„Köszönjük
Publicisztika
Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete

Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?

Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete

Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.

Schengen - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Schengen - Józsa Márta jegyzete

Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete

A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.

Hírek 2036-ból – Hardy Mihály jegyzete

31/08/2024 15:00

| Szerző: Hardy Mihály

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

A külföldi hírek között elhangzott, hogy Azerbajdzsán politikai menedékjogot ad az elvesztett választások után Magyarországról elmenekült egykori miniszterelnöknek és családjának, a külügyminiszternek és közeli hozzátartozóinak, köztük egy ismert, de már visszavonult válogatott labdarúgónak.

2024. augusztus 31. Hetes Stúdió-részlet (2024.08.30. Hardy Mihály jegyzete)
04:31
00:00

Azt olvastam egy MTI-hírben, hogy a Nemzeti Színházban egy Vidnyánszky Attila nevű idősebb díszletmunkás a Rómeó és Júlia c. Shakespeare-darab kellékeinek bontása közben, az előadás után kétemelet magasról lezuhant és súlyos sérüléseket szenvedett, emiatt a mentők kórházba szállították. A távirati iroda azt is megírta, hogy a korábban igazgatóként dolgozó férfit hónapokkal korábban már leváltották a posztjáról, mivel azonban máshol nem talált munkát, ezért engedélyezték számára, hogy díszletmunkásként tovább dolgozzon a Nemzetiben. Ahhoz mégiscsak ért.

Egy másik hírből pedig arról értesültem, hogy a Gazdasági Versenyhivatal felügyeleti eljárást indított a szántódi Balaland luxushotel beruházás tulajdonosa ellen, mivel a szakértők szerint a korábban nekik juttatott hétmilliárd forintnyi vissza nem térítendő állami támogatás torzítja a balatoni idegenforgalmi piacot és jogtalan előnyhöz juttatja a Mészáros Lőrinccel és Tiborcz Istvánnal is kapcsolatba hozott beruházás tulajdonosát. A GVH szóvivője azt is nyilatkozta, hogy itt lenne az ideje az idegenforgalmi piacon tiszta és átlátható tulajdonviszonyokat teremteni, hogy vajon ki vagy kik állnak a hasonló turisztikai gigaberuházások mögött.

Ugyancsak figyelemreméltó hírként olvastam, hogy a Legfőbb Ügyészség javaslatára hivatalos vizsgálat indult a Nemzeti Közútkezelő cég harmincéves koncesszióba adásának körülményeiről, amit korábban Mészáros Lőrinc és cégcsoportja nyert el. A legfőbb ügyész szóvivője közölte, hogy a vizsgálatot azért indították, mert törvényességi szempontból kifogásolható, hogy gyakorlatilag csak egyetlen cég, a Mészáros Lőrinc vezette konzorcium adhatott be a kiírásnak megfelelő pályázatot. A Legfőbb Ügyészség szóvivője egyúttal azt is elmondta a sajtóértekezletén, hogy a Völner-Schadl ügy nyomozását újranyitották és immár nagy bizonyossággal meg tudják állapítani, hogy ki az a "Tóni, Ádám és Barbara”.

A külföldi hírek között elhangzott, hogy Azerbajdzsán politikai menedékjogot ad az elvesztett választások után Magyarországról elmenekült egykori miniszterelnöknek és családjának, a külügyminiszternek és közeli hozzátartozóinak, köztük egy ismert, de már visszavonult válogatott labdarúgónak. Ilham Alijev államfő utasította a bakui kormányt, hogy a Magyar Honvédség kötelékébe tartozó Dassault Falcon 7X típusú luxus repülőgépet, amivel a bukott kormányfő elmenekült, mindenképpen juttassák vissza a személyzetével együtt Magyarországra. A gép fedélzeti vészkijárata melletti baltát is beleértve.

A nemzetközi hírek között arról lehetett olvasni, hogy Donald Trump kilencven éves kora ellenére a republikánus párt színeiben megkísérel elindulni Kamala Harris demokrata párti elnökkel szemben. A korábbi választási fiaskók ellenére Trump megpróbál másodszor is bejutni a Fehér Házba. Ennek esélyeit azonban jelentősen csökkenti, hogy egy washingtoni bíróság helyt adott az amerikai nyomozóhatóság letartóztatási kérelmének, mivel Trump többszáz millió dolláros titkos támogatást kapott az újraválasztási kampányához – a Kínai Népköztársaságtól. Ezt a tényt egyedül Pekingben cáfolták.

A közlekedési hírek röviden úgy szóltak, hogy a MÁV vonalain egyetlen vonat sem késett, valamennyi szerelvény percnyi pontossággal, a menetrend szerint érkezett a célállomásra.

Ekkor riadtam fel az álmomból, megzavarodva és megizzadva. Alighanem megártott az éjszaka sem csökkenő hőség vagy a feleslegesen bőséges vacsora, azért szaladhattam álmomban előre az időben. Aztán ránéztem a telefonom kijelzőjére és látom, hogy azon továbbra is 2024. augusztus vége szerepel. Helyben vagyunk, akkor mindezt csak álmodtam, nem zökkent ki a világ a normál kerékvágásból. Már ha ez, ami van, normál kerékvágásnak mondható….

Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2024. augusztus 30-i adásában hangzott el.