról, úgyhogy a Várból nézve minden patent. A valóság megélése marad a mi kiváltságunk.
A szabad szó szentélye – Hardy Mihály jegyzete
Mennyivel jobb lesz, ha még az emléke is eltűnik a Magyar Rádiónak, jobb lesz ott a katolikus egyetemnek pazar kampuszt építeni, a hit ereje azért mégiscsak fontosabb a józan észnél, nem igaz?!
Képregény – Józsa Márta jegyzete
"Mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye."
Hírek 2036-ból – Hardy Mihály jegyzete
A külföldi hírek között elhangzott, hogy Azerbajdzsán politikai menedékjogot ad az elvesztett választások után Magyarországról elmenekült egykori miniszterelnöknek és családjának, a külügyminiszternek és közeli hozzátartozóinak, köztük egy ismert, de már visszavonult válogatott labdarúgónak.
Gábor György: Die Fahne hoch! (Magasra a zászlót!)
13/02/2023 20:43
| Szerző: Gábor György
A frissen lüktető Budapest legkülönbözőbb pontjain, annyi hiábavaló és feleslegesen elpazarolt évtized után végre újra előkerülnek a viperák, a rugóskések, a boxerek, edzőtermekben megdolgozott lábak lendülnek rúgásra, izmos öklök sújtanak le hátulról tarkókra, koponyákra, mindenre, amit csak érnek.
Talán 1968-ban született a Rolling Stones híres száma, a Street Fighting Man, az Utcai harcos. Mick Jagger arról énekelt benne, hogy „mindenhol hallom a menetelő lábak hangját”, meg arról, hogy „a játék kompromisszumos megoldás”, meg arról, hogy „az alvó Londonban nincs helye utcai harcosnak.”
Persze azt nehéz lenne ma eldönteni, hogy 1968-ban London ténylegesen mennyire számított alvó, szendergő kisvárosnak, kiváltképp a kádári szocializmusból kikukucskálva, mindenesetre manapság kitörő lelkesedéssel állapíthatjuk meg, hogy a mai Budapest él, mozog, forr, Európa és a nagyvilág ütőerének mondható. Messze földön ismert csodásan rendbehozott, felújított, korszerűsített házairól, gondosan karbantartott útjairól, a gyógyulás esélyeit mindenki számára egyformán biztosító kórházairól, prosperáló egészségügyéről, jól felszerelt iskoláiról, felsőoktatási intézményeiről, a szegénység és a nélkülözés ellen folytatott és sikeresen megvívott csatáiról. A fővárosban árad és hömpölyög a jólét, mindent ural a közbiztonság, a város fákkal és ligetekkel növeli zöldfelületét, lakói számára friss levegőt, gyermek- és idősbarát parkokat kínálva. A közüzemek a legkorszerűbb technikával ellátottak, a közberuházásokat kiterjedt tisztázó viták előzik meg. Az ország kormánya az ellenzéki városvezetéssel példamutatóan harmonikus együttműködésben iparkodik az ország közigazgatási, kulturális és idegenforgalmi központjának továbbfejlesztésén.
Az 1968-as Londonnal ellentétben Budapest tehát nem alvó város, s ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a flaszteren már jelen vannak végre és egymásnak adják a stafétabotot az utcai harcosok. Emitt német antifasiszták támadnak rá szélsőjobboldalinak kinéző emberekre, amott magyar szélsőjobboldaliak vernek véresre és pépesre békésen sétáló fiatalembereket.
A frissen lüktető város legkülönbözőbb pontjain, annyi hiábavaló és feleslegesen elpazarolt évtized után végre újra előkerülnek a viperák, a rugóskések, a boxerek, edzőtermekben megdolgozott lábak lendülnek rúgásra, izmos öklök sújtanak le hátulról tarkókra, koponyákra, mindenre, amit csak érnek. Fess rohamosztagos falkák a tradicionális pépesre verés argumentációjával fejtik ki véleményüket, mintegy a kívánt irányba radikalizálva a kormánypárti politikusok és újságírók megannyi kód mögé bujtatott szövegét, valamint a névtelenségbe burkolózó, s a kódokat az elvárt módon dekódoló kommentseregük harcias antiszemitizmusban, eltökélt rasszizmusban és a legócskább tahóságokban megképződő iránymutatásait.
Igaz, antifasisztákból még importra szorul az ország, de büszkeségtől dagadó nemzeti öntudattal nyugtázhatjuk, hogy nácikból viszont újra szépen el vagyunk látva, akad bőviben belőlük, s a Betyársereg kötelékébe rendeződve, a 80-90 évvel ezelőtti hagyományokhoz hűségesen őrzik és öregbítik Magyarország 1940-es években kivívott nemzetközi hírnevét.
Csak sajnálhatjuk, hogy míg a német antifasiszták akciójáról több utcai felvétel is rendelkezésre áll, addig a Széll Kálmán téri, régi, daliás időket felidéző verésről egy bánatos videó sem akad, vagy ha igen, bizonyára gondos kezek zárják el azokat az érdeklődő nagyközönség elől.
De vajon miért?
S vajon kik lehettek a náci különítményesek? Bizonyára rosszindulatú beszéd, hogy a nagyjából húszas létszámú különosztagban akadhatott potentát személynek számító utcai harcos is, valamiféle brazil harcművésznek kiképzett rongy alak, akit most féltő-óvó öleléssel igyekeznek körbefonni szerető baráti karok.
Budapest, Budapest, te csodás!
Címlapi kép: Tüntetők Buenos Airesben, 2012-ben. Forrás: Flickr
